Genetikailag bizonyított, hogy ki Ülő Bika dédunokája


Genetikailag bizonyított, hogy ki Ülő Bika dédunokája
Fotó forrása: digital.denverlibrary.org/
Olvasási idő: 4 perc

A történet valahol a 2000-es évek elején kezdődött, amikor Ernie LaPointe és három nővére, Bill Billeck kutatásai eredményeképpen, a törzsfőnök Ülő Bika egyetlen élő rokonaiként szereztek hírnevet.

Ernie LaPointe úgy nőtt fel, hogy anyjától folyamatosan azt hallotta, ő Ülő Bika dédunokája. Ezt a származást most már a tudomány is alátámasztja egy hajfürtnek köszönhetően, amelyet Ülő Bika holttestéről loptak el a temetés előtt. A befont hajfürt és egy nadrág 2007-ben került vissza az utódokhoz. A washingtoni Természettudományi Múzeum ugyanis úgy találta, hogy a tárgyak beszerzése nem a legmegfelelőbb módon történt.

Ülő Bika (Sitting Bull), azaz Tatanka Iyotake egy lakota sziú indián törzsben született 1831 körül Yellowstone Riveren, a Montana állambeli Miles Citytől délre.

Sitting Bull - Ülő Bika
Forrás: wikimedia.org és thefirstscout.blogspot.com/

Eredetileg Ugráló Borznak hívta a családja és lassúnak, azaz visszamaradottnak tartották. De a leendő főnök 10 éves korában megölte első bivalyát, 14 évesen pedig csatlakozott egy Hunkpapa portyázó csapathoz. Azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy tomahawkkal leütött a lováról egy másik törzsbéli harcost. A fiú bátorságának ünneplésére apja lemondott egyik nevéről és átruházta azt a fiára. Ettől kezdve Tatanka-Iyotake vagy „Ülő Bika” néven vált ismertté. (Híres volt közelharcban való ügyességéről, számos vörös tollat ​​gyűjtött össze, amelyek a csatában szerzett sebeket jelképezik.)

Bár leginkább gerillaharcosnak nevezhetnénk, bátorságának leglenyűgözőbb megnyilvánulása az 1872-es békés ellenállás volt, amikor a sziúk összecsaptak az amerikai hadsereggel a Northern Pacific Railroad építésének megakadályozása érdekében. A katonák iránti megvetésének jelképeként a középkorú főnök kisétált a szabadba, és soraik előtt helyet foglalva nagy nyugalommal szívta el pipáját, miközben figyelmen kívül hagyta a feje mellett süvítő golyózáport. Legismertebb csatája a Custer tábornok felett aratott 1876-os, Little Big Horn-i győzelem.

Úgy tartották, hogy „Wichasa Wakan” is volt, egyfajta szent ember, aki rendelkezik a spirituális látás és prófécia adományával.

Kanadai száműzetés, vadnyugati road show-k után tulajdonképpen fogolyként élt egy rezervátumban. Állítólag itt került kapcsolatba a „Ghost Dance” mozgalommal. Mivel a hatóságok attól féltek, hogy ezt felhasználhatja lázadásra 1890. december 15-én reggel James McLaughlin rezervátumügynök egy csapat lakotai rendőrt küldött ki, hogy letartóztassák Ülő Bikát és behozzák kihallgatásra. A férfiaknak sikerült előállítani az 59 éves férfit a lakóhelyén, de a zűrzavar hatására követőinek egy nagyobb csoportjából valaki lövést adott le a rendőrökre. Ennek következtében rövid fegyveres harc alakult ki  és a zűrzavarban több mint egy tucat ember vesztette életét. Köztük Ülő Bika is, akit fejen és mellkason lőttek. Két nappal azután, hogy megölték, Ülő Bika holttestét szertartás nélkül eltemették az észak-dakotai Fort Yates (korábban Standing Rock Agency) posta temetőjében. Innentől azonban már minden csak legenda és találgatás.

Ma két külön hivatalos sírhely létezik Sitting Bull számára, az egyik Fort Yatesben, a másik Mobridge-ben.

Ernie LaPointe úgy véli, hogy rokonai Ülő Bika maradványait Mobridge-be szállították, és aggódott a sírhely gondozása miatt. Ahhoz azonban, hogy eldönthesse a sírhely sorsát, bizonyítania kellett, hogy ő valóban Ülő Bika rokona. LaPointe és Ülő Bika családi kapcsolata eddig születési és halotti anyakönyvi kivonatokon, családfán és történelmi feljegyzések áttekintésén alapult. Tehát csak a genetikai bizonyítékok jelenthették a további megerősítést. Erre kellett a fonott hajtincs, amit 2007-ben adtak vissza a vélt leszármazottaknak. Amiből, mint kiderült, megőriztek jövőbeli tanulmányozásra egy kis darabot, mert a hazaszállítást követően nagy részét lelki szertartás keretében elégették.

A kutatást a Dán Nemzeti Kutatási Alapítvány finanszírozta. A tudósoknak 14 évbe telt, mire megtalálták a használható DNS-t Ülő Bika 5-6 cm-es szőrdarabjából. A haj rendkívül leromlott, több mint egy évszázadon át szobahőmérsékleten tárolták a washingtoni Smithsonian Múzeumban, mielőtt 2007-ben visszaadták Lapointe-nak és nővéreinek.

