Vajon léteznek (még) fekete tigrisek?


Vajon léteznek (még) fekete tigrisek?
Olvasási idő: 5 perc

Kevés híresebb állat él a Földön, mint a tigris.

Arany színe, csíkozott bundája ismertté tette az egész világon. A tigrisek szép és tiszteletet parancsoló állatok. Azon fennmaradt nagytestű ragadózónk egyike, amelyet még nem irtott ki az emberiség. A fekete tigris azonban ellent mond mindennek. Létrejött volna egy új alfaj; feltámadt egy már kihalt? Nos, egyik sem.

A tigris, vagy latin nevén a Panthera tigris egy ragadozó macskaféle. Valamennyi alfaja ma már veszélyeztetett állatnak minősül. Megmaradt, szabadon élő példányai Szibériában, a Távol-Keleten és Dél-Kelet-Ázsiában fordulnak elő az esőerdőkben, mangrove mocsarakban, valamint füves hangákban. A régiók országainak többsége igyekszik védelmébe venni ezeket az állatokat, ami egyáltalán nem egyszerű!

A tigrisek 100-300 kg-os állatok, testhosszuk a 2 métert is elérheti. Fajtájukban megfigyelhető a nemi kétalakúság, vagyis a nőstények paraméterei jóval kisebbek. Alapszíneik azonban egyformák: sárgásbarna alapon fekete vagy sötétbarna csíkozás figyelhető meg. A többi macskafajtához hasonlóan a hasi tájék és a végtagok belső oldala jellemzően fehér vagy világos színű. Nagytestű, ámde sebes ragadozókról van szó, amelyek étlapján szarvasok, antilopok és vaddisznók szerepelnek. Ellensége csak az ember; ennek ellenére becslések szerint a faj 90 százaléka már kihaltnak tekinthető! A lakott vidékektől fél, saját területének határait az erdő, csalitos mélyén jelöli ki. Azonban India egyes sűrűn lakott részeiről már jelentettek emberevő tigriseket.

Egykor az ázsiai, különösen az indiai és a srí lankai fauna szerves része volt a tigris, ma már jobbára csak kulturálisan az.

A fekete tigrishez a bengáli tigris alfaja áll a legközelebb! Forrás: pexels.com
A fekete tigrishez a bengáli tigris alfaja áll a legközelebb! Forrás: pexels.com

 

Eltünedezésük azonban csak az elmúlt százegynéhány évben gyorsult fel. Egy XVIII. századi utazó még bőven láthatott ezekből a már akkor egzotikusnak számító állatokból. A brit Kelet-Indiai Társaság egyik alkalmazott művésze, James Forbes 1773-ban festett meg egy fekete tigrist. Sajnálatos módon a mű elveszett, ugyanakkor egy leírás fennmaradt róla, amelyben összefoglalja, hogy a gyarmat dél-nyugati részén, egy Kerala nevű település közelében figyelt meg egy hasonló állatot. Az utókor sokáig úgy vélte, hogy egy fekete párducot örökíthetett meg. Ez mára már megdőlt. Forbes valószínűleg egy valódi fekete tigrist láthatott.

A feljegyzés után a XX. század elején és derekán megszaporodtak az észlelések, jobbára szintén Indiában. Természetesen ezek között vannak tévesen beazonosított ázsiai feketeszőrű medvék, bengáli tigrisek és párducok is. A legutóbbi észlelés azonban a közelmúltban történt, a kelet Indiában elterülő Odisha szövetségi állambeli Similipalban. A felfedezést meglepődés, valamint a tudósok értetlensége követte. A sajtó által felkapott fekete tigrisről pedig kiderült, hogy egyáltalán nem egyedülálló jelenség, ami azt illeti. A zoológusok hajlottak arra – főként az indiai kultúrában évszázados múltra visszatekintő fekete tigris miatt – hogy új alfajként azonosíthassák megfigyelések alanyait, így tízre bővítve a valaha élt tigris alfajok számát.

