Csak nem tudnak arról, hogy az a nevük lenne. Régóta köztudott, hogy a fejlettebb fajok kommunikálnak egymással, egyes domesztikált példányok pedig speciálisan az emberrel.
Utóbbiak, a legújabb kutatás szerint nagyon is megértik gazdáikat, ahogy a tőlük kapott neveiket is! A háziasítás vagy domesztikálás első lépése a helyhez szoktatás mellett az, ha az ember nevet is ad a jószágnak. Ezzel nem csak tulajdonba veszi az állatot, ahogyan azt a Biblia is megemlíti, hanem egy sajátságos kontextust is teremt. Az állatnak, illetve leszármazottainak ezután már egy teljesen más, vadontól eltérő környezetben kell boldogulnia. A legnagyobb kihívást már nem az élelem megszerzése fogja jelenteni, hanem a gazda kiszolgálása.
Természetesen különböző háziasításokról lehet és kell is a témában beszélni! A vágóállatokat vagy tejért, mézért vagy egyéb funkciójukból eredő termékekért tartott jószágokat elég csak nem szerint elszeparálni, biztonságos területre zárni. Viszont esetükben nem is alakult ki az a fajta kommunikáció, amelyet az ember a házikedvenceivel folytat. A kutya és a macska, amelyek hosszú évszázadok során, tenyésztés által váltak azzá, amik, a kezdeti haszonállat státuszt ,,gyorsan” kinőtték és ma már családtagnak számítanak. Ezt bizonyítja az is, hogy az emberek többsége bár városban él, a kutyák és a macskák többmilliós nagyságrendben élnek velük.
Nem kívánunk belemenni abba a vitába, hogy melyik tartása a jobb és milyen szempontból; ez igazán ízlés dolga!
Akár a kutyások, akár a macskások csoportját gazdagítjuk, az tény, hogy a kutyák szófogadóbb teremtmények. Nagyrészük falkaállat, akik ösztön szinten is ismerik a hierarchiát és jól reagálnak a különféle parancsokra, némi tanítás után persze. A macskák – szintén nagy általánosságban – ennek az ellenkezői. Sokan éppen azért döntenek a kutyák mellett, mert a macskák taníthatatlanok; nem fogják gazdáikat pár hetes iskola után, csettintésre különféle mutatványokkal szórakoztatni. Ha a nyájas Olvasó itt egy lemondó sóhaj után tovább is állna, kérjük ne tegye, hiszen a remény nem teljesen halott!
Persze ezzel nem azt állítjuk, hogy megvan a(z) (újabb) csodaszer és ezzel a módszerrel garantált a hatás!
Ugyanakkor a kapcsolat akár bensőségesebbé is válhat, hiszen 2019-ben jelent meg a legrangosabb tudományos folyóiratban, a Nature-ben egy tanulmány ezzel kapcsolatban. A cikket egy japán kutatásról írta Atsuko Saito, Kazutaka Shinozuka, Yuki Ito és Thosikazu Hasegawa. Tézisük, hogy a házimacska (Felis catus) el tudja különíteni a saját nevét egyéb szavaktól, kifejezésektől! A vizsgált macskákat két csoportra osztották és hozzászoktatásos kísérletekkel próbálták meg igazolni hipotéziseiket.
Az eredmény az lett, hogy a macska nem csak a saját nevével van tisztában, illetve ki tudja azt választani az általános emberi kifejezések tengeréből, de a vele együtt élő macskák neveitől is. Természetesen a környezet a legfontosabb vízválasztó! Sokaknak egyértelmű lehet, hogy teljesen más feltételek között hallgatja egy adott macska a gazdáját, ha egyedül élnek egy háztartásban vagy a manapság oly divatos macska kávézókban működnek közre ,,biodíszletként”.
A macskák nagyjából 9500 éve lettek háziasítva. A kutyákkal ellentétben a szoktatás esetleges volt és a munka dandárját a természetes szelekció végezte. Tehát az évek során azok a macskák éltek túl, amelyek jobban tudtak adaptálódni az adott embercsoporthoz, főleg azok háztartásához. Ez abban mutatkozik meg, hogy az általuk kiadott hangok úgy, mint a nyávogás, morgás és dorombolás eltérő vokalitással képződik, mint a ma is vadonélő társaiknál, főleg az afrikai vadmacskáknál (Felis silvestris lybica). A különbözőség arra utal, hogy a hangszín változása az adaptáció terméke. De ide vehetjük azt is, hogy a nyávogás jellemzően csak ember és állat között történik, egy házimacska nem nyávogással adja tudomására nem szívesen látott társának, hogy nem kívánatos személy a háznál.
A tény, hogy a házimacskák jóideje hasonló szerepkörben élnek, mint a szintén háziállatként tartott kutyák – nem mellesleg kiváló hallással is rendelkeznek – sarkallta a tudósokat a kutatásra!
