A sorozatgyilkosok, mint Ted Bundy egyidősek az emberiséggel! A kriminálpszichológia azonban csak nemrég fedezte fel őket.
Ted Bundy Theodore Robert Cowel néven született 1946-ban a vermonti Burlingtonban. Biológiai apját sohasem ismerte és mivel anyja fiatalon hozta őt világra, sokáig abban a hazugságban élt, hogy anyja Eleanor, Ted nővére, amíg a nő fel nem fedte előtte az igazat. Anya és fia a nagyszülőkhöz költözött Philadelphiába és szeretetteljes családi életet élt.
Eleanor később Tacomába költözött, ahol megismerkedett egy kórházi szakáccsal, Johnny Culpepper Bundy-val, aki formálisan is adoptálta Tedet. Ettől kezdve Ted Bundy egy igazi családban nevelkedhetett. Számára azonban a környezet idegen maradt, dacára a féltestvéreinek és szerető nevelőapjának. Később a biográfiája szerzőinek elmondta, hogy ekkortájt képtelen volt megérteni az interperszonális kapcsolatokat.
Ezt a gondolatot visszafejtve a rokonok, valamint egyéb szemtanúk elmondása alapján az egész családtörténet megváltozik.
Bár az életrajzban sok a hézag és a bizonytalanság, ebben a narratívában inkább értelmet nyer a sorozatgyilkos mivolta, mint a hivatalos verzió(k)ban. Ezek szerint Ted vagy saját maga jött rá, hogy a testvére valójában az édesanyja, amikor egyik unokatestvére egy iratot lobogtatva fattyúnak nevezte. Vagy 20 évvel később, amikor Vermontban meglátta az anyakönyvi kivonatát.
Továbbá a szeretetteljes nagyszülői ház, inkább az állandó testi fenyítéssel és félelemmel átitatott verem volt. A bigottan rasszista és állatkínzó nagypapa, akiről Ted később nagyon szépeket mondott, nem csak a feleségét terrorizálta. Ted nénikéjét állítólag lelökte a lépcsőn, mert az elaludt. Ted bántalmazásáról nem tudni, de édesanyjánál akkor telt be a pohár, amikor egyik unokaöccse kést szegezett a nyakának, amíg ő aludt. A mindössze hároméves gyerek csak mosolygott. Ezután Eleanor és Ted Tacomába költöztek.
Itt Eleanor Cowellről Nelsonra változtatta nevét és megpróbált hétköznapian élni új családjában, szakács férjével az oldalán. Tednek azonban nem sikerült feloldódnia az új légkörben. Zárkózott és fura gyerek vált belőle. Idejét detektívmagazinokkal és regényekkel ütötte agyon. Különösen érdeklődött a szexualitást témául választó könyvek iránt, bár ezt később erősen tagadta. Mindazonáltal sokat alkoholizált és csavargott a városban, ahol lengén öltözött nőket figyelt.
A gyermekkor milyensége elsőrendű okozója a gyilkosok mentális állapotának.
Ugyanakkor Ted Bundy saját elmondása szerint átlagos, katolikus családban nevelkedett, ahol nem érte őt semmi rendkívüli. Ezt az információt azonban helyén kell kezelnünk, hiszen nagyon valószínű, hogy Ted egyszerűen hazudott. Ezt látszik alátámasztani kiváló kapcsolata barátnőjével Elizabeth Kloepfer Kendallal és annak lányával Tinával. Ezenkívül munkatársaival, különösképpen Carole Anne Boone-nal, akit 1980-ban feleségül is vesz. A házasság a sírig, vagyis Ted Bundy 1989-es kivégzéséig tart. A románc eredménye egy gyermek, Rose Bundy. Ő és édesanyja napjainkban álnév alatt élnek.
