Lidérc, a magyar démon


Henry Fuseli: A rémálom - Forrás: wikipedia.org
Henry Fuseli: A rémálom - Forrás: wikipedia.org
Olvasási idő: 7 perc

Lenyűgöző monda-, mítosz- és mesevilága van a magyaroknak, amit érdekesebbnél érdekesebb teremtmények népesítenek be.

Jól jöhet a húsvéti készülődések közepette egy kis mesés kikapcsolódás! Ebben az írásunkban a lidércről nyújtunk némi információt, aki talán az egyik legmitikusabb, visszatérő karaktere a történeteinknek!

Mindenki ismeri már a hétfejű sárkányt (meg a híres egyfejűt is), meg a legkisebb királyfik és leleményes szegénylegények izgalmas kalandjait is. Egy újra felfedezett létsík ez, ahol táltosok és garabonciások őrzik rendíthetetlenül ennek a világnak a kapuit. Ezeknek a kapuőröknek a feladata, hogy a mesék rémalak árnyai a lehető legtovább bezárva maradjanak! Ha ők nem lennének, bizonyára kirajzanának ezek a kártékony és gonosz figurák, ezért jobb, ha megismerjük egyiküket-másikukat.

A magyar mitológia különös démona a lidérc.

Akárcsak a többi fajsúlyos és sokat szerepeltetett gonosz. általában, ez is inkább egy gyűjtőfogalom; amit aztán a meseírók és költők töltenek meg tartalommal. A lidérc jellegzetességei azonban többnyire ugyanazok, hiszen mindig valamilyen tüzes alakban jelenik meg. Legtöbbször egy lángnyelv képében, ami utal a természetfeletti mivoltára is. Valószínűleg alakváltó.

Továbbá kiemelhető a vámpíroknál is jellegzetes szexuális, erotikus vonulat. Egyrészt azért, mert földöntúli vonzalmat jelenít meg, másrészt alakjában is fellelhető valami, amitől vonzóvá válik. Ez paralel a sumér incubus és succubus démoni alakokkal, azzal a különbséggel, hogy ebben az ábrázolásban a lidérc nem csak a boszorkány segédje, hanem annak szeretője is. Ezt megerősíteni látszik az is, hogy a lidércekre mindig férfiként hivatkoznak, sőt faluhelyen a démon attribútuma a fekete kakas, vagy akármilyen hím madár. Lidércek jelenlétére hivatkoznak olyan asszonyok is, szintén vidéken, akiknek idősebb férjük van, akit megpróbál a rémalak elcsábítani mindenféle kellemes ajándékkal.

Harmadszor pedig kidomborodik a segítőszellem attitűd. Ez utóbbi persze nem teszi zárójelbe a karakter alattomos motivációit, pusztán arról van szó, hogy a régi animista hitvilág szellemei segítettek az embereknek, megfelelő ellenszolgáltatás reményében. Például az emberek ápolták a kultuszát, áldoztak neki, cserébe a szellem teljesítette a vágyaikat.

A fizikai megjelenése nem is annyira releváns, révén egy mesebeli szellemről van szó. De ha lenne is, a képzettársítások gyorsan erodálnák az általános képet.

A táltos, aki közvetlen kapcsolatot tart fenn a természetfeletti és a való világ között. Forrás: mek.oszk.hu
A táltos, aki közvetlen kapcsolatot tart fenn a természetfeletti és a való világ között. Forrás: mek.oszk.hu

Ugyanis a lidérc alakja tájegységenként más és más, sőt, valószínűleg mesélőtől mesélőig változik is. Ez nem annyira a démon megfoghatatlan szellemi megjelenésében, megtestesülésében gyökerezik, sokkal inkább abban, hogy több mesebeli ártószellemből lett összegyúrva. Ez a fajta szintézis egyáltalán nem egyedülálló. (Legrangosabb példái a vallások között is fellelhetők: a kereszténység zsidó eredetű Istene is valószínűleg több másik regionális törzsi istenségből lett összegyúrva és lett azzá, ami ma is.)

