Az eddig ismert legrégebbi plezioszaurusz maradványait tárták fel német paleontológusok.

A lelet mintegy 201 millió éves, a triász kor elejéről származik. Martin Sanders a Bonni Egyetem Steinmann Paleontológiai, Geológiai, Ásványtani Intézetének munkatársa is alig akarta elhinni, hogy létezhetett plezioszaurusz a triász kor előtt, hiszen ezeket az állatokat csaknem 300 éve tanulmányozzák a paleontológusok és soha egyik sem volt a jura korszaknál régebbi.

A szakértők a Rhaeticosaurus mertensi nevet adták az ősi állatnak: a név első fele a földtörténeti korra, második fele a lelet felfedezőjére utal. A különleges példányt Michael Mertens magángyűjtő fedezte fel a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány egyik agyagbányájában. A Münsteri Természettudományi Múzeumban végzett vizsgálatok megállapították, hogy a lelet a triász korból, a jura kort megelőző időszakból származik. 

Több kutatócsoport együttműködése révén állapították meg, hogy ez a legrégebbi ismert plezioszaurusz. Kora mintegy 201 millió évesre tehető, így ez az egyetlen plezioszaurusz-csontváz, amely a triász korból maradt fenn.

A plezioszauruszok tengeri hüllők voltak, különösen jól úsztak és halakkal táplálkoztak. Ahelyett, hogy fáradságos munkával úszóikkal lapátolták volna maguk előtt a vizet, a plezioszauruszok elegánsan siklottak a vízben a víz alatti úszáshoz alkalmazkodott végtagjaik segítségével. Apró fejük volt a hosszú, áramvonalas nyakukon, testük tömzsi, izmos volt. Más tengeri hüllőkhöz hasonlóan farkuk rövidebb volt, mivel csak kormányzásra használták. Mivel a plezioszauruszok mind a négy végtagjukat használták úszásra, jóval erőteljesebb lökésekre voltak képesek. Ez az „evolúciós konstrukció” nagyon sikeres volt, de érdekes módon nem fejlődött újra, miután a plezioszauruszok kihaltak – mondta Sander.

A vizsgált csontváz 237 centiméteres és a nyak bizonyos részei sajnos elvesztek. A tudósok a csontokon látható növekedési jelekből megállapították, hogy a Rhaeticosaurus egy gyorsan növekvő fiatal állat volt.