1961-ben Tacomában egy nyolcéves kislány, Ann Marie Burr a pár évvel fiatalabb húgocskáját kísérte a szülei szobájába, hogy beszámoljon testvére karján esett horzsolásról. A szülők nem foglalkoztak vele és ágyba parancsolták a lányokat. Ez volt az utolsó alkalom, hogy Ann-t látták. Az édesanya korán reggel realizálta, hogy kislánya eltűnt. A bejárati ajtó résnyire ki volt tárva, de erőszakos behatolásnak nem volt jele. A két idősebb fiútestvér, akik az alagsorban aludtak nem ébredtek fel éjszaka. Csak a kutya csaholt, aminek senki sem tulajdonított nagyobb jelentőséget, hiszen biztosan csak a vihar ijesztette meg. Sem a szülők, sem a rendőrség nem bukkant soha többé a kislány nyomára.
A család szomszédjában az akkor 14 éves Ted Bundy lakott.
A kislány pedig édesanyja egyik bácsikájához járt zongoraórára. Valószínűleg ismerhették egymást és akár játszhattak is egymással a környéken. Mindenesetre az akkoriban újságkihordó fiút nem gyanúsította meg senki sem. Később Ted Bundy egy rendőrtisztnek, aki a sorozatgyilkos áldozatait vette számba és már éppen 30 és 36 között járt, odavetette: adjon hozzá még egyet és meglesz a szám!
A feltételezhető, de be sohasem vallott gyilkosság egyáltalán nem változtatta meg Bundy-t. Középiskolába került, majd a washingtoni egyetemre, ahol tanárai kedves és értelmes fiúnak írták le. Kivéve munkaadóit. Mivel a családot nem vetette fel a pénz, Tednek magának kellett gondoskodnia megélhetése egy részéről, ezért alkalmi munkákat vállalt. Dolgozott bármilyen minimálbéres állásban, volt rádióbemondó és kampány-aktivista is. Ez utóbbi kiváló álca volt számára. A republikánus csapattal bejárta szinte az egész országot. Emiatt az egyetem pszichológia szakát is abbahagyta.
Mindeközben a csinos és jómodorú fiatalember körül hemzsegtek a nők.
Egészen feltüzelte őket Ted Bundy hideg távolmaradása és rideg intellektualizmusa. Ekkor, a múlt század hetvenes éveiben kezdődtek a gyilkosságok. Első áldozata, a 18 éves Joni Lenz volt, egy kedves hallgató, aki 1974-ben futott össze Teddel. A fiatal lány gyakran járt el otthonról és töltötte máshol az éjszakát, éppen ezért senki sem fogott gyanút, amikor reggel nem találták otthon lakótársai. Joni azonban otthon volt, csak az alagsorban. Itt is találtak rá délután a többiek. Teste brutálisan össze volt verve. Száját betömték és karjait az ágyhoz rögzítették. Társai a lábai között vértócsát fedeztek fel: egy letört ágyrudat nyomtak fel a hüvelyébe. A kómában lévő lányt azonnal kórházba szállították. Ő azon kevesek egyike, akik túlélték Ted Bundy-t.
A taktika azonban sikeresnek bizonyult. Ted továbbra is diáklányok szállásait látogatta. Áldozatai egyszerre dolgoztak és jártak egyetemre, így senkinek sem tűnhetett fel azonnal, hogy hiányoznak. Ted többször is ügyesen rejtette el a bizonyítékokat. A 21 éves Lynda Ann Healy-nél még be is ágyazott, mielőtt elhagyta a lakást. 1974-ben több diáklány is eltűnt. Csak egy dolog volt közös bennük: fehér bőrű, szőke lányok voltak.
A tetemek a közeli nemzeti parkból kerültek elő. A nyomozás során kiderült, hogy több lány is beszámolt egy jóképű férfiról, aki le akarta szólítani őket. A férfi azonban nem randit kért, hanem segítséget: szerette volna, ha leendő áldozatai segítenek neki felerősíteni egy csónakot autója tetőcsomagtartójára. Eközben fejbe vágta őket és a csomagtérbe tuszkolta eszméletlen testüket. Később Ted az autópályán rendőrnek adta ki magát és úgy cserkészte be áldozatait. Bár rendkívül óvatosan járt el, a Volkswagen bogarát sohasem cserélte le.
