Ti küldtétek, mi közreadjuk a felkészüléshez. De felelősséget nem vállalunk érte, alapnak talán mégis jó lehet!

Csokonai Vitéz Mihály – Témák és formák gazdagsága Csokonai költészetében.

Csokonai Vitéz Mihály 1773-ban született Debrecenben. Iskoláit a helyi kollégiumban végezte. 1792-től Kazinczyval levelezett, ekkor érett nagy költővé, ekkor dolgozta át Az estve és a Konstancinápoly című művét. 1795-ben Pesten végignézte Martinovicsék kivégzését, emiatt kicsapták az iskolából. 1796-ban Pozsonyba ment az országgyűlésre, ahol pártfogókat keresett művei kiadásához. Itt jelentette meg folyóiratát, a Diéta Magyar Múzsát. 1797-ben Komáromba ment, ott ismerkedett meg Vajda Juliannával (Lillával), de a lányt szülei máshoz adták férjhez. Közben Csokonai Csurgón helyettes tanári állást kapott. Itt adják elő diákjai Az özvegy Karnyónét, és itt írta meg a Dorottya című művét. 1804-ben Rhédey gróf felkéri, hogy felesége temetésén mondjon gyászbeszédet. Ekkor kapott tüdőgyulladást, s 1805-ben Debrecenben meghalt.

Csokonai a magyar felvilágosodás legnagyobb költője. Korának minden jelentős irányzata, eszméje hat rá, egyéni mondanivalóját zseniális sokszínűséggel fejezi ki.

Barokkos hagyományból indult el, a tanulás során sajátította el a klasszicizmus iskolás változatát. Költészetében megtalálható a rokokó is, s ennek egyik kiágazásaként az anakreoni dalok vidám életérzése. 1795-ig a francia felvilágosodás legfőbb eszméit szólaltatta meg, élete vége felé hangot kapott műveiben a rousseaui szentimentalizmus. Jellemző rá a hangnemek sokfélesége is. Ő volt az első magyar, aki csak a költészetből próbált megélni, de sikertelenül. Emiatt érzett csalódottságát A méla Tempefőiben fogalmazta meg, melynek alcíme: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”

Csokonainak a poéta-osztályokban meg kellett tanulnia a verselést, de nagy költővé csak tehetsége révén válhatott. Két típusa volt az iskolai feladatoknak: a sententia (az antik költők tanításainak kifejtése) és a pictura (leírás). A két verstípust egyszerre használta fel, így alakult ki nagy filozófiai lírája az 1790-es években. A költő ezekben a művekben a felvilágosodás legfőbb gondolatait szólaltatta meg. Ebben a témakörben két kiemelkedő alkotása a Konstancinápoly és Az estve, amely a felvilágosodás két fő irányzatát képviseli. A Konstancinápoly Voltaire egyházellenességét, racionalizmusát visszhangozza.

Az estve Rousseau felfogását tükrözi.

A vers vonzó természetleírás és keserű társadalombírálat. A természet romlatlanságát állítja szembe az emberi társadalom romlottságával. A mű az alkony, az „estve” gyönyörű leírásával indul. Megszemélyesítéssel fejezi ki a sötétedést és szemléletesen szép tájleírást kapunk. A jelzős szerkezetek idilli hangulatúak, nyugalmat és harmóniát árasztanak. A szunnyadó állatok benépesítik a tájat. A tájleírást pedig alliterációkkal teszi még hitelesebbé: „Barlangjában belől bömböl a mord medve”. Az érzékelt világ, a látvány a megnyugvás, öröm a költőnek, s egyben fel is vidul. Ettől kezdve a tájbemutatás már nem reális, egyre inkább álomszerű. Mintha varázslat történt volna, egy illatosított színházban ülne, ahol megjelennek a báj istennői, a gráciák. Ezt a varázslatos hangulatot a hang-, szín- és illathatások okozzák.

A következő bekezdéssel a mű átvált társadalmi kritikába. A költő szeretné távol tartani az éjszakát, mert az elűzné a jókedvét, de az jelképezi a megromlott, értelem nélküli társadalmat is. A költőből kiszakad a közvetlen panasz is, a szépséget már elpusztította a durvaság, a közönségesség, a harmóniából diszharmónia lett. Ezért az állapotért az emberiség a felelős, ami eltért a természet törvényétől.