A fekete tigrisek hamar a vadászok puskáinak célkeresztjében találták magukat. Az első élő példányt csak 1937-ben sikerült befogni az Assam-beli Dibrugarhban.

A korabeli sajtó beszámolt az esetről és megadta a csúcsragadozó méreteit is. Ezek szerint a hossza 3,6 méter, míg a magassága 1 méter körüli. A források ezután ellentmondásossá válnak. Egyesek arról számolnak be, hogy a foglyul ejtett példány egy párduc, mások pedig arról, hogy egy bengáli tigris. Ennek ellenére a fekete tigris beépült a köztudatba. Talán emiatt lett szenzáció, hogy az 1970-es években az Oklahomai Városi Állatkertben egy tigrispár 3 kölyöknek adott életet, amelyek fekete csíkjai szinte a teljes testüket ellepték. Az eredményt egyértelműen abnormálisnak tekintették, ami érthető, hiszen a szülők rendes, sárga bundás állatok voltak, nem fekete tigrisek.

Tigrisek a Nandankanan Állatkertben: elől a szülők, hátul a gyermekeik. Forrás: www.prameyanews.com
Tigrisek a Nandankanan Állatkertben: elől a szülők, hátul a gyermekeik. Forrás: www.prameyanews.com

 

Egyikük normális színezetet örökölt, viszont a lábai sötétre sikeredtek. Másikuk világos szőrzettel jött a világra, ami csak azután vált normálissá, hogy felnőtt. A harmadik fekete csíkjai pedig teljesen elborították a testét. A színekért egyértelműen a pigmentek összessége, vagyis a melanin felelős, amely a színezetét adja az élőlények szinte összes csoportjának. Az állatkert dolgozói és kutatói ál, vagyis pszeudo-melanikus fejlődési szisztémának nevezték el, amit a tigriseken láttak és nekifogtak a jelenség leírásának és kidolgozásának. Erre azért is szükségük volt, hogy a jelenséget génhibára vezethessék vissza, ne pedig a hibridizációra.

Az állatvilágban, a fejlettebb, ivarosan szaporodó állatok között az utódnemzés természetes, de csak két faj között.

A világra jövő utód magán hordozza a szülők tulajdonságait és maga is életképes utódot tud a világra hozni. A biológia később felderítette, hogy egy adott csoporton belül is lehetséges a szaporodás. Ez a csoport pedig leginkább alfajok között figyelhető meg, vagyis olyan csoportok között, amelyek rendszertanilag nem állnak messze egymástól. Természetesen a hibridek többsége nem képes utódot nemzeni, gondoljunk csak az öszvérre.

A nagymacskákat viszont előszeretettel pároztatják egymással. Ez főleg a gazdagabbak állattartási vonzódásait kielégítendő, ritkább esetben a természetben előforduló jelenség.

Az indiai Bangalore-i Nemzeti Biológiai Tudományok Központjának kutatói az utóbbi években, nagyszabású DNS-maradvány gyűjtésébe kezdtek. Dr. Uma Ramakrishnan és tanítványa Vinay Sagar arra keresték a választ, hogy a taqpep-nek elnevezett génszekvencián belüli transzmembrán aminopeptáz Q gén egyszerű mutálódása okozza-e a fekete tigrisek egyedülálló sötét színezetét. Ehhez az 1360 génből álló taqpep génszekvencia egyetlen géntagjának változása elég. A tanulmányukban összefoglaltak szerint azt találták, hogy a génmutáció egy kisszámú és belterjes csoportban jelenhetett meg először. A belterjesség kézenfekvő válasz, hiszen a mutálódott génpár egyik tagját – ami ,,nagyon” gyakori az élőlényeknél – nem javítja ki a másik szülő azonos, de ,,jó” génpárja.