A lebukást mindig a szerencséjének köszönhetően kerülte el.
A foszlányokból összerakott rendőrségi fantomképet valaki felismerte és egy képet hozott a férfiról. Azonban a képet az áldozatok nem ismerték fel, így a rendőrök nem is gyanakodtak rá tovább. Ráadásul a gyilkosságok megoszlottak Washington és Utah állam között, így sokáig nem is kapcsolták össze az eseteket. Bár azonos nyom akadt bőven: minden lányt feszítővassal vertek agyon és szadista módon abuzálták nemiszerveiket.
A vád azonban csak egy Carol DaRonch nevű lány elrablása ügyében állt meg. Ő is a sikeres szökést megvalósítók közé tartozik, mert sikeresen hatástalanította a magát rendőrnek kiadó Bundy-t egy tökön rúgással. Az ítélet 15 év börtön lett. Az eredmény nem ingatta meg Tedet, egész végig higgadtan és udvariasan viselkedett. A nyomozók viszont nem hagyták annyiban a dolgot és a kocsiban talált hajszálak vizsgálatába kezdtek. Egyezést is találtak egy Caryn Campbell nevű meggyilkolt lány esetében.
Újratárgyalás következett. A vád ezúttal nem emberrablás, hanem gyilkosság!
Ted Bundy azonban úgy döntött nem veti alá magát a procedúrának és megszökik. Csaknem egy év elteltével átszállították egy másik börtönbe, ahonnan sikeres szökést hajtott végre. Kiugrott a könyvtár ablakán. Fel is szívódott a coloradoi Aspen festői síparadicsomában. Vesztét egy kocsilopás okozta, de kiszúrták így mehetett vissza a börtönbe. Ahonnan ismét megszökött.
Floridába ment és újra kezdte az emberöléseket. Ugyanúgy járt el, ahogyan korábbi áldozatai esetében. Azonban idővel egyre durvább lett. Több lánynak is szilánkosra törte a koponyáját valamilyen kézreálló szerszámmal vagy bútordarabbal. Előtte megkötözte és megerőszakolta őket. Durván közösült velük és összeharapdálta testüket. Áldozatai rendszerint a 18-22 éves korosztályból kerültek ki, de ekkor rabolt el és gyilkolt meg többek között egy 12 éves kislányt is.
Bár Ted ezúttal is figyelmes volt, újfent lebukott. Egy hasonló VW bogárban kapták el Pensacola felé tartva. Ezúttal nem volt menekvés. Többszörösen körözött személy volt két szökéssel a háta mögött. A gyilkosságok bebizonyosodtak köszönhetően a haj-, vér- és spermamintáknak. A kérdés csak az volt: mennyi?
A per során magát védte.
Remélte, hogy ezt is megússza valahogy. Később kapott kirendelt ügyvédet, aki a mentális beszámíthatatlanságára építette fel az egész védelmi stratégiát. Az ügyészség azonban számos bizonyítékot sorakoztatott fel. Ezek közül legértékesebbek azok a tanúvallomások voltak, akik hitelt érdemlően számoltak be arról, hogy az áldozat vele volt utoljára. Ennek ellenére Bundy tagadott. Végül halálra ítélték. Ekkor 28 áldozatot vallott be a bíróságon.
Azonban mindenki tudta, hogy csak a felszínt kapargatják. Legtöbben ugyanis egy 30 és 36 közötti számot tartanak valószínűnek. Dr. Bob Keppel, a nyomozás vezetője 100-nál is többet valószínűsít. A találgatásoknak véget vető pontos szám 1989. január 24-én szállt sírba vele, amikor Florida államban elektromos székbe szíjazták és végrehajtották az ítéletet.
Ted Bundy halála után az egyik leghírhedtebb sorozatgyilkos lett az amerikai történelemben.
Ezzel akaratlanul a pop-kultúra ikonjává magasztosult.
