Ted Bundy az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány!


Ted Bundy az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány!
Forrás: metro.co.uk
Olvasási idő: 4 perc

Végre a hazai mozikba érkezett a várva-várt Ted Bundy életét feldolgozó film. Spoilermentes és spoileres kritikánkat olvashatják az alábbiakban!

Mindenek előtt fontos megjegyezni, hogy ez nem az egyetlen film Ted Bundy gyilkosságairól. Sőt léteznek egyéb, vegyes kritikai fogadtatásban készült sorozatgyilkos bibliográfiák, többek között a Jeffrey Dahmer (2002) és John Wayne Gacy (2003) életét feldolgozó filmek is. Szintén 2002-ben jelent meg először Ted Bundy a képernyőn, az idehaza szinte ismeretlen Michael Reilly Burke alakításában. Ezenkívül négy további feldolgozás ismert, de ezek közül csak a 2002-es azonos című film említésre méltó.

A 2019-es idei Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány! filmben Zac Afron alakítja a pszichopata szépfiút, hasonló igényességgel. Mindkét film hűen követi Ted életének említésre méltó fejezeteit, leghangsúlyosabban a gyilkolás éveit. Mégis nagyon más filmekről van szó és ez egyáltalán nem probléma. Ugyanis egy rossz feldolgozás és egy elmegy reboot helyett most már van két, egymást kiegészítő, kiváló alkotás ugyanazon emberről és korszakáról.

A régebbi film bemutatja egy szörnyeteg hétköznapjait. Egy fiatal joghallgatóét, aki többek között egy telefonos segélyhívónál dolgozik és emberek pszichés problémáival foglalkozik, öngyilkos gondolataikról tereli el a figyelmet. Párkapcsolatban él és egy kislányt nevel. Példásan átlagos életével csak a fiatal lányok ellen elkövetett erőszak és gyilkosság áll kontrasztban. A mozi célja, hogy elborzadjunk ezen a kettősségen. A naturalista és realista képsorok nagyban segítenek ebben!

Forrás: moriareviews.com

Az idei film teljesen máshová helyezi a fókuszt.

Abból indul ki, hogy Ted Bundy-t mindenki ismeri, de legkevesebb pár perc alatt hozzájuthat az életrajzhoz az interneten. Itt az ábrázolás csak az atmoszférateremtést szolgálja. Minden más csak a gyilkos pszichopatológiájának látlelete. Érdekes kísérlet, hogy megpróbálja a film elhitetni nézőjével, hogy ez nem lehet ő, a főszereplő nem lehet a gyilkos, biztos valami tévedés történt. A nézőnek ezekben az esetekben állandóan figyelmeztetnie kell magát, hogy de igen, történelmi tény Bundy bűnössége.

A film erénye, hogy egyetlen jelenet sem hatásvadász vagy hosszúra nyújtott. A soundtrack remekül van összeállítva, megfelelően szállítja a hetvenes évek hangulatát, amit valljuk be, a zenén kívül kevés egyéb módon lehet megtenni. De nem ennél a filmnél, ugyanis a kosztümök, az archívnak tűnő felvételek és vágóképek, valamint a teljes fényképezés a maximumot teszi hozzá a zenéhez, hogy mindannyian odaképzelhessük magunkat.

Zac Efron játéka kiváló. Remekül képes kifejezni egy-egy elmormogott szavával, mozdulatával vagy mimikájával azt a tényt, hogy ezzel a fickóval valami nem stimmel. A barátnőt játszó  Lily Collins és a kolleginát játszó Kaya Scodelario maximális hitelességgel adják a kitartás, tagadás, majd belátás fázisain átmenő női karaktereket. A film utolsó harmadában feltűnő, bírót alkotó John Malkovich pedig mesterien tud életet lehelni az eddigi filmekben kevésbé hangsúlyos törvényszolgai karakterbe. Az Agymenőkből ismert Dylan Baker pedig ebben a filmben bizonyította be, hogy kitört az egyszeri sit-comokból és egyértelmű színészi kvalitássokkal rendelkezik.

Ezt a filmet mindenképpen látni kell! Azoknak is, akik kevésbé vonzódnak thriller jellegű krimikhez, mert garantáltan találnak benne olyan kérdéseket, amiken elrágódhatnak. Azoknak is, akik csak felülnének a hetvenes éveket elhozó nosztalgia rakétára és nem bánják, ha a Moszkva tér helyett ezúttal az Egyesült Államok észak-nyugati része a végállomás.

Figyelem! Innentől csak azok olvassák tovább, akik látták a filmet!

