Az akciófilmek többségében a bűnözői életforma a folyamatos adrenalinlöketen kívül anyagi előnyökkel is jár. A való életben viszont nem biztos, hogy megéri „átállni a sötét oldalra”.

Samuel Cameron, a Bradfordi Egyetem közgazdász professzora a Killing for Money and the Economic Theory of Crime (Emberölés pénzért és a bűnözés gazdasági elmélete) című cikkében el akarja oszlatni a bűnözés gazdasági vonzatával kapcsolatos mítoszokat, külön figyelmet szentelve a bérgyilkosoknak. A munka a maga nemében egyedülálló, hiszen még egyetlen közgazdász sem (csak meglehetősen kevés pszichológus és kriminológus) foglalkozott ilyen részletességgel ezzel a szakmával.

A tanulmányban szereplő adatokban már önmagában az is meglepő, hogy milyen kevés az átfogó statisztika a fizetségért elkövetett gyilkosságokról. A szerző egyedül Ausztráliában bukkant adatokra, ott is csak 1989 és 2002 között, ezen kívül 1972 és 2001 között több amerikai hírlap beszámolói alapján gyűjtött össze eseteket az elemzéshez. A jellemzően egy összegben kifizetett munkadíjak között a legalacsonyabb 200 dollár (körülbelül 55 ezer forint), míg a legmagasabb 1,5 millió dollár (410 millió forint) volt – az utóbbi összeg egy biztosítási kárigényléssel kapcsolatos ügyben cserélt gazdát. Egy bérgyilkos átlagos fizetése 10 ezer dollárt (2,7 millió forintot) tett ki. A tanulmány szerzője szerint ez az összeg hosszú távon alacsonynak számít. Az esetek több mint felében az áldozat és a bérgyilkos alkalmazója párkapcsolati partnerek, 6 százalékában expartnerek, 4 százalékában pedig üzleti partnerek voltak. Az akciót az elemzésbe bevont esetek 71 százalékában koronázta „siker”, és 65 százalékában a történet életfogytiglani börtönbüntetéssel ért véget. A felbérelt elkövetők mindössze 4 százaléka, míg az áldozatok 29 százaléka volt nő, ez nagyjából megfelel a gyengébb nem alacsonyabb részvételi arányának a bűncselekményekben.

Közgazdaságtani szempontból a fizetett gyilkosságok legizgalmasabb kérdése, hogy vajon érzelmi alapon, felindulásból elkövetett bűntényeknek, vagy racionális döntések eredményeinek számítanak-e. A bérgyilkos és az őt felbérelő egy olyan piacon lépnek kapcsolatba egymással, ahol nem köthetnek explicit szerződéseket, ami kockázatok sorát vonja maga után: zsarolást, visszaéléseket vagy nem teljesített megbízásokat. De ezen kívül is számos bizonytalan pontja van a folyamatnak: sikertelen kísérlet esetén az áldozat rokkanttá válhat vagy súlyosan megsérülhet, de ugyanez igaz a bérgyilkosra is, ha a célszemély elég vehemensen védekezik. Ezen kockázatok ellenére a közgazdászok nem adhatják azt a leegyszerűsítő választ, hogy az ilyen megegyezések csak az irracionális egyénekre jellemzőek.

Cameron szerint a bűncselekmények gazdaságilag jobban értelmezhetőek a kognitív disszonancia fogalmának bevonásával. Eszerint a potenciális gyilkos automatikusan kiszűrheti a számára elrettentő információkat és kockázatokat, hogy megkönnyítse a saját döntését a feladat elvállalásáról. A közgazdászok szemszögéből amiatt lényeges a felbérelt és felbérlő közötti kapcsolat, mert ez befolyásolja az árat is. A vizsgált ügyekben például nem volt ritka a bizalmi, sőt, esetenként szexuális kapcsolat az elkövető és az őt alkalmazó személy között. Ha a bérgyilkos emiatt egyezett bele a bűncselekménybe, az növelte a hatékonyságot és a megbízhatóságot, sőt, teljesen feleslegessé tehette a pénzbeli fizetséget. A romantikus kapcsolatokon kívül egyszerűen az empátia is nagy szerepet játszhat a létrejövő informális szerződésekben, illetve a kifizetett összeget is jelentősen csökkentheti. Ezen kívül viszont az elkövető az áldozat iránt is érezhet empátiát, ami tovább bonyolítja a helyzetet.

Cameron végkövetkeztetése, hogy a fizetett gyilkosságok nagy részét lényegesen alacsonyabb összegért követik el, mint amennyi kompenzáció a megtett erőfeszítésekért és a vállalt kockázatokért cserébe járna. Ezen kívül a szerző az emberi élet gazdasági értékét is jóval magasabbnak ítéli meg az átlagosan kifizetett összegeknél. Ez a számérték meglehetősen sok vitát váltott ki a különböző diszciplínák képviselői között, hiszen vallási vagy filozófiai szempontból az élet felbecsülhetetlen, a közgazdaságtan száraz logikája szerint viszont annyit ér, amennyi az egyén jövőbeli nettó keresetének és fogyasztási kiadásainak különbsége. Ez azt jelenti, hogy országonként, társadalmi rétegenként és időben is meglehetősen sokat ingadozhat, hazánkban például 1998-ban 78 és 393 millió forint közé, majd 10 évvel ezelőtt 350-400 millió forintra becsülte Adorján Richárd statisztikus.

A tanulmány teljes terjedelmében elérhető ezen a linken.