Mitől város egy város Magyarországon?


A város, mint olyan, az emberiség fontos civilizációs vívmánya. Kialakulását leginkább a gazdasági szükségszerűségek, valamint bizonyos antropológiai jellemzők okozták.

A város, mint olyan, az emberiség fontos civilizációs vívmánya. Kialakulását leginkább a gazdasági szükségszerűségek, valamint bizonyos antropológiai jellemzők okozták.

Ahogy a történelem fokozatosan haladt előre, a városok szerepe egyre inkább felértékelődött. A városok fontosságát jelezte, hogy alapításuk – előrelátó módon –, legtöbbször egy földrajzilag kulcshelyzetben lévő területen történt. Az adott földrajzi helység biztosította azokat a primer erőforrásokat és tulajdonságokat, amiktől egy város hosszú ideig képes volt fennmaradni. Míg a közelben lévő nyersanyagok segítették a város kiépülését és terjeszkedését, addig a területre jellemző domborzati, gazdaságföldrajzi és vízrajzi tulajdonságok meghatározták annak régiós fontosságát, kulcspozícióit.

Mindezeken túl, a város nem lehetne város, ha nem lenne különleges, törvény szerint meghatározott jogállása, amely elkülöníti a többi településtípustól.

Magyarországon a városodás folyamatát kezdetben a népek megtelepedése, majd a királyi alapítás és címadományozás biztosította. Emiatt az önállóságra és jogosítványaikra nem önmaguk által tettek szert, hanem a király által, így a magyar városfejlődés történelmi jellege a nyugatitól eltérő módon alakult.

Bár a szabad királyi városok mellett kialakultak a gyakran földesúri fennhatóság alatt álló mezővárosok is a XIV. és XV. század között; a városodás mértéke összességében megtorpant. Változást csak a kapitalista viszonyok teremtettek, amelyek megsokszorozták a települések népességét és fontosságát egyaránt.

A kapitalizmus előretörése, valamint a polgárosodás – a XIX. század közepétől – magukkal hoztak újfajta városértelmezési kategóriákat, megközelítéseket, valamint új alapokra helyezték a várossá válást.

Elsődlegesen a munkamegosztásban játszott szerep alapján választották el a várost a falutól. Ebben a relációban előbbi az ipari központ, utóbbi a mezőgazdasági tevékenységek folytatója. A felosztás indukálója, hogy az iparűzés fontos városképző elemmé vált. Ez az értelmezési keret azonban az 1970-es években többekből kritikát váltott ki, mondván a magyar viszonyokban ez túlzottan sematikus megközelítés és inkább a nyugati városfejlődésre igaz.

Egy másik megközelítésben az adott település központi helyzetét hangsúlyozzák, amit történelmi és gazdaságföldrajzi értelemben közelítenek meg. Tehát a város nemcsak hétköznapi igényeket elégít ki, hanem speciálisakat is. Ez azonban részigazság és ugyancsak országspecifikus jellemző, hiszen a kulturális adottságok és a gazdasági adaptációs képesség területenként eltérő. Mást jelent egy amerikai, farmok ölelte közép-nyugati kisváros, és mást a magyar szórványban egy városi rangra emelt község, amely közigazgatási funkciókat lát el.

Magyar részről Kovács Tibor, – aki az 1970-es, ’80-as évek magyar településfejlesztési elmélet és gyakorlat meghatározó személyisége volt – állt elő egy konkrét definícióval. Eszerint a város egy olyan jellegzetes településforma, amely a területi munkamegosztás központi tevékenységeire specializálódott; környezetének központi helyén fekszik és magas színvonalú ellátást biztosít lakóinak. Ezt egészítették ki később úgy, hogy a város és vidék egyenrangúságát és egymásrautaltságát hangsúlyozták, valamint megvizsgálták eltérő beépítettségüket.

Legnépszerűbb és legelfogadottabb megközelítés azonban a népességszámhoz kötött városfogalom.

Ebben az esetben a felosztás önkényes. Találhatunk a térképeket böngészve – megengedően jelölve – tízezres szám alatti településeket, de jellemzőbb a háromezres küszöbérték. (A számot a várossá nyilvánításkori lélekszám adja meg.) Az országban a legkisebbek között találjuk Balatonföldvárt, Zalakarost és Velencét. A legnagyobbak között pedig értelemszerűen a fővárost és a megyei jogú városainkat. A skála a ,,kisváros” kategóriától a ,,metropoliszig” húzódik.

