Holdra szállás 2.0?


Holdra szállás 2.0?
Olvasási idő: 3 perc

Ahogy a holdra szállás az egyik legnépszerűbb téma az összeesküvéshívők között, úgy az egyszerű laikusok körében is méltán tart számot érdeklődésre a látszólag roppant egyszerű kérdés. Miért nem mentünk vissza?

Persze a kérdésfeltevésben van egy alapvető különbség a két csoport között. Míg előbbiek az űrkutatás és az égi kísérőnk közötti néma csendet burkolt beismerésnek tekintik, utóbbiak olyan földhözragadt válaszokkal rukkolnak elő, mint például a pénzhiány. Az igazság azonban ennél sokkal összetettebb.

Kétségkívül a XX. század egyik legnagyobb teljesítményének tekintendő az amerikai zászló kitűzése Holdunkra, 1969-ben. A tudósok üdvrivalgását azonban ekkor még túlharsogta a politikusok kórusa. Ez a körülmény tekinthető az igazság legkülső, ugyanakkor legnagyobb szeletének is. A múlt század alapvető kérdése volt ugyanis, hogy a két szuperhatalom közül ki diadalmaskodik végül, az élet szinte minden területén és dimenziójában. Természetesen a versengés az űrkutatást sem kerülhette el. Míg a századelőn bármilyen űrkutatással kapcsolatos kérdés egyértelműen a sci-fi témakörébe tartozott, a század derekára a technológiai fejlődés lassan beérte a fantáziát. A történet mindenki számára ismert: NASA, Szputnyik, Lajka, Gagarin, Mercury- és Gemini-programok.

Mindegyikben közös, hogy a politika öntötte a pénzt a projektekbe az űrbéli dominancia kivívásáért, miközben a határozottan nem katonai célú, békés hasznosítást propagálták. Mindeközben a tudósok és kutatók, asztronauták és mérnökök tették a dolgukat a háttérben, lenyűgöző tudományos teljesítményeket produkálva, amelyek a társadalom számára különböző technikai vívmányokban váltak elérhetővé.

A politikai kommunikáció középpontjában, mindkét fél esetében egy jól megfogható cél szerepelt: a Holdra szállás. Ami be is következett 1969-ben.

Ezt még 5, az égitesttel kapcsolatos misszió követte, egészen az 1972-es évig. Az érdeklődés azonban már az első utazást követően is látványosan csökkenni kezdett a kormányzat részéről. Ennek szembetűnő következménye a kormányzati pénz mennyiségének jelentős csökkentése lett. Az 1969-es 4,25 milliárd dolláros költségvetés 1972-re 3,42 milliárd dollárra apadt. Ez az USA központi költségvetésének százalékában kifejezve nem egészen 1 százalékos csökkenés, 2,31%-ról 1,48%-ra röpke 3 év alatt.

Természetesen a büdzsé később növekedett, de az egyértelműen a profilváltásnak, az inflációnak, valamint a tudományos célok változásának tudható be. A Holdra szállást követően a két szuperhatalom visszatért Föld körüli pályára és műhold, űrsikló vagy űrállomás projektekbe fogott. Mindeközben az egész világgazdasági rendszert megszorongatta az 1973-as olajárrobbanás, amely véget is vetett az aranystandard-rendszer látszólagos biztonságának. A szürkeállományt pedig az űrutazás biztonságosabbá tétele és a tapasztalatok feldolgozása érdekelte.

A Szovjetunió széthullása, majd Oroszország megalakulása egypólusú világot eredményezett. Ez nem csak az Egyesült Államok domináns helyzetéből fakadó automatikus lefékeződéssel járt együtt az űrkutatásra nézve, hanem politikai akaratvesztéssel is. Közvetlen természettudományos, gazdasági és turisztikai hasznosításon túl az állam többé már nem volt nagy célok, mint a bolygólandolások kitűzésében érdekelt. Ezt a folyamatot pedig paradox módon a NASA is elősegítette.

A NASA a hidegháború során az egyetlen űrügynökséggé nőtte ki magát, monopolizálva a teljes amerikai és jórészt a teljes földi űrkutatást.

Holdra szállás 2.0? - infografika
A szerző grafikája – Csonka Bence/TudományPláza

Az amerikai állam költségvetéséből gazdálkodhatott, a különböző projektekben való részvételt nem szervezhette ki érthető biztonságpolitikai szempontok miatt, így a magántőke részvétele a modul- és alkatrészgyártási pályázatok megnyerése által volt csak elképzelhető. Áttörést az űrturizmus megjelenése hozta, hiszen a NASA és a hozzá hasonló szigorú állami felügyelet alatt működő intézmények fokozatosan vonultak ki ebből az üzletágból. Bár a tudományos vagy szórakoztatóipari utaztatás sokáig tervezett stratégiai hányad volt a költségvetésben, mégis az ezirányú hasznosítás lelassult és majdnem meg is szűnt. A keletkezett vákuumot pár nagyot álmodó üzletember cége tölthette csak be.

A SpaceX, a Virgin Galactic és a Blue Origin csak pár példa a fentiekre, ugyanakkor nem kisebb céllal, mint az űr kolonizálása, új égitestek meghódítása. Ezzel tehát a presztízs alapú űrkutatás ismét teret nyert. Igaz, leginkább a Mars az új cél, nem pedig a Hold. Miért jelentős mérföldkő mégis mindez? Mert az ember által végrehajtott expedíciókkal vont analógia szerint, első lépésként maga a felfedezés valósul meg, az úttörők nyomában pedig a betelepülés vagy hasznosításra kerülés következik. Tehát míg a NASA és hasonló ügynökségek a természettudományos kutatásaikat képesek voltak a Föld közelében elvégezni, illetve az Apollo-programból származó kőzetek és tapasztalatok alapján kutatni; a visszatérés okafogyottá vált. Egészen korunkig (hiperhivatkozás: űrbányászat cikk).

A NASA tervei között szerepel ugyanis az úgynevezett Artemis-misszió, amelynek keretében az amerikai űrügynökség 2024-ben újra embert kíván juttatni a Holdra. A több fokozatban végrehajtott ütemterv alapján, az elkövetkezendő 2 évben különféle eszközöket és műszereket visznek majd az égitestre. Így minden készen áll az űrhajósok érkezésére, ami 2024-ben következik be, ha nem szenved csúszást a projekt. Az Artemis-misszió méltó módon lesz örököse az Apolló-projektnek, hiszen ezúttal az első női űrhajóst kívánják a Hold felszínére juttatni és megvetni lábukat az égi kísérőnkön. Vajon megvalósul-e a Holdra szállás a jövőben?

 

Forrás:

NASA
Apollo-projekt
Office of Management and budget



Previous Magyarország földrajza – Teszteld a tudásod!
Next Téli álom – Miért hajtják álomra fejüket az állatok, akár egy egész évszakon át?

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük