Az arcfelismerő technológia alkalmazásával elemezték a kutatók a korai karibi lakosok koponyáit.

Így jobban követhetővé váltak a népcsoportok közötti kapcsolatok és a régóta fennálló hipotézisek, hogy a szigeteket mikor kolonizálták. William Keegan, a Floridai Természettudományi Múzeum kurátora évekig próbáltam bizonyítani, hogy Kolumbusz tévedett, pedig igaza volt. Szerinte mindent újra kell értelmeznünk, amiről eddig azt gondoltuk, hogy tudjuk.

Kolumbusz azt mesélte, hogy a mai Bahama-szigeteken a békés aravakokat terrorizálták azok, akiket tévesen „Canibanak” neveztek. Spanyol utódai néhány évtizeddel később kijavították a nevet „caribe”-ra. De a hasonló hangzású nevek korábban arra késztették a legtöbb régészt, hogy töröljék a keverékre vonatkozó hivatkozásokat. A legnagyobb problémájuk az volt, hogyan lehettek a karibok a Bahama-szigeteken, amikor legközelebbi elődjeik közel 1000 mérföldre délre voltak?

A koponyák azonban azt mutatják, hogy a karibi jelenlét a karibi térségben sokkal szembetűnőbb volt, mint azt korábban gondolták.

Ezzel hitelesítve lettek Kolumbusz állításai. A korábbi tanulmányok olyan tárgyakra támaszkodtak, mint például a szerszámok és a kerámia, amelyek az emberek földrajzi eredetének és mozgásának a karibi térségen keresztüli nyomon követésére szolgáltak. 

Ann Ross, az észak-karolinai állami egyetem biológiai tudományok professzora egy biológiai komponens hozzáadásával komolyabban tudta követni a régió történetét. A 3D arcfelismerő figyelembe vette a szemgödör méretét és az orrhosszt is, több mint 100 koponya elemzése esetén a 800-1542 közötti időszakból. Ezek a tájékozódási pontok genetikai kiindulópontként szolgálhatnak annak meghatározására, hogy az emberek milyen közeli kapcsolatban állnak egymással.

„Tudjuk, hogy a karibok gyakorolták a koponyasimítás technikáját, amit meglehetősen könnyű felismerni. De ahhoz, hogy egy populációt valóban nyomon lehessen követni, meg kell vizsgálni a genetikailag örökölhető tulajdonságokat is”– magyarázta a kutató.

Az elemzés nemcsak három különálló karibi embercsoportot tárt fel, hanem azok migrációs útvonalait is.

Az ősi arcokat vizsgálva megállapítható, hogy a karibi térség legkorábbi telepesei a Yucatán félszigetről érkeztek Kubába és az Északi Antillákra költöztek. Ez alátámasztja a kőszerszámok hasonlóságain alapuló korábbi hipotézist. Ám a mostani újdonság, hogy a kutatók biztosak lettek abban: a Bahamák és Haiti legkorábbi lakosai nem Kubából származtak, ahogyan azt általában gondolták, hanem az Amazonas északnyugati részéről. Időszámításunk szerint 800 körül észak felé indultak Haiti felé és Jamaikába, majd a Bahama-szigetekre, ahol a Kolumbusz érkezésekor már régen ott éltek. Ez az információ megváltoztatja a karibi térség népeinek és lakosságának perspektíváját.

Ezzel megoldódni látszik az a rejtély, hogy miért jelent meg a 800-as években Haitin, Jamaikán 900 és a Bahamákon 1000 körül a Meillacoid néven ismert kerámiafajta. 

Az aravakok és a karibok ellenségek voltak, de gyakran egymás mellett éltek, alkalmi házasságok szövődésével. De véres rivalizálás is előfordult a családok között. Így talán volt valamilyen kannibalizmus is. Hiszen, ha meg kell ijeszteni az ellenséget, ez nagyon jó módszer lehet. De az igazság az, hogy nem egyértelmű, megették-e egymást. Egyes történészek azzal érvelnek, hogy csak szertartásokat hajtottak végre az elhunyt rokonok vagy bátor ellenségek tiszteletére. Függetlenül attól, hogy pontos volt-e vagy sem, az európai felfogás, miszerint a karibok kannibálok, óriási hatással volt a régió történetére. 

Kolumbusz így írt:

November 23, péntek.
Egész nap a part felé vitorláztam, megtartva a déli irányt, gyenge kelet-északkeleti széllel és egy áramlat ellen, amely a parthoz való közeledésemet annyira megnehezítette, hogy napnyugtakor még éppolyan messze voltunk tőle, mint reggel. Az először megpillantott hegyeken túl, most távolabbi, kelet felé terjedő ország látszott, amelyet a fedélzeten levő indiánok Bohíonak neveztek. Elmondták, hogy ez az ország igen nagy és olyan emberek lakják, akiknek csak egy szemük van a homlokuk közepén és mások, akiket ők kannibáloknak neveznek és akiktől szemlátomást nagyon félnek.

Amikor észrevették, hogy ebbe az országba készülök utazni, majdnem megnémultak a rémülettől és kijelentették, hogy a kannibáloknak kitűnő fegyvereik vannak és megeszik azt, aki hatalmukba kerül. Azt hiszem, valami igazság mégis csak lesz az indiánok állításában és ama bennszülöttek, mivelhogy fegyvert hordanak, nem lehetnek oktalan állatok. Ama kannibálok bizonyára elfogtak néhány indiánt, akiknek a rokonai, amikor látták, hogy hozzátartozójuk nem tér vissza, azt képzelték, hogy megették őket. Végtére is egynémely indián hasonlót gondolt rólunk, keresztényekről is, amikor először jelentünk meg partjaikon.

November 26, hétfő.
… Az indiánok közül, akikkel eddig találkoztam, egy sem titkolta el, mennyire retteg Caniba vagy Canima lakóitól. Azt állítják, hogy Bohío szigetén laknak, amely sziget nézetem szerint igen nagy lehet. Ezek a kannibálok, mint hírlik, elhurcolják az indiánokat országaikból és házaikból, mert az indiánok fölötte gyávák és védtelenek. Az indiánok, akik velem vannak a hajón, nem szoktak a partok közelében tanyázni, mert Bohío szigete nagyon közel fekszik. Amint az armada nekikészülődött, hogy Bohío szigetére hajózzék, az indiánokat vad rémület fogta el, félvén, hogy felfalják őket. Esküdöztek, hogy a canibabelieknek egyszemük és kutyaarcuk van. Úgy vélekedtem, hogy az indiánok nem mondanak igazat és gyanakodtam, hogy a félelmes emberevők nem lehetnek mások, mint a Nagy Kán alattvalói, akik őket időnkint fogságba hurcolják. (Columbus ezután a mai Haiti szigetére ér; emberevőket nem talál, a táj szépsége elbűvöli.)

COLUMBUS UTI NAPLÓJA – Fordította és sajtó alá rendezte: SZERB ANTAL