A leírások többsége szerint a lidérc egy gonosz szellem, ami akkor száll alá a földöntúli világból, ha egy fekete tyúk tojását kiköltjük; stílszerűen éjfélkor. Szoros kapcsolatban állnak a szintén antagonista boszorkányokkal, akiknek afféle segítőik. Gonoszságuk abban leledzik, hogy sokszor felelősek az emberek nyomorúságáért. Szándékosan kitolnak velük, súlyosabb esetekben pedig a mellkasukra ülnek és megfullasztják őket. A lidércek attribútumai az ördögökével rokoníthatók. Kiemelkedő képességük, hogy láthatatlanok az emberek többsége előtt – nyilván csak az erre méltó, két világ között ingázó táltos képes meglátni a lidércet.

A lidérc, ha nem is a legerősebb gonosz, nem lehet kétségünk ártó képességei felől, hiszen állandó jelzője még a félelemnek is!

Ha megnézzük a szó etimológiáját, akkor nem találunk megbízható forrást arra, honnan, hogyan jött létre ez a szavunk. Valószínűleg az ősmagyar lidír, fény, világosság szóhoz van köze. A nyomok Eurázsiába vezetnek; a jelentése pedig a csirkére, tyúkra utalhat. Ugyanakkor érdekes, hogy további szavakkal is jelölik ezt a démont. A leggyakoribb változatok a lüdérc, lederc, lidroc, lidörc, inglice és lúdvérc. A változatok nyilvánvalóan a tájegységeken élők eltérő akcentusa, nyelvjárása miatt alakult így. A lúdvérc azonban sokszor a vámpírokkal volt egyenértékű. Jules Verne híres regényében, a Várkastély a Kárpátokban – ami afféle Frankenstein sztori – a lúdvérc az erdélyi parasztok megnevezése a vámpírra. Valószínűsíthető, hogy ebben az esetben a lúdvérc csak a vérszopás tényét jelöli nem a vámpírt, mint mitikus alakot, ami bizonyos lidérc históriákban szintúgy a démonunk ismérve.

Nagyon igaz, hogy a nyelv is konstruálja a hétköznapi való világot! Erre a következő eszmefuttatás is szép példa. Nyelvünkben, tudjuk, a ledér szó buját, szerelmeskedőt jelent, aki általában nő nemű. E szó is tisztán török szócsoportbeli, és azonnal a görög rege Léda-ját juttatja eszünkbe, aki szintén madárral, mégpedig hattyúval, szerelmeskedik. A hattyú a lúdra hasonlító vízi madár, úgyhogy feltételezhető, hogy a hattyút is lud-nak nevezték az ősnyelvünkben. De mindenesetre csak az őstörök szócsoportban, ahol  bizonyára csak a hímet nevezték így. A nőstényre a led, léd, lend, lad alakú szó utalhatott. Továbbá a ludvérc, lodovérc szó első szótagja határozottan hímségi jelentésű, de ilyen jelentéssel bír a szóban a -vérc is, mert a magyarban, törökben sőt a latinban is meglévő er, vir, fér, férc avagy férj szóalak szintén hímségi; hímet, férfit jelentő.

Kiemelendő, hogy régi nyelvünk fércel igéje a mai varr, tűzdel értelmén kívül még a „hím kacsa a nőstényt meghágja” értelemmel is bírt (Ballagi), tehát a vir, férj és a férc szavak egymássali összefüggése éppen olyan kétségtelenné válik, mint az, hogy a lidérc, ludvérc, lodovérc szavak értelme madár-hím, azaz hím-madár kellett legyen. A kettő egységét pedig szépen kifejezi, hogy a varr és fércel igéink egymással hangtanilag azonosak, v-r és f-r.

A lidérc tehát nagyon megfoghatatlan. Inkább afféle gyűjtőfogalom. Azt pedig, hogy ez mennyire egyedi magyar jelenség a mitológiákat tekintve – nos, nem tudjuk.

Sajnos az európai mondavilágnak nem a keleti bevándorlások vetettek véget. Hiszen a népmozgások megtermékenyítőleg hatottak a mondavilágokra. A lidércekhez legközelebb álló incubus és succubus démonok már a suméroknál is megtalálhatók voltak. Az azonos korban élt emberek társadalmai és kultúrái, de legfőképpen gondolkodása nem volt annyira eltérő, hiába választották el őket száz meg száz kilométerek. A népvándorlás során a betelepülő újabb törzsek legendái és történetei egyszerűen keveredtek az őshonos népességével. Ez egy természetes folyamat eredménye volt, hiszen az új uralkodó nemzetségek a legbiztosabban akkor őrizhették meg hatalmukat, ha bizonyos ,,trükkökkel” éltek.

