Odderon, a tünékeny részecske

48 éve tartó óriási nemzetközi versenyben négy magyar és egy svéd kutatónak sikerült először döntő bizonyítékot találnia egy rendkívül tünékeny részecske, az Odderon létezésére. Az eredményből számos hasonló, összetett részecske létezése is következik. Így az Odderon felfedezése új fejezetet nyithat az erős kölcsönhatás vizsgálatában. A Wigner Fizikai Kutatóközpont, a MATE Műszaki Intézet, a svédországi Lundi …

0 164
Share
Bővül a CERN nagy hadronütköztetőjének kapacitása

Megkezdődtek az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) bővítési munkálatai. A nagy hadronütköztetőben 2010 óta ütköztetnek részecskéket. A francia-svájci határon 100 méter mélységben, 27 kilométer hosszúságú, 3 méter átmérőjű alagútban működik az LHC. Kísérleteiben a csaknem fénysebességre felgyorsított, egymással szemben haladó protonnyalábokat ütköztetnek, aminek eredményeként új elemi részecskék keletkeznek. A mostani bővítés célja, …

0 848
Share
Pentakvark - Újfajta egzotikus részecske a nagy hadronütköztetőben

Újfajta, öt kvarkból álló egzotikus részecskét figyeltek meg az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) szakemberei. A CERN szakemberei szerint a pentakvark nem egyszerűen egy új részecske, mert az öt kvarkból álló részecskében olyan módon kapcsolódnak össze a kvarkok, amelyeket eddig még soha nem sikerült megfigyelni a részecskefizikai kísérletek elmúlt több mint öt évtizedében. Az …

0 532
Share