Ezután csak két kérdés marad. Miért nem képesek idejében felismerni és hatástalanítani a sorozatgyilkosokat, illetve mi vitt egy megnyerő és jóképű fiút az élet erre a sötét útra? A választ mindkét esetben a kriminálpszichológia és ő maga adja meg. Kezdjük is az elsővel!
Ted Bundy pszichopata volt. Ez egy antiszociális személyiségzavar, aminek legjellemzőbb vonása az empátia és a lelkiismeretfurdalás teljes hiánya. A pszichopaták agyában az ezekért felelős agyi rész fejletlen. Azért antiszociálisak a pszichopaták, mert képtelenek megérteni a csoportokon belüli szociális viselkedés kódjait. Ennek csak mímelésére képesek, miután megfigyelték, hogy egy átlagember hogyan is viselkedik egy adott helyzetben.
Ebből adódóan a pszichopaták bár zárkózottak alapvetően, tudnak nagyon kedvesek, udvariasak és érzékenyek is lenni. Bár tudásuk alapvetően felszínes és mindig az adott társaság bevett témáival hozható összefüggésbe, nem mondható, hogy buták és érdektelenek lennének. Persze teljesen másként, mint a magasan funkcionáló autisták, akik egy adott terület szakavatott tudósai.
Ezzel rokon a szociopátia, amely szintén antiszociális zavar.
Ugyanakkor egy gyermekkori erős trauma eredménye, ellentétben a pszichopátiával, ami alapvetően genetikai eredetű. Az empátiáért felelős agyi terület fejletlen marad és csak időszakosan értelmezhető a lelkiismeretfurdalás és az önkontroll. Kevésbé rideg személyiségek, hajlamosak az érzelemkitörésekre. Gyakran változtatják helyüket, de nem köti le őket a környezet. Gyilkolás közben inkább szadisták és a pusztítás vágya munkál bennük. Számtalan kéjgyilkos volt szociopata, akik csak a brutális kivégzések és csonkítások közben tudták kiélni szexualitásukat. Ezért egyre több és brutálisabb gyilkosságra volt szükségük. Leghíresebb példa erre Andrej Romanovics Csikatilo a rosztovi rém.
Ted Bundy a viszonylag kevés pszichopaták azon viszonylag kevés százalékához tartozik, akik lelketlen mészárosok lettek. Ennek oka az Isten-komplexus. Az ilyen emberek, mivel nem ismernek morális határvonalat, könnyedén átlépik az emberiesség által emelt civilizatórikus határokat és átesnek a ló másik oldalára. Számukra egy gyilkosság nem jelenti ugyanazt, mint a hasonló tettet elkövető átlagember, vagy szociopata számára. Ez esetben az áldozatok nem emberek, hanem egyszerű célpontok, akiket meg lehet ,,vizsgálni” az adott pszichopata érdeklődési körének megfelelően.
Bundy összes áldozatát összeköti, hogy olyan fiatal lányok voltak, akiknek a puszta nemiségük volt az érdekes.
A kivégzés előtti utolsó interjúban Ted Bundy beszámolt arról, hogy van egy válaszfal a hétköznapi és a gyilkos működés között. Megkülönböztet egy nyugodt és egy időszakos hirtelen fázist. Utóbbiban történnek a gyilkosságok, amikor elsötétül minden, csak a tett és a nemi erőszak számít, hiszen a szexuális ösztön a legfontosabb és legerősebb hatást gyakorolja a pszichére. Hogy miért a szexuális erőszak? Ezt Bundy a pornófogyasztásával indokolja. Számára minden ugyanazt jelentette és ugyanannak rendelődött alá. Ez felettébb érdekes, hiszen a hetvenes években a pornó egy-két filmet leszámítva jobbára csak soft-magazinokból állt. Mondanom sem kell, hogy azóta ez mennyit változott!
Miért akarta ezeket a nőket? Nem azért, mert nem tudott volna randizni szinte akármelyikükkel, nem is azért, mert csak így látta beteljesíthetőnek a szexuális együttlétet. A pornó táplálta a fantáziáját és üzemanyagot adott a későbbi tettek elkövetéséhez, de ennek nem az örömszerzés volt a célja, hanem egyfajta rombolóhatás, ami növelte az erőszak elkövetésének szándékát. Szerinte a pornó egy erőszakos közösülési forma alapból és, aki függővé válik egyre keményebben és keményebben kíván közösülni.