Mindkét Ted Bundy film életrajzi ihletésű. A 2019-es filmben azonban nem láthatunk egyetlen egy gyilkosságot sem. Miért lehet ez? Nos a készítők nagyon helyesen nem ültek fel a divatnak és nem egy rebootot készítettek, ahol a név úgyis eladja a jegyeket, a forgatókönyv meg nem számít. Éppen ezért ez egy bátor film. Nem csoda, hogy a Netflix gondozásában készült, ami nem ad ki trágya munkát a kezéből. A készítői szándék az volt, hogy a saját ítéletünket hozzuk meg az ügyben.

Apró jelekből és a többi karakter hozzáállásából kell következtetéseket levonnunk. Nyomozást kell folytatnunk és rá kell jönnünk, hogy a pszichopaták, különösen Ted egyáltalán nem egy elvetemült gonosztevő, ami a hétköznapi életét illeti. Erre utal az első képkockán látható Goethe idézet is: semmihez sem kell nagyobb képzelőerő, mint a valósághoz! A felütés ki is jelöli a film irányát: végig a tengerszintjén lavírozunk, a mélybe merülni nekünk kell!

ted bundy stáb A készítői szándék az volt, hogy a saját ítéletünket hozzuk meg az ügyben.
Forrás: insider.com

Nehéz dolga van az embernek, ha a pszichopatákra gondol. Rengeteg tévhit él a tudatunkban ezzel az antiszociális személyiségzavarral kapcsolatban. A pszichopatákat hajlamosak vagyunk rideg szadistáknak és emberi viselkedésre képtelen robotoknak tartani. A film cáfolja ezt, mégpedig úgy, hogy egy sor másik kellemetlen tulajdonságot rendel a már meglévő képhez. Megismerjük a notórius hazudozó Tedet, a hirtelen dühkitöréseit sikerrel elfojtó Tedet és a beszámítható, családra vágyó Tedet, akire sikeres karrier várt a jogi pályán.

Mindezeket a valóság is visszaigazolja. Bundy egy interjújában beszámol arról, hogy érdekelte a politika és a jogi egyetem után szívesen dolgozott volna a Republikánus Pártnak. Ezen kívül minden személlyel, akikkel hosszabb ideig került kapcsolatba, végtelenül kedves és meggyőző volt. A nők rajongtak érte, még a tárgyalásán is. Szerette jegyesét és annak nevelt lányát, szőkéseit is az újraegyesülés lehetősége inspirálta.

Csakhogy magának sem tudta hitelt érdemlően megmagyarázni tetteit. Éppen ezért maradnak is ki a filmből egytől-egyig.

Ilyenkor Ted csak egyszerűen átlép egy láthatatlan határt, amit az átlagembereknél az empátia és a lelkiismeretfurdalás jellemez. Benne nincs meg ez a visszatartó erő, születésétől fogva, függetlenül valós családi körülményeitől. Istent játszik, akit a pornográfia erőszakos oldala hívott életre. Legalábbis az ő fejében ezt indította el. Természetesen az életrajz hézagos. Nem is lehet más.

Ugyanakkor minden fontosabb történés a helyén van. Láthatjuk a családját. Ikonikus Volkswagen bogarát és szerencsétlen eseteit a rendőrséggel. Az utolsó harmadra már teljesen megértjük Carole Anne Boone karakterét, aki fanatikusan hisz az ártatlanságában, aminek eredménye a szíve alatt hordott gyermek, akinek eközben az apja a halálsoron várja végzetét. Az ő történetét nem ismerjük meg a továbbiakban sem a filmből, sem a valóságban. Valószínűleg kevésbé tudta magát feloldozni, mint barátnője Liz Kendall, aki majdhogynem felemészti magát teljesen.

A film kerettel zárul. A jelenetben tanúi lehetünk Liz akciójának, saját pszichéjének egészsége érdekében. Ráveszi Tedet, hogy vallja be mit tett, ha már az okát maga sem tudja és talán nem is akarja elmondani. A jelenet utólag kreált, de ez egyáltalán nem hamisítja meg a film hitelességét. Sokkal inkább dramatizálja; hozzáad. Hiszen életrajzot csak azokról forgatnak, akik élete önmagán túli jelentést hordoz. Ez esetben azt, ami a címben van és egy nem mindennapi, de hétköznapi embert jellemez, aki a biztos halál torkában is csak betanult szerepét alakítja!

Félelmetes tény, hogy Ted Bundy magasan kilóg a sorozatgyilkosok közül viselkedésével és intelligenciájával.

De talán fontosabb kérdés, hogy a könnyei vajon valódiak-e? Ő maga a gonosz, vagy csak áldozat?     



Previous Távol Európától, mégis közel! – Euró versus forint!
Next Egy mérnökcsalád három generációja

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 1 =