A Kijevtől 130 kilométerre elhelyezkedő Csernobilban 1986. április 26-án következett be a modern kor egyik legsúlyosabb katasztrófája.
A katasztrófa következményeit súlyosbította a nyílt kommunikáció hiánya: a vezetés aznap értesült a balesetről, de csak két nap múlva, külső nyomásra hozták nyilvánosságra a hírt. Az erőmű környékéről 36 órás késéssel kezdték meg a lakosság kitelepítését (a 30 kilométerben megállapított tiltott zónában több százezren laktak). Az atomfelhő egész Európát elérte, hazánkig április 29-én este jutott el, de ez és a katasztrófa ténye csak a május 1-i felvonulás után szerepelt a hírekben.
Az ENSZ adatai szerint a balesetnek 47 közvetlen halálos áldozata volt, illetve mintegy 600 ezer embert ért erős sugárzás, aminek következtében közel 4000 fő hunyt el rákbetegségekben. Ukrajnán, Fehéroroszországon és Oroszországon kívül további két tucat európai ország vált érintetté, és mintegy 45 ezer négyzetkilométernyi föld fertőződött meg. A szovjet adatok szerint 600 ezer, az ENSZ szerint 850-900 ezer ember vett részt a következmények felszámolásában, akiknek Nyikolaj Antoskin vezérezredes, a légierő kijevi körzetének akkori parancsnoka szerint már 50-70 százaléka nem él.
A csernobili baleset következményeként a világ energetikai vállalatai, így a Roszatom is számos új fejlesztést és szabályozást vezetett be, illetve előtérbe került a biztonság megteremtésének fontossága. Az új típusú erőmű, a 3+ generációs reaktor, többszörös védelmet jelentő passzív biztonsági rendszerekkel rendelkezik, amelyek emberi beavatkozás nélkül is képesek kezelni egy rendkívüli helyzetet, elvezetve a hűtés kiesése miatt keletkező hőt. Emellett a típus rendelkezik úgynevezett reaktorolvadék-csapdával, a reaktort körülvevő kettős falú beton pedig akár egy repülőgép becsapódását is kibírja, valamint 9-es erejű földrengésnek és szökőárnak is ellenáll.
No Comment