A tudósoknak 14 évbe telt, mire megtalálták a használható DNS-t Ülő Bika 5-6 cm-es szőrdarabjából. A haj rendkívül leromlott, több mint egy évszázadon át szobahőmérsékleten tárolták
Kép forrása: www.science.org

Az egyszülős markerek csak akkor hasznosak a rokonsági következtetés kontextusában, ha az érdeklődésre számot tartó személyek vagy teljes mértékben anyai, vagy teljesen apai leszármazási ágon keresztül állnak rokonságban. Ráadásul sok emberi mitokondriális és Y-kromoszóma haplocsoportja gyakori. Még a nem rokon egyedeknél is lehet véletlenül ugyanaz a haplocsoport. Ezért ezek a jellemzők elsősorban a családi kapcsolatok kizárására használhatók. Azaz ritkán szolgáltatnak erős bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy két személy rokoni kapcsolatban áll-e egymással. Feldolgozásuk is köztudottan nehéz a degradált DNS miatt, ezért a megközelítés megköveteli, hogy a történelmi mintából származó DNS mennyisége és minősége jó legyen.

Ülő Bika esetében az írásos feljegyzések azt mutatják, hogy Ernie LaPointe anyai ágon vannak rokonságban egymással.

Ez kizárta annak lehetőségét, hogy egyszülős markereket használjanak annak vizsgálatára, hogy Ernie LaPointe genetikailag azonosítható-e mint Ülő Bika leszármazottja. Ezenkívül a hajminta korai szűrései felfedték, hogy a rendelkezésre álló endogén DNS mennyisége rendkívül korlátozott volt a halál utáni lebomlás miatt, és valószínűleg a hajminta szervetlen arzénvegyületekkel való fel nem jegyzett kezelése is akkoriban általános gyakorlat volt.

Ezért a tudósok először más megközelítést alkalmaztak. Sörétes szekvenálási adatokat generáltak az Ülő Bika hajmintájának genomjában található autoszomális lokuszokból és ezt hasonlították össze az Ernie LaPointe-tól származó sűrű egynukleotid polimorfizmus adataival. A hajmintában azonban az endogén adatok mennyisége olyan korlátozottnak bizonyult (átlagos szekvenálási lefedettség 0,02×), hogy ez a módszer sem volt megfelelő. Ezért új, kis lefedettségű adatokra szabott, távolabbi családi kapcsolatokra is alkalmazható számítási módszert dolgoztak ki.

Először DNS-t vontak ki Ülő Bika hajából, indexelt Illumina szekvenáló könyvtárakat építettek, és szekvenálták őket az Illumina HiSeq 2000/2500 platformokon. A feltérképezés után eltávolították a duplikációkat és kiszűrték a 20 alatti alapminőségű bázisokat és a 25 alatti leolvasásokat. Így a genom 0,8%-át lefedő szekvenálási adatokat kaptak (2,7-es lefedettség mellett, vagy ennek megfelelő átlagos szekvenálási lefedettséget). Ezt követően a minta hitelességének felmérése érdekében megbecsülték a minőségi szűrt szekvenálási adatok alapspecifikus hibaarányát. Jelentősen magasabb hibaarányt találtak az átmenetes SNP-lókuszoknál, ami jellemző az ősi DNS-re a posztmortem degradáció miatt. A fennmaradó hibaarányok mindegyike 0,001 alatt volt.

Ennek az elemzésnek az eredményei egyrészt megerősítették a hajminta hitelességét. Másrészt azt sugallták, hogy az adatokban előforduló hibák többsége elkerülhető az átmenetek eltávolításával, amit minden további elemzés elvégzése előtt megtettek. A minta hitelességét alátámasztják a többdimenziós skálázási (MDS) elemzések eredményei is, amelyek Ülő Bika szekvenálási adatain alapulnak.

A további vizsgálatok egy új módszerrel történtek, amely a családi leszármazások ősi DNS-fragmensek segítségével történő elemzése.

Ezt a módszert Eske Willerslev, a Cambridge-i Egyetem professzora és a Lundbeck Foundation GeoGenetics Centre által vezetett tudóscsoport dolgozta ki. A lényege, hogy „autoszomális DNS-t” keresnek a testmintából kivont genetikai fragmentumokban. Mivel autoszomális DNS-ünk felét apánktól, felét anyánktól örököljük, ez azt jelenti, hogy a genetikai egyezések ellenőrizhetők. Függetlenül attól, hogy egy ős a család apai vagy anyai ágáról származik-e. Az autoszomális DNS-t összehasonlították Ernie Lapointe és más lakota sziúk DNS-mintáival. Az eredmény megerősítette, hogy Lapointe Ülő Bika dédunokája, és legközelebbi élő leszármazottja.

Mivel a DNS-bizonyítékok alátámasztják a vérvonalra vonatkozó állítását, Lapointe most azt reméli, hogy újra eltemetheti a nagy indián vezető csontjait egy megfelelőbb helyen. De mielőtt a mobridge-i temetkezési helyről származó maradványokat máshol újra eltemetnék, a hajmintához hasonló módon kell elemezni őket, hogy biztosítsák a genetikai egyezést Ülő Bikával. Az Egyesült Államok törvényei szerint Lapointe rendelkezik Ülő Bika genetikai adataival kapcsolatos törvényes jogokkal, így eldöntheti, hogy ki végezze el az elemzést.



Previous Idegenhonos és inváziós fajokat bemutató ismeretterjesztő kötet
Next Az ülőmunka következményei mára népbetegséggé váltak

No Comment

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.