Megjelenik a versben Rousseau gondolata, a magántulajdon megszüntette az egyenlőséget. A régi aranykort a negatív festés módszerével idézi fel. A korabeli társadalom bűneit sorolja fel, utal a magyarországi viszonyokra is (dézsma, porciók, legelők, erdők bekerítése). A vers végén visszatér a természet bemutatása jelzős szerkezetekkel. Számára egyedüli megnyugvás, boldogság a természet, amely nem megvehető, itt minden ember egyenlő. Ő is azt vallja, hogy minden ember egyenlő jogokkal születik. A vers magyaros, hangsúlyos verselésű, felező tizenkettes.

Csokonai költészetében megjelenik az olasz irodalomból ismert rokokó, ezen belül az anakreoni dalok.

Ilyen anakreoni dal A boldogság című verse, amelyben felelhető minden, ami az élet élvezéséhez szükséges. Ez a stílusirányzat a költő számára a szépséget és a boldogságot jelentette, kikapcsolódást a hétköznapi életből. Legfőbb tárgya a boldog és viszonzott szerelem. A versekre jellemző a miniatűr forma, a szimultán ritmus, a zeneiség, a könnyedség és a báj. Átalakul a heroikus istenvilág, a szép és kedves dolgok istenei kerülnek előtérbe (Ámor, Vénusz, Flóra, gráciák), megjelennek a virágmetaforák. Korai szerelmes verseihez tartozik a Tartózkodó kérelem. A vers miniatűr remekmű, lényege a zeneiségben rejlik.

Szerelmi lírájának záró darabja A reményhez. Ebben a versben elbúcsúzik mindattól, ami kitöltötte életét, a jókedv, a remény, a szerelem és a költészet. A vers ellentétekre épül. Ez az 1. és a 4. versszak és a 2. és a 3. versszak ellentéte. A költő a megszemélyesített Reményt szólítja meg. Párbeszéd nem alakult ki, így a költemény fájdalmas monológ. Az 1. versszak nemcsak megszólítja, hanem be is mutatja a Reményt. (Teljes kétségbeesésében már az sem vigasztalja őt.) A 2. versszak a tavaszi virágoskert pompájával jellemzi életének bizakodó, reményteli korszakát. Szimbolikus értelmű kép, „Rám ezer virággal szórtad a tavaszt”. Költői tervei megvalósultak és szerelme is viszonzásra talált. A 3. versszak az előző képsort visszájára fordítja, a kert téli pusztulásával, a természet kietlenségével ábrázolja reményei, álmai összeomlását.

De nem csak Lilláról van szó, egyéb reményeit is elveszítette, bár a szerelem kárpótolhatta volna művészi kudarcaiért. A 4. versszak az első folytatása, a reménytelenség kiteljesedése a halálvággyal. Ennyi veszteség után az élet értelmetlen számára. Vágyakozik az elmúlás után. Boldogtalanságát természeti képek közvetítik. A vers záró soraiban búcsút vesz mindattól, ami az életben fontos volt neki.

Csokonai Vitéz Mihályon élete végén eluralkodik a rousseau-i szentimentalizmus a maga panaszos hangjával, kiábrándultságával és halálvágyával. A eddigi ódák helyett inkább elégiákat ír.

Ebben a korszakban született meg A tihanyi Ekhóhoz című verse. Ez a mű is egy régebbi költemény átdolgozása, melynek címe A füredi parton volt. Témája a költő magányossága, jellemző stílusa a szentimentalizmus. A mű címében a visszhang istennője szerepel. A költő Ekhónak panaszkodik, válaszul a visszhangot kapja. Mivel nincs párbeszéd, a vers költői monológ. Azért fordul az istennőhöz, mert nincs olyan ember, aki megértené őt. Magánya a társadalom keserű kritikája.

