A koronavírus elleni gyógyszer


A koronavírus elleni gyógyszer
Olvasási idő: 2 perc

Az új, járványos megbetegedés kezelésére szolgáló, kétkomponensű, fehérjealapú készítmény létrehozását célzó projektet

az ELTE Természettudományi Kar Immunológiai Tanszéke vezeti Kacskovics Imre egyetemi tanár irányításával.

A konzorcium kutatási munkáiban a hazai felsőoktatási és gyógyszerkutatói szféra meghatározó képviselői vesznek részt, így a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Biológiai Intézete és a Szentágothai János Kutatóközpont kutatói, virológusai. Az együttműködés vállalati oldalát a hazai gyógyszerkutatásban és biotechnológiai fejlesztésben élen járó, megfelelő gyártási kapacitásokkal rendelkező Richter Gedeon Nyrt. és a biotechnológiai fejlesztéseket nemzetközi szinten végző ImmunoGenes Kft. szakemberei adják.

Mint Kacskovics Imre, az ELTE Immunológiai Tanszék vezetője, a konzorcium ötletgazdája elmondta, olyan gyógyszer létrehozása a cél, amely semlegesíti a szervezetbe került vírust és a remények szerint azokat a sejteket is elpusztítja, amelyeket a kórokozó megfertőzött. A kétkomponensű, fehérjealapú készítményen máris gőzerővel dolgozik a konzorcium, hogy a vírusellenes szert az országon belül mihamarabb elő lehessen állítani. 

A koronavírus terjedéséről, hatásmechanizmusáról, a betegség lefolyásáról már most nagyon sok információ áll rendelkezésre.

Az ACE2-Fc fúziós fehérjéről keveset tudunk, de minden bizonnyal sok publikáció fog erről a molekuláról beszámolni. Szintén jelentős azoknak az erőfeszítéseknek a száma, amelyek hasonló vagy más terápiás eljárásokon dolgoznak a koronavírus fertőzés megelőzésére és a kialakult betegség kezelésére.

A kutatócsoport hamarosan izolálni fogja a hazai betegekben megjelent vírust. Ezzel azonosítani lehet majd a kialakult klasztereket, a járvány gócpontjait, illetve az ezek közt létrejövő terjedési láncokat.

A kormányzati támogatással meginduló együttműködés célja nem az immunvédettséget kialakító védőoltás,

hanem egy olyan terápiás készítmény létrehozása, amely a fertőzöttek szervezetében semlegesíti a vírust. Tehát a cél a koronavírus elleni gyógyszer.

A hazai egyetemek közül a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja rendelkezik egyedül olyan 3-as illetve 4-es biológiai biztonsági szintű virológiai kutatólaboratóriummal, amely képes a legmagasabb fertőzőképességű vírusokkal is dolgozni. A jelenlegi projektben ők tesztelik az elkészült biologikum hatékonyságát mind in vitro szövettenyészetekben, mind pedig in vivo állatkísérletekben.

Az ImmunoGenes a projekt kapcsán génmódosított egereket és nyulakat állít majd elő. Ezek az emberi ACE2 receptort fejezik ki, és ezáltal vizsgálható bennük a SARS-CoV-2 fertőzés, illetve a fertőzés megakadályozása a Richter által kifejlesztett és megtermelt ACE2-Fc fúziós fehérjével.

Ahogy minden gyógyszerkutatás, a terápiás fehérje fejlesztése is időigényes,

számos kockázatot és bizonytalanságot hordoz. A folyamatnak maradéktalanul meg kell felelnie a hatóságok által előírt szigorú követelményeknek.

A fenti tényezők miatt az eredményes készítményfejlesztés esetén is évekig tarthat, amíg a készítmény piacra kerül. Ha a projekt a rendkívül éles nemzetközi versenyben sikerrel jár, akár több évtizedre is megalapozhatja a koronavírus és az ahhoz hasonló megbetegedések kezelését Magyarországon.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a készítmény (koronavírus elleni gyógyszer) létrehozását a rendelkezésre álló kutatás-fejlesztési forrásokból támogatja.



Previous A COVID-19 koronavírus járvány természetes eredetű
Next Miért jó, hogy megvan a koronavírus genomja?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 − nyolc =