Űrpaprika – Paprika az űrben


Űrpaprika – Paprika az űrben
Olvasási idő: 2 perc

Az űrpaprika gondolatáról már tavaly egy röpke gondolaterejéig megemlékeztünk, amikor felhívtuk a figyelmet a zárt gyökérterű hidroponiális űrnövénytermesztőre.

Ez lehetővé teszi az űrben történő növények termesztését. De az űrpaprika most a HUNOR (Magyar Űrhajós Program) és a Debreceni Egyetem (DE) kapcsán került elő ismét. A kutatók a hosszútávú űrmissziók élelmiszer-előállítását kiszolgáló rendszerek fejlesztésén dolgoznak. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar szakemberei hazai, saját nemesítésű paprikafajtákkal szeretnék biztosítani, hogy az űrutazások, illetve űrmissziók alatt az asztronauták teljes értékű, nulla emissziós, friss, ropogós zöldségeket nevelhessenek és fogyaszthassanak.

A VEGBOX TS nevű kutatás keretében több innovatív űrkertészeti fejlesztést és tudományos kísérletet végeznek. Bár a debreceni egyetemen már az 1970-es években voltak programok, amelyek az űrbe juttatott és visszaérkezett minták földi feldolgozásával foglalkoztak, de az agrárkar több évtizedes nemesítési programja most jutott el oda, hogy a Nemzetközi Űrállomáson a Debreceni Egyetem által kinemesített paprikát tesztelhetnek. A nemesítési program központja a DE biotechnológiai alapokon működő üvegháza, a Biodrome. Itt zárt technológiák között termelnek paprikákat és innen kerülhetnek ki azok a fajták, amelyeket az asztronauták az űrben megehetnek.

Fári Miklós, a DE MÉK Alkalmazott Növénybiológiai Tanszék professzor emeritusa szerint a program elsődleges célja, hogy olyan paprikát nemesítsenek, amely űrkörülmények között, mikro- vagy akár zéró gravitációban is képes fejlődni. Fontos, hogy a magyar űrpaprika minden része hasznosítható. A bioaktív hatóanyagokban gazdag levelei alkalmasak az emberi fogyasztásra, szárával pedig rovarokat tudnak táplálni. Az űrpaprika íze teljesen megegyezik a hagyományos körülmények között termesztettével. Tápanyagokban ugyanúgy bővelkedik és C-vitamin-, illetve karotintartalma is megegyezik a szabadföldiekével.

De a VEGBOX TS programban a szakemberek új űrnövénynevelő kísérleti eszköz fejlesztésén is dolgoznak. Ezzel a mikro gravitációban speciális, integrált körforgásos rendszerű növénytermesztési technikák kidolgozását megalapozhatják. Mindezeken túl vetőmag-előkezelési, palántanevelési és termesztési technológiák tesztelése, valamint űrbiológiai feldolgozásra alkalmas zöld biomassza-termesztés fejlesztése is cél. Sőt az űrpaprika mellett további űrnövény-jelöltek kutatását is végzik a debreceni szakemberek. Például ilyenek a hazai nemesítésű különleges lucerna, óriás fűfélék, illetve a különleges bioaktív anyagokat előállító bársonyka fajták.



Previous Leíró kutatás – Mi az, és miért fontos a kutatásban?
Next Miért perlik az amerikai írók az OpenAI-t?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy + 10 =