A Magyar Tudomány Ünnepe az akadémián

A novemberi hónap a tudomány ünnepe. Nem csak azért, mert november 3. a magyar tudomány ünnepe, hanem azért is, mert  november 10. a tudomány világnapja. Idén megújult a Magyar Tudomány Ünnepének tudomány-népszerűsítő előadás-sorozata Tudományünnep+ néven. Ebben az évben 11 alkalommal, vadonatúj pódiummal várják az érdeklődőket este 18.00 órai kezdettel általában az MTA Székház, Dísztermében (1051 …

0 163
Share
Erősödött a tudományba vetett hit

A közbizalom megrendülésének okairól tanácskoztak Kőszegen az UNESCO Nemzetközi Téli Egyetemén. A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) adott otthont február 24-28. között az UNESCO Nemzetközi Téli Iskolájának. A program a szervezet MOST – Management of Social Transformations – programjának támogatásával valósult meg. ,,Tanulás és szeretet. Sem a hírnév, sem a hatalom, sem pedig az önmagukért …

0 419
Share
A Magyar Tudományos Akadémia új irányai

Hamarosan tisztújítás lesz a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). A 2017 májusában megválasztott Lovász László matematikus az MTA mostani elnöke 2020 májusában már nem lehet újra elnök, hiszen kitölti a maximálisan lehetséges kétszer hároméves ciklusát. A tudományos közéletben jártasak szerint az elnöki poszt mellett számos más, például az alelnöki és a főtitkári tisztségeket is új akadémikus …

0 1.1k
Share
Az MTA Könyvtár és Információs Központ új raktárat kapott

Az MTA KIK törökbálinti raktárépületének 800 nm alapterületű, felújított szárnyában három szinten összesen csaknem 13 ezer méternyi polc kapott helyet. Idekerül majd a Magyar Tudományos Akadémia Levéltára, régi és újabb kiadványai, valamint a könyvtár néhány könyvritkasága és az Akadémiára szállt hagyatékok egy része. Az új részben digitalizációs műhely, könyvtakarító gép, valamint a legértékesebb könyvek számára …

0 487
Share
Digitalizálták Eötvös Loránd jegyzeteit

Digitalizálták Eötvös Loránd 1880-1881. tanévi előadásjegyzeteit, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált. A közelmúltban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) megvásárolta báró Eötvös Loránd 1880-1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kéziratát. A tudós előadásairól készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és …

0 463
Share
Nők a tudományos pályán – Lehetőségek és nehézségek

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából ismét az MTA székházába látogatott szerkesztőségünk. Azért, hogy megtudhassuk, milyen helyzetben vannak a fiatal kutatók mellett a tudományos élet női tagja jelenleg hazánkban. Az esemény sajnálatos módon, mintegy ómenként, azzal kezdődött, hogy kiderült a tervezett négy előadó közül csak kettő tud előadást tartani, mert Borbás Beatrix betegség, illetve Szabó-Morvai Ágnes …

0 579
Share
Fiatal kutatók helyzete Magyarországon

Idén is egy hónapon át tartó programsorozattal várja az érdeklődőket az MTA a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. Ennek részeként tartottak előadást Hol a határ? A fiatal kutatók Magyarországon címmel 2018. november 13-án a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Az előadás Dékány Éva által ismertetett online, kérdőíves felmérésre épült, amely a 45 év alatti kutatók helyzetét, nehézségeit, …

0 600
Share
Az MTA egyik legfontosabb megállapítása, hogy a genomszerkesztés mint precíziós nemesítés alapvetően különbözhet a genetikailag módosított organizmusok (GMO) létrehozásától.

Ellenszavazat nélkül fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége azt az állásfoglalást, amelyet a három élettudományi osztály, a biológiai, orvosi és agrárosztály, készített napjaink egy legfontosabb tudományos módszeréről, a gyógyítás és a mezőgazdaság előtt is óriási lehetőségeket nyitó genomszerkesztésről.  Az MTA egyik legfontosabb megállapítása, hogy a genomszerkesztés mint precíziós nemesítés alapvetően különbözhet a genetikailag módosított …

0 530
Share
Új történelmi atlasz a középiskolásoknak

Nyolcvan oldalon körülbelül kétszáz térképpel, eddig csak tudományos publikációkban hozzáférhető eredmények képi megjelenítésével, – például a honfoglalás, a múlt század elejének kivándorlási folyamata, az európai zsidóság holokausztja, a cigányság történelme –  valamint a használatot megkönnyítő keresőhálóval készül a középiskolai történelmi diákatlasz 3. kiadása az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. Az új kiadványt akár már a …

0 3.2k
Share
Két robottávcső épül Magyarországon - TUDOMÁNYPLÁZA

Csillagászati jelenségek megfigyelésére két új, 80 centiméter tükörátmérőjű automatizált távcső épül Magyarországon. A távcső többek között alkalmas lesz szupernóva-robbanások, gammakitörések és fekete lyukak okozta csillagpusztulások vizsgálatához a Magyar Tudományos Akadémia közleménye szerint. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által meghirdetett Stratégiai kutatási-fejlesztési műhelyek kiválósága című pályázati felhívásban az MTA …

0 299
Share