Az ELTE Etológia Tanszék kutatói újabb érdekes eredményeket értek el a macska-ember kapcsolat vizsgálata során.
Kimutatták, hogy az ember-állat interakció hatása egy olyan, alapvetően nem társas múlttal és őssel rendelkező faj esetében is, mint a macska, rendkívül erős. Az emberi kommunikáció során számos olyan jelzéstípust ismerünk, amelyek ismeretek megosztását szolgálják. A gyűjtőnéven „mutatásnak” nevezett gesztusokkal a jeladó fél viselkedésével irányítja a jel vevőjének figyelmét egy mindkettőjük számára fontos külső tárgyra, vagy irányra.
Mutatni sokféleképpen tudunk, leggyakrabban kinyújtott karral és mutatóujjal, de igen sokszor csak fejfordítással és nézéssel, vagy akár csak a szemünk pillantásával.
Az összehasonlító pszichológiai és etológiai kutatásokban sokat vizsgálták, vajon az embereknél már babakorban megjelenő mutatáskövető képesség jellemző-e az állatokra is. Az eddigi eredmények szerint a kézzel-karral való mutatás alapján számos állatfaj képes kiválasztani a jutalmat rejtő helyet, viszont a fejfordítás, illetve a szemmel pillantás helyes követése még a főemlősöknek is nehézséget okozhat. Eddig gyakorlatilag csak a kutyáról bizonyosodott be, hogy utóbbi jelzések láttán is helyesen képes dönteni.
A macska kognitív etológiai tanulmányozása eddig sokkal kisebb intenzitással folyt, mint a kutyáké.
Talán azért is, mert a társállatként tartott macskákat jóval nehezebb együttműködésre bírni az emberi interakciókkal járó kísérleti helyzetekben. Ez a tendencia mostanában változni látszik, hiszen a macska-ember kapcsolat megismerése rendkívül érdekes a domesztikációs folyamatok feltárása szempontjából.
Egyrészt, mivel a macska igen sikeresen tölti be a társállat funkciót, arra következtethetünk, hogy számos szocio-kognitív képességben hasonló teljesítményt nyújthat, mint a kutya. Másfelől, mivel a macska magányos életmódú őstől származik, kérdéses, vajon mekkora mértékben tehetett szert a domesztikáció során az emberrel való társas együttélést megkönnyítő képességekre.
Az Etológia Tanszéken Pongrácz Péter vezetésével Szapu Julianna MSc-hallgató és Faragó Tamás posztdoktori kutató arra a kérdésre keresték a választ, vajon a kedvencként tartott macskák követik-e egy számukra ismeretlen személy fejfordítással küldött jelzéseit egy választós tesztben. Azt is vizsgálták, hogy a feladat megoldását segíti-e, ha az ember verbális figyelemfelhívó jelzéseket hallat a nézéssel történő mutatás előtt: vagyis jellegzetes hanghordozással a nevén szólítja a macskát, és kéri, hogy az figyeljen.
A teszteket a macskatartók otthonában végezték, összesen 41 egyed esetében sikerült a macskát és gazdát próbáló 24 „feladványt” végigcsinálni. A feladat egyszerű volt: két edényke egyikébe jutalmat rejtett el a kísérletvezető, majd a földön maga elé helyezett edények közül arra nézett rá, amelyikben a jutalom volt. Ekkor a vele szemben ülő gazda elengedte a macskát, és az választhatott az edények közül. A 24 próba felében a jelzést figyelemfelhívó megszólítás, a másik felében pedig semleges csettegés előzte meg. Azt is vizsgálták, vajon a folyamatos bámulás, vagy a fej oda- majd visszafordításával történő tekintés lesz-e a hatékonyabb mutatás.
Az eredmények szerint a macskák átlagban 70%-hoz közeli eredményességgel találták meg a jutalmat,
ez pedig magasan a véletlen szint fölötti, kiváló teljesítmény – hasonló a korábban a kutyáknál mértekhez. Ugyanolyan jól teljesítettek a hosszas és a rövid ideig történő nézések, illetve a verbális és nem-verbális figyelemfelhívás esetén. A néven szólítás hatását abban tudtuk kimutatni, hogy ilyenkor gyorsabban lehetett szemkontaktust létesíteni a macskával.
A tanulmány lényeges abból a szempontból, hogy az ember-állat interakciók terén rávilágít az ember mellett élésre történő szelekció hatására egy olyan domesztikált faj esetében, amely bár a kutyához hasonló társállat funkciót tölt be sok esetben, viszont alapvetően nem társas múlttal (illetve őssel) rendelkezik. Ezek az eredmények tehát a domesztikáció és az azt követő tanulási folyamatok általánosítható következményeinek megismerése szempontjából is érdekesek.
A szaglásuk elég fejlett ahhoz hogy kiszagolják a jutalmat?vagy szagtalan volt az?
Tisztelt dr. Fehér László Csongor!
Kérdése korábban minket is foglalkoztatott, így arra jutottunk, hogy megkeressük a kutatást végzőket és felteszünk ezzel kapcsolatban néhány kérdést. Amint megérkeznek a válaszok közreadjuk. Üdvözlettel, a TudományPláza szerkesztősége
Kedves dr. Fehér László Csongor!
A kutatást végző szakértők a következő válaszokat adták számunkra:
„A jutalom szag alapján való megtalálása azért nem játszhatott közre az eredmények alakulásában, mert mindkét edényt „beszagosítottuk” egy, a belső falukra kent táplálékdarabbal a teszt megkezdése előtt. Vagyis a jutalmat tartalmazó és az „üres” edény egyformán illatozott.
Mivel a macskák azt, hogy valamit megegyenek-e, elsősorban a szaglásukkal döntik el, egy macska számára a szagtalan étel alkalmazása pár próba alatt elkedvetlenítette volna az alanyokat, mert a jutalom úgy már nem lett volna jutalmazó hatású. A korábbi kérdésre adott válaszra utalva viszont a helyes edény MEGTALÁLÁSA nem szaglás alapján történik.”