Ilyen volt például az animizmus vagy később a politeizmus, mint vallásos gondolkodási forma. A többistenhit megadta azt a kényelmes keretet, hogy a leigázott népek isteneit egyszerűen be lehetett illeszteni a már meglévő panteonba és vica versa. A modern vallási tolerancia racionális igenlése helyett általánosan bevett volt, hogy a világot több természetfeletti lény ,,kormányozza”, akik segítik egymást, de vetélkednek is. Továbbá bármennyire is ,,kicsi” volt még a világ a nagy felfedezések előtt és modern közlekedési eszközök híján, a nyelv komoly korlátot támasztott. Ha egy helyi el akart magyarázni valamit egy idegennek, akkor azt nem tautológiával vagy primitívebb szillogizmussal tette, hanem a saját népe réges-régi megfejtéseit mondta az adott jelenségre. Amit aztán a győztesek magukévá tettek, mert nem az volt a lényeg, hogy a például a lidérc egészen pontosan milyen, hanem akkor is beazonosítható, ha nagyjából hasonló dolgokat tesz vagy képességei vannak.

Ugyanakkor az efféle ,,trükkök” predesztinálva is voltak, hiszen az emberek azonos gondolkodási koordinátarendszerbe tartoztak már ezer meg ezer éve. Egy ókori zsidó ember nem tudta volna elmagyarázni a szomszédainak a mai modern deduktív módon, hogy Jahve az egyedüli isten. Mivel körülötte mindenki politeista volt, tehát maga az egyistenhit fogalma sem létezett. Éppen ezért a zsidók a saját istenükre az Elóhim (Urak) megszólítást adták és úgy mutatták be. Ezzel utaltak arra, hogy Jahve az istenek istene, aki mindegyik isten felett áll.

Mindez a kereszténység felvételével változott meg, aminek a rómaiak uralta kései ókor kiüresedett szellemi élete ágyazott meg!

A kereszténység meghódította a középkori Európát és ma is domináns. A térítések időszakában, a Kr. u. 400-as évektől kezdve a mellérendelés helyét az alárendelés vette át. A keresztény legendárium rátelepedett az ősök hitvilágára és magába olvasztotta őket. Ezzel együtt kihaltak a nagy mesélők. Az egykori mitológiák alakjait is régi római leírásokból vagy korai keresztény térítők kíváncsiságából fakadóan ismerhetjük, mondanunk sem kell – eléggé hézagosan.

Mi a helyzet a magyar hitvilággal?

Magyarországon a Mátra és a Mátravidék rendelkezik az egyik leggazdagabb monda- és legendavilággal. Ebben a régióban sikeresen élt túl a pogány mondakör és a keresztény ráhatás. Vércverés a Mátra-nyeregtől mindössze 2 km távolságra található hegycsúcs, melyet a Mátra egyik legszebb kilátópontjaként tartanak számon. A hely legendájában főszerepet játszanak a lidércek, lúdvércek. Ezek ábrázolásaikban legtöbbször magas, arcát nem látható, fekete csuklyás alakként jelennek meg. Úgy tartják, hogy még az ősmagyar korból származó jellemrajz az, hogy ezek a rémek gonosz szellemek, a hazugság, erőszak és rossz gondolatok okozói. Viseletük a csuklya, ami a mumushoz viszi közel őket.

A legenda szerint a Parádi-medence falvait egykor három sötét lúdvérc uralta, akiknek lakhelye a Parádsasvár feletti hegcsúcson volt, ahonnan kiválóan szemmel tudták tartani a lakosságot. Az emberek a folytonos félelem miatt Szűz Mária segítségért kérték a gonosz szellemektől való megszabadításra. A Szűzanya meghallgatta a Mátra lábánál élő dolgos, derék emberek fohászát, és a Mennyországból a hegy csúcsára leereszkedve örökre elűzte az ártó démonokat. Azóta ezt a helyet a Lúdvércek vereségének, vagyis Vércverésnek nevezik. Jól megfigyelhető a történetben, hogyan épül egymásra a pogány és a keresztény hitvilág, illetve hogyan veszi át a vezető, uralkodó szerepet egy másik vallás az óhit felett, mindezt a helyiek nyelvére lefordítva. Csakúgy, mint azt az izraelitákkal kapcsolatban olvashattuk fentebb.