  Hazánkban a népességszám alapján kialakult hierarchia (fő) Az ENSZ Demográfiai Évkönyve által használt településhierarchia (fő)
metropolisz 1 000 000 felett 1 000 000 felett
nagyváros 100 000 felett 500 000 – 1 000 000
középváros 20 000 – 100 000 100 000 – 500 000
kisváros 5000 – 20 000 20 000 – 100 000
község 5000 alatt  

Forrás: terport.hu

A közelmúlt történelme során a városi címek odaítélésében nagy szerepet kapott a politikai motiváció. Ekkor jelentek meg a nagy szocialista iparvárosok. A várossá alakulás tekintetében a rendszerváltás után a jogi szabályozás került központi szerepbe.

De a jogi szabályozás 1990 és 2012 között nem tartalmazott egyetlen kemény kritériumot sem. A döntés szubjektív volt, hiszen a betöltött térségi szerep és az átlagos városi szintnek megfelelő városi fejlettség könnyen kimutatható számtalan település esetében. A pályázók éltek is a lehetőséggel és be is adták pályázataikat. Ekkor lett város többek között Balatonfűzfő és Őriszentpéter, Pacsa és Pálháza is.

2012 után a szabályok jelentősen szigorodtak. A fenti kritériumokat pontosan meghatározva, százalékos arányban adták meg a szükséges szilárd burkolatú út, a csatornázás és közművesítés mértékét. Legnagyobb akadály azonban kötelező tízezres lélekszám, aminek a várossá alakulás kérvényezését megelőző öt évben folyamatosan növekednie kell. Ezt a számot már elenyészően kevés község tudja csak megugorni.

A pályázati folyamat döntőbírája a köztársasági elnök. Az államfő – a választási évek kivételével – évente csak egy esetben dönt.

Mindezek miatt utoljára csak 2013-ban gyarapodott a magyarországi városok száma 346-ra, a Fejér megyei Abával.

Bár a szigorítás, a szakértők szerint, felértékeli a városi címet, tudnunk kell, hogy az ország régióiban a helyi sajátosságok eltérősége okán, az általános szabályozás kontraproduktív. Ugyanaz a lélekszámú, gazdasági vagy társadalmi fejlettségű nagyközség egész „mást jelent” a mezővárosias alföldi, az aprófalvas dunántúli vagy az agglomerálódó fővárosi környezetben.

Azok a települések, amelyek sikeresen elnyerték a városi címet, örülhetnek, hiszen a szigorodás őket nem érinti. A visszaminősítés kizárt, többek között a szerzett jog elvételének problémás volta miatt.

Végül érdemes szót ejtenünk arról, miért jó egy településnek a ,,városok klubjába” tartozni.

Elsőként a presztízst, mint szempontot érdemes kiemelni, hiszen a cím rangot is jelent, továbbá a polgármesterség könnyedén sikertörténetté válhat általa.

Másodszor új pályázati lehetőségek nyílnak meg a település előtt, amivel jelentős fejlődés érhető el, ami kihat a lakosság jólétére, bővülhet az ellátás köre, nőhet az elégedettség és az átlagéletkor.

Harmadszor az infrastruktúra fejlődése nyomán, a magánszektor befektetést hozhat a környékre és munkahelyeket teremthet. Emiatt a városvezetés adóalapja növekedhet, a fiatalok és középkorúak munkát találhatnak. Az elvándorlás megállhat, sőt elképzelhető, hogy más településekről is megjelennek az ingázók.

A városodás, valamint a városiasodás azonban nem ,,csodafegyverek”. A közelmúltbeli közigazgatási reform miatt, egy járási központ szintén elegendő és jól felhasználható jogosítványokkal bírhat. A bővülő szerepkör megváltoztathatja az addig megszokott helység jellegét és az emiatt történő ki- és beköltözés folyamata esetleg azt a valamit is, ami miatt beleszerettünk lakóhelyünkbe!

Források:

Jogszabályi feltételekről:

Urbanisztikáról:



Previous Díszdoktorok az ELTE-n
Next Fenntartható turizmus a mindennapokban

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.