Maga a kutatás négy kísérleti részből tevődött össze! Az első részben arra az általános feltevésre keresték a magyarázatot, hogy a kísérletben résztvevő 16 macska, ki tudja-e választani a nevét, azonos hosszúságú és tónusú négybetűs szavakból. A szavakat felvették majd bizonyos, változó időközönként lejátszották olyan állatoknak, amelyek egyedül vagy kevés másik macskával éltek együtt, egy háztartásban. Természetesen a szavak hasonlítottak egymásra, hogy a választás valódi legyen a jószágok számára, ne pedig esetleges. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az állatok a vokalitás ismerőssége, karakterisztikája alapján választanak-e.
Eredmény: a macskák több mint fele, minden esetben fül- és fejmozgatással reagált, néhányuk hangot is kiadott, mozgatta a farkát és helyet változtatott!
A második kísérleti szakaszban azt próbálták kideríteni, hogy azok a macskák, amelyek négy másik hasonszőrűvel osztoznak, ki tudják–e, a fentiekhez hasonlóan, választani neveiket és elkülöníteni azt a többiekétől. Ennél a szakasznál már nem csak háztartásbeli jószágokat, de kávézóbeli macskákat is bevontak. A többedmagukkal élők nagyjából fele-fele arányban tudták kiválasztani a nevüket úgy, hogy viselkedésváltozás következett be náluk. Nyilvánvalóan ez annak tudható be, hogy az állatok együtt kaptak finomságokat és egyszerre, így a jó esemény bekövetkezése adta az ingert, nem maga a név. Ugyanakkor ez a szegmens is szignifikáns értékelést kapott, tehát a hipotézis működött ebben az esetben is.
A harmadik és negyedik szakaszban a kutatók ellenőrzéseket végeztek, illetve a többedmagukkal élő állatoknak nem csak neveket játszottak le, hanem egyéb, neutrális szavakat is. Érdekesség, hogy az egész kísérlet alatt a macskák csak a nevük hallatán változtattak a pillanatnyi viselkedésükön és adtak valamilyen válaszreakciót közvetlenül a gazdának vagy a hang forrásának. Ezen kívül a fülük botját sem mozdították a neutrális szavakra, sőt a figyelmük egyre inkább eltávolodott, mígnem szinte teljesen kizárták a külvilágnak ezen szerintük unalmas és figyelemre sem méltó részletét.
Végső konklúzióként a kutatók szerint elmondható, hogy a macskák értik, ha a nevüket mondják.
Egyszerűen azért, mert a gazdáik elképesztően sokat mondják nekik, nem fenyegető hangszínnel és ezután rendszerint pozitív visszacsatolás, jutalomfalat vagy simogatás következik. Azok a macskák, amelyek sokakkal éltek együtt, jellemzően kávézókban, nem válaszoltak hasonlóan a nevükre. Ennek oka, hogy a betérők gyakran szólítgatják őket, de csak néhányukkal kezdenek interakcióba vagy adnak nekik jutalomfalatokat. Ezáltal az ott élő állatoknak nem szükséges hasonlóan válaszolniuk a hívásra, mint háztartásbeli társaiknak. Ez azonban nem zárja ki, hogy tudnak a nevükről. Nagyobb számban tudták kiválasztani a nevüket random kifejezésekből; ,,süketek” csak akkor voltak, ha a lejátszó végig az összes együttélő nevét ismételgette, bár akkor sem teljesen.
Tehát mégis van valami azokban a humoros elszólásokban, hogy a macska ért minket, csak nem érdekeljük őt. Ha egészen kiskoruktól ember társaságában nevelődnek, akkor be lehet őket tanítani különféle trükkökre, de ezeket sem rögzíti magában az állat, hanem a gondozó gesztikulálására hagyatkozik. Ebből a szempontból tényleg öntörvényű állat! Arra viszont nincs bizonyíték, hogy a szőrös kedvenceink jobban szeretnének bizonyos hangzású, rövidségű vagy éppen alliteráló neveket. Már csak azért sem, mert az emberi nyelv régiónként nagyon különböző és macskák szerte a világon, mindenhol élnek.
Pontosan ezekért ne ódzkodjunk kommunikálni állatainkkal – persze rendes hangnemben!
Azt pedig végleg ne gondolja senki, hogy a macskák úgy tudják saját nevüket, mint az ember a sajátját! Tudatos tudat híján, az ilyesfajta spekulációknak nincs értelmük. Ösztönállatokról van szó, nem pedig racionális gondolkodású, fogalmakat megértő, kidolgozó, jelentéstársító és operáló lényekről. Ettől függetlenül értelmesek és intelligensek, értenek és éreznek; csak a maguk, természet szabta keretein belül. Ez azonban nem szabad, hogy aláássa, pejoratív értelemben árnyalja a kísérlet hitelességét vagy eredményeit.
A kísérlet haszna nem csak egy sokakat foglalkoztatott kérdés megválaszolása volt!
A gazdák felelősségtudatosabban láthatják el feladataikat kedvenceik felé, továbbá gyakorlatilag is alkalmazhatják az eredményeket, például egy rémisztő állatorvosi rendelőben, ahol megnyugtathatják őket. A tudósok úgy gondolják, hogy az információval újabb értelmezéssel bővül a törődés fogalma az állattartás kontextusában. Ezzel egy előrelépés történt a természettel való kiegyezésben és a szolidaritás elterjesztésében, amivel jobb hellyé válik a világ.
Forrás:
No Comment