Bár az elmúlt években a kereszténység előtti mondavilágnak reneszánsza volt; ez nem volt több mint romantikus visszamerengés.

A leletek hiánya és rekonstruálhatatlansága nyomán a kutatások megszűntek, a téma érdektelenségbe fulladt. A gyerekek szemszögéből pedig a domináns mesehősök az anderseni, Grimm-testvérektől származó karakterek lettek. Ezek felhígított változatai élnek tovább a különféle gyermekeknek szánt rajzfilmekben. A máról pedig elmondható, hogy szinte egyetlen globális szinkretista legendárium egyesíti – és mossa egybe bizonyos tekintetben – a mitikus lényeket. A lidérc alakja azonban továbbra is velünk él. Sajnos ez nem az erős magyar mesevilágnak köszönhető. Sokkal inkább annak, hogy a lidérc, mint fogalom egy sor természeti jelenségre alkalmazható, sőt a lidérc alakja a közbeszéd integráns része és a filmeket szinkronizáló csapatok közkedvelt fordítása is.

A leginkább közismert jelenség a lidércfény.

A lidércfény vagy bolygótűz a mocsarakban megfigyelhető fényjelenség. A mocsarak az emberi orr számára igencsak bűzösek. Ennek oka a mocsárgáz, ami egy sok elemből álló gázelegy, amely többek között metánt is tartalmaz. Utánpótlásáról a területen rothadó növények gondoskodnak. A gázelegy egy másik tagja, a foszfor-hidrogén öngyulladásra képes tulajdonsága révén a metán is belobban és halvány, kékes-zöldes árnyalatú lángokat produkál. Ez a spontán bekövetkező fényjelenség adja a lidérc-kultusz alapját.

Ehhez, fényjelenségében hasonlítható az úgynevezett vörös lidérc, amely egy magaslégköri fényjelenség. A vörös lidércek a viharfelhők felett keletkeznek 40-60 km-es magasságokban a villámkisülések után. A villámok után, rövid ideig elektromos tér alakul ki, amelynek az erőssége fent, a kisebb légsűrűség mellett meghaladja a légköri kisülés létrejöttéhez szükséges kritikus mértéket. Ekkor jön létre a vörös lidérc fényoszlopa, kéken derengő nyalábja vagy gyűrűformája. Utóbbit, a Gyűrűk urából ismerősen csengő, gyűrűlidérc névvel is illetik.

Vörös lidércfény Bolívia egén. Forrás: idokep.hu
Vörös lidércfény Bolívia egén. Forrás: idokep.hu

Végül a legismertebb és sokak által tapasztalt jelenség nem más, mint a lidércnyomás vagy alvásparalízis.

Ez egy igen különös, az álom és az ébrenlét határán mozgó jelenség. Általában közvetlenül a felkelés előtt kerül rá sor. Ilyenkor az ember képes felmérni a külvilágot, ugyanakkor azt érzi, mintha lebénult volna. Tagjait nem képes mozdítani és, ha ez még nem lenne elég, szemét egy lidérc démonszerűség csalja meg, amely mintha egészen közel lenne és lesben állna. A magyarázata az, hogy a REM-fázisban az agy leblokkolja a mozgást és a beszédkészséget, nehogy az alvás közben bonyodalmakat okozhasson. Hirtelen felriadáskor ezért ezek még mindig blokkolva vannak. A rémalak pedig a még rendkívül élénk álomkép-sorozatok és asszociációk miatt jön elő.

Szerencsére ezzel csak kevesen találkoznak, azok is életük során alig féltucat alkalommal. Reméljük azért, hogy igazi lidérccel ennél jóval kevesebbszer!

 

Forrás:



Previous Óriás énekeskabóca, az év rovara
Next Az avarok Belső-Ázsiából jöhettek Magyarországra

No Comment

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.