Holdtalajban nőttek a mustárnövények


Holdtalajban nőttek a mustárnövények
Fotó: MATE
Olvasási idő: 3 perc

A világon elsőként életképes magokat teremtek a MATE holdtalajban elültetett mustárnövényei.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) egyedülálló módon sikerült holdtalajban életképes mustárnövényeket nevelni. Ráadásul annyira jól érezték magukat a szokatlan körülmények között, hogy három életképes maggal is megajándékozták a MATE kutatóit, amelyre eddig világszinten még nem volt példa. A mustármag szimbolikus növény, egy Bibliai párbeszédben azt olvashatjuk, hogy ne ítéljük el apró mérete miatt, ugyanis a kicsiny magból később hatalmas fa növekszik, amelyen madarak fészkelnek majd. A mustármag tehát apró mérete ellenére is tud meglepetéseket okozni. Ezt az állítást a MATE Műszaki Intézetének szakértői, köztük Dr. Barkó György tudományos főmunkatárs és kutatói csapata is alátámasztja.

A mustármag tehát apró mérete ellenére is tud meglepetéseket okozni. Ezt az állítást a MATE Műszaki Intézetének szakértői, köztük Dr. Barkó György tudományos főmunkatárs és kutatói csapata is alátámasztja. 
Dr. Barkó György és a Holdtalaj Fotó: MATE

A NASA nemzetközi ajánlást tett közzé – többféle paraméter figyelembevételével – arra vonatkozóan, melyek azok a növények, amelyek valószínűleg alkalmasak lehetnek életben maradni a Hold talajával megegyező szerkezetű és szemcseméretű talajban, azaz a Holdon is. A feladat nem egyszerű, ugyanis számos olyan kitétel van, aminek a növényeknek meg kell felelni. Ilyenek többek között a kevés vízszükséglet, az átlagostól nagyobb arányú oxigéntermelés, a fogyaszthatóság, továbbá az is, hogy kösse meg az illékony szerves vegyületeket a környezetében.

A növények, amelyek ezeket a feltételeket képesek megugrani: a zsálya, a rukkola vagy éppen a mustárnövények.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakértői vizsgálódásaik során sikeresen bebizonyították, hogy az ajánlott növények sorából a mustár emelkedik ki leginkább. Biztató eredményeket kaptak arra vonatkozóan, hogy a holdtalajban mustármag sikeresen kihajtott és növekedett minimális víz hozzáadása mellett is.

„Hatalmas felfedezésnek mondható, hogy a korábbi hiroponikus növénytermesztéssel ellentétben, talajban, ráadásul holdtalajban sikerült növényt termeszteni néhány csepp víz segítségével. Mára eljutottunk odáig, hogy nem kell a magoknak túl nagy segítség ahhoz, hogy kihajtsanak. Minimális vizet meglévő ásványok bontásával is elő lehet állítani, ilyen például a réz-szulfát, amely hevítésével víz szabadul fel” – fejtette ki Dr. Barkó György.

A MATE kutatói arra is rávilágítottak, hogy mindenképpen zárt környezet szükséges a növényeknek ahhoz, hogy sikeresen kifejlődhessenek a Holdon. Hiszen a sugárzás ellenkező esetben megölné őket. Éppen ezért barlangban vagy hegybe fúrt alagútban kell gondolkodni a kutatóknak. A MATE Műszaki Intézetében található speciális vitrinben a szakértők egy Holdhoz hasonló barlang körülményeit próbálták előidézni. A megvilágítás és a hozzáadott víz mennyiségét lehetett produkálni, de a nyomáskülönbséget nem.

A kutatók célja nemcsak a növények kihajtatása és életben tartása, hanem az is, hogy a folyamat fenntartható legyen.

Tehát fontos, hogy a növényekből további magok teremjenek. A MATE szakértői számára ez a feladat sem bizonyult lehetetlennek, hiszen a mesterséges körülmények között nevelt mustárnövények három maggal hálálták meg a nem mindennapi gondoskodást. Hasonló körülmények között termett magokkal eddig még csak a MATE Műszaki Intézete rendelkezik, ezért a kutatás világszinten is egyedülálló. A féltve őrzött magokat jelenleg az ELTE HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpontjában elemzik, vizsgálják. A tudományos vizsgálati eredmények pedig az év végére várhatóak. Vizsgálják, hogy a három kikelt mag felvesz-e mérgező nehézfémeket esetleg a talajból, emberi fogyasztásra alkalmasak maradnak-e. De a kutatókat foglalkoztató másik lényeges kérdés, hogy a mustármagok űrbe való feljuttatása után történik-e velük valamilyen változás, életképesek maradnak-e az utazást követően is.

Dr. Barkó György és csapata jövő év februárjában egy különleges kísérletre készül.

Egy Falcon 9 típusú rakéta segítségével terveznek mustármagokat feljuttatni az űrbe, amik egy orbitális pálya megtétele után visszajutnak a Földre. A kísérletben az indítás gyorsulását, illetve az út során a magokra ható sugárzás hatását vizsgálják majd a kutatók. Ennek azért van jelentősége, mert így a szakértők számára egyértelműen kiderül, hogy a magok a néhány napos Holdig tartó utazásra alkalmasak lehetnek-e.

Ha az utazás problémamentesen zajlik le, és a hasznos teher egy része – amelyben a mustármagok is vannak – épségben visszatér a Földre, a válaszokra akkor is jövő év április környékéig várnunk kell.



Previous Hangtompító selyem
Next Gyémánt és Szeged? Mi az összefüggés?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

14 + 11 =