Ted Bundy tudta, hogy amit tesz és amiről fantáziál az rossz dolog.
Tudta ezt a neveltetése, az iskolái és a ,,barátai” miatt. Érzelmi gát azonban nem volt. Lépésről lépésre, fokozatosan jutott el a gyilkosságokig – nem számítva az első, nyolcéves kislányt, ha csakugyan ő tette – ahol csak ő volt a porondon és az áldozata. Mint egy Isten, aki bármit megtehet egy módosult tudatállapotban. Aki csak egy célt szolgál: kielégíteni a pszichopata sötét énjének vágyait az extrém tettek iránt és közelebb vinni őt a szexualitás pornográf megéléséhez.
,,Élet és halál ura akartam lenni. Birtokolni őket olyan volt, mint birtokolni egy cserepes növényt, egy festményt vagy egy Porschét. Birtokolni az adott személyt a maga teljességében. (…) Nem érzek bűntudatot semmiért sem. Sajnálom azokat, akik ezt érzik.”
A második kérdés kevésbé bonyolult. Hiszen képesek vagyunk kívülről és hideg pragmatizmussal szemlélni azt. A gyilkosság egyidős az emberiséggel. Az átlagos gyilkos áldozatainak száma rendszerint egy, vagy kettő. Indítéka a haszonszerzés, vagy valamiféle védelem saját maga számára. A sorozatgyilkosok vagy az ehhez nagyon hasonló kéjgyilkosok, mint kategória csak a múlt század hatvanas éveiben vált bevetté. Addig csak szimpla gyilkosokat, esetleg tömeggyilkosokat tartottak számon.
A sorozatgyilkosok a definíció értelmében rendszerint két, vagy három áldozattal végeznek működésük során, amely szám később, maximálisan a százat is elérheti. Kivétel nélkül antiszociális személyiségzavarban szenvedők követik el ezeket a tetteket, akik legtöbbször láthatatlanok a társadalomban. Érzéketlenek, gyakran állatkínzók, aberáltak, gyújtogatók és traumatizáltak lehetnek. Mikor a nyomozóhatóságok elkezdtek szisztematikusan adatokat gyűjteni a gyilkosságokról és hasonlóságokat kerestek az esetek között, szörnyű igazságra derülhetett fény! Különösebb indíték nélkül ölhet ugyanazon ember, mindössze pszichés zavarából kifolyólag. Emiatt az okokat kutató és a megértést segítő pszichológia már a kriminalisztika elválaszthatatlan részévé vált.
Arról a kezdetek óta mindig vita folyik, hogy a társadalmunknak hány százaléka antiszociális személyiségzavaros egyed.
Az optimizmustól azonban óva intenék mindenkit: bár az Egyesült Államokban híresült el a legtöbb sorozatgyilkos, ez nem annak szélsőséges individualizmusa és erőszakossága miatt van. A nagyobb minta mellett, a sokaság a nyilvánosságnak köszönhető. Európában, pláne a Szovjetunióban az erősebb államhatalom szigorú kontroll alatt tartotta a fegyvereket és a közerkölcsöket. Szerencsére sokakat már korán kiszűrtek és a jól kiépített elmegyógyintézet-hálózatban kezeltek. Vagy eltagadták a létezésüket és minden esetet külön gyilkosságként kezeltek, ahol az ,,elkövetőt” kínzással vették rá a beismerésre.
Ted Bundy azt mondja, hogy hozzá hasonló figura bárki és bárhol lehet.
Utolsó szavai szerint a társadalom megérdemli, hogy védve legyen a hozzá hasonlóktól! Az igazán félelmetes az, hogy ennek mindig csak utóbb tudunk érvényt szerezni.
Forrás:
owlcation.com
psychologytoday.com
delphinejamet.wordpress.com
vault.fbi.gov
No Comment