A vers párhuzamra és ellentétre épül. Saját keserves sorsát állítja szembe a füredi mulatozókéval. A visszhang ismétlése a mondanivalót nyomatékosítja. A mű két részből áll. Az első rész (1-6. vsz.) a panaszok felsorolása. A vers második részében az elkeseredettség, csalódottság eljut az öntudatos, bár rejtett büszkeségig. Kiutat keres, így jut el a természetig, a szomorú, de önként vállalt magányig. Ez az egyedüllét erkölcsi választás, elvonul a romlott társadalomtól. A vers helyzetképpel, megszólítással kezdődik. Saját élethelyzetét egy sorsüldözött, kirekesztett embert mutat be. Könyörögve fordul az Ekhóhoz.

Megjelennek a szentimentalizmus stílusjegyei (hold, árva szív, sír), amelyek mély fájdalmat takarnak. A versszakokban Csokonai elpanaszolja sérelmeit, fájdalmait, az emberek részvétlenségét, közönyösségét. Ezek közül talán legfájóbb Lilla elvesztése. A költő még most is szeretettel gondol rá, nem őt hibáztatja, hanem a társadalom zsarnoki szokásait okolja. A 7-10. versszakban a fájdalmas lemondás képei jelennek meg. Megváltozik a hangnem, kijelöli saját helyét a társadalmon kívül. Emberi méltósággal, öntudatosan vállalja a remete életet.

Csokonai költészetére jellemző a műfajok gazdagsága.

Költészetére hatott a népdalok nyelve, ízlése is. Népies helyzetdal az Estve jött a parancsolat, amit később Szegény Zsuzsi a táborozáskor címre írt át. A népiesség és a rokokó ötvözéséből született a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című bordala. A vers alaptermészete a derű, jókedv, életszeretet. Játékosságot, ötletgazdagságot tükröz. Szerelmes vers egy tárgyhoz, a csikóbőrös kulacshoz. A vers elején megszólítja, majd nagyobb elragadtatással beszél róla. Csokonainak örömet jelent, ha kezébe foghatja. Ezután belső jellemzés következik. A kulacs átveszi a költő belső bánatát, osztozik vele az érzelmeiben. Csokonai már úgy beszél róla, mintha a felesége volna. A hangulat egyre vidámabb, derűsebb. A kulacs még a hitvesnél is többet ér. Csokonai szerelmi csalódását ilyen formában rejti el.

A vers végén már a halál utáni vágy mutatkozik meg, a halál és az erotika összefonódik. A költő képzeletében megjelenik sírkövének felirata is. A vers hangsúlyos, kétütemű, felező nyolcas. Itt is jellemző a rokokó stílus virágmetaforáinak használata.

Ebből a stílusból Csokonai legkiválóbb gondolati költeményei

a Jövendölés az első oskoláról a Somogyban. A vers a magyar társadalomról szól a felvilágosodás szellemében. A tudatlanság, a műveletlenség ellen szól. Szeretné, ha a szegények, a parasztok is tanulhatnának. A vers hangulata szomorú, fájdalmas, elkeseredett. A vers végén már megjelenik a remény, bár a költő nem a jelenben, csak a jövőben bízik.

Konkrét helyhez kapcsolja a verset, Somogy jelképezi az elmaradottságot. A vers mutatja a költő indulatos véleményét, ezt kérdő és felkiáltó mondatok jelzik (1-2. vsz.) a 2. versszak fő gondolatából (Kanász marad…) látszik, hogy Csokonai tudja, a paraszti tudatlanság nem egyéni, hanem társadalmi probléma. A vers második része a tudatlanság okát magyarázza. A 3. versszak ironikus hangnem a felelősökről, a gazdagokról, gúnyosan szól életvitelükről. A 4. versszak fájdalmas hangulat, a költő szomorúságával akarja rádöbbenteni az embereket a problémára. A mondanivaló általános lesz, már nem csak Somogyról van szó, hanem egész Magyarországról. A vers jövőbe vetett reménykedéssel fejeződik be.

Csokonai írt nagyobb terjedelmű műveket is. Vígeposza a Békaegérharc, komikus eposza a Dorottya, hősi eposza az Árpádiász, de ez nem maradt ránk. Írt színműveket is, A méla Tempefői, Cultura, Özvegy Karnyóné. Egyetlen prózai műve a Csókok című, de ez csak töredékekben maradt fenn.