Veszélyben vannak a mezei nyulak?
A Soproni Egyetem és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kutatói voltak az elsők, akik kimutatták az új myxoma vírus jelenlétét Magyarországon. A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus magyarországi jelenlétét laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolta a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézete és a NÉBIH Virológiai Osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A myxoma vírus megjelenése komoly …
Külföldi tanulmányok és kivándorlás
A fiatalok elvándorlásának társadalmi hátterét vizsgálta a 2025. november 5-én kezdődött Tudományünnep+ sorozat első előadása. Már írtunk róla, hogy a nagyközönséget idén is várják olyan esti programok, amelyek a Tudományünnep+ előadás-sorozat keretében öt estén át kínálnak ismeretterjesztő kikapcsolódást. Az első előadást Szabó Andrea szociológus, politológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese és …
Gyógyszermaradványok a talajban
Egy átfogó magyar kutatássorozat rámutatott, hogy a gyógyszermaradványok sorsát a talajban nem egyetlen tényező, hanem a gyökérsavak, a hőmérséklet és a szervesanyag-lebomlás összetett kölcsönhatása alakítja. Az ELTE és a HUN-REN kutatói szerint a folyamatok időben is változnak, ezért a talajminőség vizsgálatát és a környezeti kockázatbecslést is új alapokra kell helyezni. Sokat hallhattunk már és mi …
Elindult a Jubileumi Tudományünnep 2025 című programsorozat
200 év a tudás és a társadalom szolgálatában. Ez a mottója az Akadémia alapításának 200., jubileumi évében rendezett Jubileumi Tudományünnepnek. A 2025. november 5-én ünnepélyes keretek között induló programsorozat megnyitója az MTA székházának felújított Dísztermében volt. A Jubileumi Tudományünnep 2025 név a bicentenárium alkalmából született. Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese és a Magyar Tudomány Ünnepe …
Bio- és ősgabona lisztek receptfüzettel
Augusztusban az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) kiadott egy ősgabona receptgyűjteményt. Azoknak készült, akik szívesen kísérleteznek otthon az egészséges kenyér sütésével. Az online is letölthető receptfüzet bemutatja a két legősibb búzafajta, az alakor és a tönke (azaz tönköly) felhasználási lehetőségeit és tippeket ad a belőlük elkészíthető legfinomabb kenyérvariációkra. A több mint negyven recept különböző kenyérvariációk elkészítésével …
Az európai levegőminőség javítása
Nagyszabású kutatási együttműködés eredményeként új javaslatok születtek a levegő biokémiai minősítésére és a levegőminőség szabályozására Európában. A rossz környezeti levegőminőség, amelyet leginkább a szálló por (aeroszol) magas koncentrációszintje okoz, az egyik legsúlyosabb közegészségi probléma világszerte. Erről már biztosan sokan hallottak. Arról viszont biztosan kevesebben, hogy mit csinál egy légkörkémikus (atmoszferikus kémikus). Nos ezek a szakemberek …
Az energia új arca – amikor a hatékonyság nemcsak számokban mérhető
Az energiahatékonyság ma már nem pusztán technológiai kérdés, hanem életmód is. Egyre többen keresik azokat a megoldásokat, amelyek a családi költségvetést és a környezetet egyaránt kímélik. A modern otthonokban ez a szemlélet új formát ölt: a modern klímák, fűtési rendszerek és a H-tarifa megjelenésével az energia többé nem egy láthatatlan, elpazarolt erőforrás, hanem egy okosan …
A jövő erdőiben okos robotok dolgoznak majd
Erdészeti robotok fejlesztésére kötött megállapodást a Soproni Egyetem és a SatiNav Robotics. A most induló együttműködés célja olyan autonóm, önálló munkavégzésre képes erdészeti robotok fejlesztése, amelyek hozzájárulnak az erdészeti munkafolyamatok automatizálásához és korszerűsítéséhez. Az új technológiák a hagyományos élőmunka-terhelés csökkentését, valamint a fenntartható és modern erdőgazdálkodás kialakítását szolgálják. A fenntartható technológiák iránti növekvő társadalmi és …
A Kárpátok legnagyobb kockázatú tűzfolyosói
Átfogó tűzelőrejelző módszert dolgoztak ki a Corvinus kutatói, ami alapján több tűzfolyosót is azonosítottak a Kárpátokban. A Kárpátok legnagyobb kockázatú tűzfolyosói közé tartozik Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye is. De a vegetációs tüzek kockázata világszerte nő, és ez alól Közép-Európa sem kivétel. A Budapesti Corvinus Egyetem három kutatója – Manczinger Melinda, Kovács László és Kovács Tibor …
A Világ Állatai Kínai Lampion Fesztivál a budapesti állatkertben
2025. október 17-én este volt a Világ Állatai Kínai Lampion Fesztivál hivatalos megnyitója az Állatkertben. A tegnapi naptól, sötétedéstől, az esti órákban egészen 2026. február 22.-éig látogatható az idei állatkerti lampionkiállítás, a Világ Állatai Kínai Lampion Fesztivál. A rendezvény célja kettős: látványos formában bemutatni a világ állatvilágát, és bemutatni a kínai lampionkészítés kulturális hagyományát, összekapcsolva …