Magyarország sok feltalálót és tudóst adott a világnak, akik között magyar Nobel-díjasok is megtalálhatóak. Nem kevesebb, mint 15 fővel.

A Nobel-díj a világ egyik legnevesebb díja, amely a kimagasló szellemi teljesítmény legnagyobb nemzetközi elismerése. A díjat a svéd kémikus és feltaláló, Alfred Nobel alapított 1895-ben. (Erről egy korábbi cikkünkben olvashat. – a Szerk.) Feleség és gyerek hiányában, végrendeletében a vagyonát az 1900-ban megalapított Nobel Alapítványra hagyta. A díjat minden év novemberében adják át a Svéd Tudományos Akadémián. Ötféle Nobel-díjat különböztetünk meg: a kémiait, a fizikait, az élettani és orvostudományit, az irodalmit és a béke Nobel-díjat.

A magyar, illetve magyar származású Nobel-díjasok névsora három csoportra osztható:

• Magyar Nobel-díjasok (díjazott munkásságuk magyarországi tevékenységükhöz kötődik).
• Magyarországon születtek, de az emigrációban lettek Nobel-díjasok.
• Nem Magyarországon született díjazottak, akiknek legalább az egyik szülője magyar származású.

Mostani cikkünkben azokat mutatjuk be, akiknek díjazott munkássága magyarországi tevékenységükhöz kötődik. Ide két fő sorolható:

Szent-Györgyi Albert

Szent-Györgyi Albert 1893. szeptember 16-án született Budapesten. Tanulmányait a Lónyai utcai református gimnáziumban kezdte, majd a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta, ahol 1917-ben végzett. Az első világháborúban katonaorvosként szolgált, négy éven keresztül. Eleinte mindent megtett a sebesültekért, akár az élete kockáztatásával is, amiért kitüntetést is kapott, de a sok borzalom után úgy döntött, részéről befejezi a háborút.

„A háború vége felé már annyira utáltam és untam a katonásdit, hogy fogtam a puskámat és belelőttem a saját kezembe. Átlőttem az alkarcsontot, gondoltam, ezzel majd csak hazaengednek. Még szerencse, hogy a parancsnokaim belátták, hogy törött karral nem lehet katonai szolgálatot játszani. Annyira el voltam keseredve, hogy nem érdekelt az sem, ha maradandóbb lesz a sérülésem, vagy fertőzést kapok.”

A háború után külföldön folytatta tanulmányait, többek között Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben és Groningenben. Cambridge-ben, megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd az Egyesült Államokban dolgozott egy évig.

1928-ban tért haza. 1931 és 1945 között Szegeden a tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetője lett, majd 1945-1947-ig a budapesti tudományegyetem orvos karának biokémia professzora volt.

Az 1920-as évek végén Szent-Györgyi ismeretlen anyagot talált a mellékvesében, amit hexuronsavnak (később C-vitamin) nevezett el. Azt már két évszázada tudták, hogy a skorbut ellenszere a C-vitamin. Azt is tudták, hogy a citrusfélékben nagy mennyiségben megtalálható. Albert a mellékvesében kezdte el kutatni az anyagot. Több mázsa mellékveséből 25 gramm hexuronsavat sikerült előállítania, de ez a csekély mennyiség nem tett lehetővé további vizsgálatokat.

Az áttörést akkor érte el, amikor egyik este az akkori felesége paprikát adott neki vacsorára. Viszont nem volt kedve megenni, ugyanakkor bátorsága sem volt ezt elmondani feleségének. Helyette azt mondta neki, hogy elviszi kísérletezni a laboratóriumba. A kísérletek kimutatták, hogy a paprika sokkal többet tartalmaz a C-vitaminból, mint a citrusfélék.

Miután sikerült nagy mennyiségű C-vitamint kivonnia a paprikából, ahelyett, hogy titokban tartotta volna az előállítását – amiből minden bizonnyal meggazdagodott volna – a skorbut sújtotta területekre küldte az izolált C-vitamint, olyan tudósok számára, akik ezzel az anyaggal foglalkoztak, hogy támogassa a kutatásokat és segítse a betegség meggátolását.

1941. június 13-án jegyeztette be C-vitaminra vonatkozó találmányát. A Magyar Feltalálók Egyesületének kezdeményezésére 2009 óta ezen a napon ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját.

1937. október 28-án ítélték Szent-Györgyi Albertnek az élettani és orvosi Nobel-díjat „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért”. Az érmet a második világháború kezdetén a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta tőle és a mai napig ott látható.

