Magyar Géniusz Program – „Bárkié is a dicsőség, A hazáé a haszon!”


Magyar Géniusz Program – „Bárkié is a dicsőség, A hazáé a haszon!”
Olvasási idő: 2 perc

A több mint 200 éves múltra visszatekintő magyar muzeológia életében korszakalkotó, új fejezet nyílik.

Soha nem látott hangsúlyt és lehetőséget kap a vidéki muzeológia. A vidéki műtárgyak közös kiállítói térbe költözve eljuthatnak a magyar emberekhez a Petőfi 200 emlékév keretében. Ez lesz a 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló Magyar Géniusz Program, melyet a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége koordinál.

„Egy könyvtár állományát vagy akár egy színház teljes évadát le lehet cserélni, de kulturális tárgyi örökségünk egyedi és állandó. Épp ezért a közgyűjteményeken belül a múzeumoknak kiemelt szerepük van, hiszen ezt a felbecsülhetetlen értéket ők gondozzák.” – mondta el Demeter Szilárd, a Magyar Géniusz Program kuratóriumi elnöke és a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

A programot egyrészt ez a gondolat hívta életre, másrészt az a kormányzati törekvés, hogy a kultúra Budapest-központúságának csökkentése érdekében a vidéki múzeumok és az intézményekben zajló munka végre nagyobb hangsúlyt és elismerést kaphasson. A program nem titkolt célja ezentúl az, hogy hasson a globalizációs hatások ellen, erősítse a nemzeti kulturális identitásunkat.

A programot koordináló Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége a vidéki muzeológia társadalmi elismertségéért, a vidéki múzeumügy szakmai korszerűsítéséért, megújításáért dolgozó szervezet. Csapláros Andrea, az MVMSZ elnöke, a kiállítás főkurátora szerint a magyar kulturális örökség tekintélyes részét a vidéki múzeumok őrzik. Ez mennyiségét és értékét tekintve is páratlan. Ezeket a műtárgyakat azonban többnyire csak a helyben élők ismerik, ritkán utazunk akár egy Mednyászky festményért vagy a Sisi relikviákért több száz kilométert.

A gondolat forradalmian új, hiszen a vidék reprezentatív műtárgyanyagát még soha egy helyen és egy időben nem láthattuk. A Magyar Géniusz vándorkiállítás az adott településre, múzeumra leginkább jellemző műtárgyakat vonultatja fel. 67 intézmény 154 darab, történeti, régészeti, néprajzi és művészettörténeti műtárgya mesél a látogatónak az elmúlt két évezredről. A tárlat 2022 áprilisában indul Kecskemétről, majd Gyula, Debrecen, Győr, Szombathely, Szekszárd és Eger után végül Budapestre érkezik 2023 év végén.

A géniusz mögött rejlő értéket maguk a műtárgyat felajánló múzeumok határozták meg, mely képviseli az intézményt, a települést, annak történelmi és kulturális múltját.

„Volt, aki anyagi értéke vagy épp eszmei mondanivalója alapján ajánlott tárgyat. De volt, aki a legelső beleltározott műtárgyával vagy egy évszázados sztereotípia által definiálta önmagát. Így kerülhetett egy kiállításba Erkel arany koszorúja, a salgótarjáni 56-os sortűz áldozatának véráztatta inge, egy csornai faragott borotvatok és a makói hagymástalicska.” – részletezte a tárlat kínálatát dr. Végh Katalin, a Magyar Géniusz Program vezetője, az MVMSZ ügyvezetője és a kiállítás főkurátora.

A rendkívül heterogén kiállítási tárgyanyagok úgy kerültek kontextusba, hogy külön-külön is megőrzik saját történetüket, de egymással is beszélgetnek. Talán épp ezért csempészték a paraszti kultúra tárgyait pláza enteriőrbe, a kalocsai paprikatermesztés évszázados hagyományát pedig neoncsövekkel, a cifraszűrt kapucnis melegítőre felöltve szeretnénk értelmezni és akár újraértelmezni.

A vándortárlat létrehozásán és országos bemutatásán túl, a Magyar Géniusz program pályázat keretében közel 3 milliárd forint anyagi támogatást nyújt a vidéki muzeális intézmények számára. A megpályázott keretből a múzeumok értékeik kidomborítására vadonatúj időszaki és állandó tárlatokat hozhatnak létre. Emellett tudományos kutatásokat végezhetnek, konferenciákat, tanulmányutakat szervezhetnek helyi közösségük javát szolgálva. Ennek eredményeképp 38 állandó és 26 időszaki kiállítás valósulhat meg a jövőben, illetve az ideiglenes kollégium döntése alapján 39 tudományos kutatás kapott zöld utat. 

A Magyar Géniusz program mottója:

„Bárkié is a dicsőség,

A hazáé a haszon!”

(Petőfi Sándor)



Previous Lézerfénnyel a borhamisítás ellen
Next Az erdők királynője - Kvíz

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × három =