A fekete tigrisek csoportjának genetikáját összehasonlították a körülbelül 2200 indiai tigrisével és azt találták, hogy a pszeudo-melanikus jelenség elképesztően ritka. Már csak azért is, mert a többség a vedlések következtében a túlzott fekete bundát egyszerűen kinövi. Természetesen az kizártnak tekinthető, hogy az állatkerti cserék során ilyen gének beépülhettek más tigrisekbe is. Ez egyszerűen a mutáció művelete volt, amelyen még mindig hajlamosak vagyunk meglepődni, pedig ez adja a természetünk annyira csodált sokszínűségét.

Az újra felfedezett sokszínűséget pedig megerősíti, hogy az indiai, Similipal Nemzeti Parkbeli tigriscsoportban a feketeség tartós.

A világ egyéb pontjain, főleg rezervátumokban és állatkertekben őrzött példányok esetén ez pusztán időszakos és főként a fiatal egyedeket érinti. Erre a konkrét válasz a Darwin és elődjei által már sokszor taglalt előny: fekete bunda nagyobb hatékonyságú rejtőzködést tesz lehetővé. Ez egybevág azzal, hogy a tigris és a hozzá hasonló nagyvadak vadászati stratégiája a következő: a nagymacska, lévén vadászó éjszakai állat, végig lopakodik és csak az utolsó néhány méteren iramodik meg. A meglepetés ereje és a rövid táv gyilkos sebessége pedig megteszi a magáét, bár azért a zsákmányállatokat sem kell félteni, hiszen átlagosan 20 vadászatból egy lesz sikeres.

Ha eltávolodunk a tigrisektől és a többi macskát vesszük górcső alá, akkor kiderülhet számunka, hogy a gepárdoknál is hasonló a helyzet. A fentebb leírt génszekvencia génjeinek megváltozása felel például a gepárd fekete pöttyeinek nagyságáért. Ez azért is fontos, mert az ezzel foglalkozó szakemberek már régóta nyilvántartanak olyan egyedeket, amelyeknek a többiekéhez képest sokkal nagyobb pöttyeik vannak és ezeket nem is vedlik le később sem.

A két gepárdon jól láthatóak a különbségek. A csíkozott bundáért a taqpep génszekvencia felel. Forrás: wildspiritfund.org
A két gepárdon jól láthatóak a különbségek. A csíkozott bundáért a taqpep génszekvencia felel. Forrás: wildspiritfund.org

 

 

Visszatérve Indiához a tigrispopulációk közötti megfigyelések a következők. Az országban vadon élő tigrispopulációt a kutatók 395 fősre becsülik. A fekete tigrisek előfordulása a körükben igencsak ritka, kivéve a similipali régiót, ahol a mutáció lehetséges aránya az utódokban 0,58%, aminek a ,,megmaradása” – vagyis az esélye, hogy a fekete tigris megszülethet – már 60%. Ma élő fekete vadmacskák a régión kívül csak a Nandankanan Állatkertben léteznek Bhubaneswarban. Értelemszerűen fogságban, de a rokonság a két régió egyedei között genetikailag kimutatható.

Becslések szerint az egész világon körülbelül 3900 vadon élő tigrisből 1-2 tucat lehet fekete; a szám fogságban mindössze 2-3.

Valójában nem az megy csodaszámba, hogy fekete tigrissel találkozhatunk India ezen pontján, hanem hogy a genetikai fenotípus-változat ilyen sokáig fennmaradt. A kutatók birtokába került génminták alapján pedig elképzelhető, hogy valamikor mesterséges úton támasztják fel őket és hoznak létre belőlük egész csoportokat. A mesterséges beavatkozás racionálisnak tűnik abban a tekintetben, hogy segítsék ezen állatok vadvilágbeli továbbélését, illetve megmaradását. Ez azonban a jövő zenéje: ha a technológia készen is áll, a bioetika érvein még felül kell azért emelkedni.

 

Forrás:



Previous Radnóti Miklós Emléknap a Szegedi Tudományegyetemen!
Next Érettségi tételek: Vajda János - Tájköltészet, allegorikus költészet

No Comment

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.