A II. világháború alatt engedélyt kapott, hogy Isztambulba utazzon egy konferenciára. A lehetőséget kihasználva, titkos tárgyalást folytatott az angolokkal az ország háborúból való kilépéséről. A nácik lefülelték, így két év bujkálásra kényszerült.

Az Egyesült Államokban, a massachusettsi Woods Hole-ban telepedett le. Kutatásait az Oceanográfiai Intézet (WHOI) kutatólaboratóriumában folytatta, ahol főként a rák kutatásával foglalkozott. Kidolgozta a rák keletkezésének elméletét és növényi hatóanyagokkal folytatott eredményes rákkezelési vizsgálatokat. A Darthmouth-i Egyetem professzora volt 1962 és 1971 között.

A tudós négyszer is megnősült. Első felesége Demény Kornélia 20 évig volt a felesége, de idővel megromlott kapcsolatuk. Válása után (még a válás évében) Borbíró Mártával kötött házasságot, aki élete nagy szerelme volt, viszont mellrákban elhunyt. Ezután még kétszer nősült, mindkétszer több mint 50 évvel fiatalabb nőt vett el. Susan Wichtermannal 72 évesen házasodott össze, majd Marcia Houstont vette feleségül, aki nem kis kavarodást csinált a családban.

Nagyon életerős ember volt, aki imádott sportolni. Teniszezett, kerékpározott, síelt, úszott, korcsolyázott, valamint vitorlázó repülő és motoros pilóta kiképzésben is részt vett. Szörfözni például 70 évesen tanult meg.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta 1935-ben, majd 1938-ban a rendes tagságot is elnyerte. 1986-ban George Washington-díjjal tüntették ki. 1987-ben a szegedi egyetem felvette a nevét.

1986. október 22-én hunyt el Woods Hole-ban, ott is temették el házának kertjében.

Kertész Imre

Kertész Imre 1929-ben született Budapesten, zsidó családban, Kertész László zsidó kereskedő és Jakab Aranka fiaként. A Budapest környéki csendőrpuccs következményeképpen 1944. június 30-án Auschwitzba deportálták. Ekkor csak tizennégy éves volt. Több koncentrációs táborban is fogva tartották, majd 1945-ben tért haza, a lágerek felszabadítása után.

1948-ban érettségizett Budapesten. Felsőfokú végzettséget nem szerzett. Miután visszatért Magyarországra fizikai munkásként és újságíróként dolgozott. Később szabadfoglalkozású író és műfordító lett.

Első regénye, a Sorstalanság, amit 13 évig írt, az auschwitzi és buchenwaldi életélményeire épül. A mű önéletrajzi ihletésű, de nem önéletrajzi regény. A holokausztról és az önkényuralomról szól. A regény főhőse egy 15 éves kamasz fiú, Köves Gyuri, aki a náci haláltáborban átélt szörnyű tapasztalatai miatt képtelen visszatérni korábbi életéhez.

A regény egyedisége, hogy egy gyerek szemszögéből mutatja be a holokausztot. Gyuri gyerekszemmel látja az eseményeket, éli át a történteket, így semmit nem talál megbotránkoztatónak, természetellenesnek. Amellett, hogy gyerek szemszögből íródott a regény stílusa is szokatlan, hiszen ironikus, már-már groteszk hangnemben mutatja be az átélt szenvedést.

Többszöri visszautasítás után, végül 1975-ben jelent meg, de a hivatalos kritika hallgatott róla. Igazi jelentősége a műnek, egy évtizeddel később lett, a második kiadáskor. Sorstalanság című regényéből Koltai Lajos rendezésével rendkívül népszerű filmet forgattak, amelynek forgatókönyvét maga Kertész Imre írta.

Műveit több nyelvre is lefordították. Különösen a német nyelvterületeken keresettek regényei. Kertész Imre műfordítóként németből fordított – többek között Sigmund Freud, Friedrich Nietzsche, Elias Canetti, Friedrich Dürrenmatt és Arthur Schnitzler műveit.

1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, 2001-től a német Becsületrend tagja. 2000 Herder-díjjal és a Die Welt irodalmi díjjal is kitüntették. Ezen kívül József Attila-, Kossuth-díjjal is büszkélkedhetett. 2002-ben Budapest díszpolgárává választották.

2002-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Így Ő lett az első magyar, aki elnyerte ezt a díjat.

„Az anyanyelvem egy kis szigetnyelv, így a munkáim német nyelven terjedtek el – a Nobel-díj a magyar irodalom számára is kitüntetés. Számomra nagyon érdekes, hogy a díjat a holokausztról szóló, valamint diktatúra-ellenes műveimért kapom. Ez valami nevelő célzatot is jelenthet a kelet-európai országok számára.”

Hosszú betegség után, 2016. március 31-én hunyt el Budapesten.