Április elseje a tréfálkozás, a viccelődés napja. Ilyenkor, normális keretek között, sok minden megengedhető, mert általában az ötletes tréfákat mindenki érti és szereti.
Az április a szerelem és a bolondozás hónapja. Ezt az időszakot az ókori rómaiak Vénusz istenasszonynak szentelték, mert a naptárt megreformáló Julius Caesar a saját családjának ősanyját tisztelte benne. Vénusz mellékneve pedig „aprilis” volt, amely a latin „aperire” megnyitni igéből ered. Úgy magyarázták, hogy a konzulok április elsején nyitották meg hivatalosan az esztendőt.
Ám, hogy április elsejéből miképpen lett „Bolondok napja”, azt valójában nem lehet tudni. Eredetéről rengeteg találgatás látott napvilágot, de egyik sem tűnik hitelesnek. Talán az óitáliai Szaturnáliákból származó középkori bolondünnepre vezethető vissza? Az egyetlen probléma csak az, hogy ezt az ünnepet december 28-án vagy újév napján, január elsején tartották. Egy másik forrás szerint az áprilisi tréfálkozás Franciaországból ered, mivel a régi francia naptár új esztendője április 1-jén kezdődött, amikor is a szokás szerint ajándékokkal lepték meg egymást az ismerősök. IX. Károly király csak 1564-ben hozta a rendeletet, hogy az esztendőnek január 1-jén kell kezdődnie és bár az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, a régi évkezdet még sokáig megmaradt az emberek emlékezetében. Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat egymásnak, majd – tekintettel a kettős költségre – az április elseji ajándékozgatás átalakult. Értékes meglepetések helyett inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis bolondozással ünnepelték meg.
Az egyik legrégebbi tréfát Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia eszelte ki. Áldozatul Gramont márkit választotta. Március 31-ének éjszakáján, mialatt a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele. Riadtan nyúlt mellénye után, ám nem tudta begombolni. Ugyanígy járt a kabátjával is. Javában küszködött, amikor rányitotta az ajtót az egyik cinkostárs: „Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!” A márkiról gyöngyökben hullt a veríték, hogy miféle furcsa és borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos pedig – aki szintén beavatott volt – megvizsgálta, receptet írt és gondterhelten távozott. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: „Accipe cisalia et dissue purpunctum”. Vagyis „Végy ollót, és vágd fel a mellényedet!”
No Comment