Az ELKH CSFK Földtani és Geokémiai Intézet koordinálta az egyik legjelentősebb késő római kori ezüstkincslelet archeometriai vizsgálatát a Seuso Kutatási Projekt keretében.

Nemrégiben a Seuso-kincs, azaz az egyik legjelentősebb késő római kori ezüstkincslelet roncsolásmentes archeometriai vizsgálata történt meg a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és az ELKH CSFK Földtani és Geokémiai Intézet koordinálásával.

A hordozható (kézi) röntgenfluoreszcens spektrométerrel (hXRF) végezhető roncsolásmentes elemanalitikai módszer egyre nagyobb teret nyer a hazai archeometriai vizsgálatokban. A módszer előnye, hogy nem igényel mintavételt, és a legtöbb esetben minta-előkészítést sem. A tárgyak pedig in situ – azaz adott helyükön – elemezhetők a múzeumokban, illetve az ásatásokon. A kincs tárgyainak méréséhez az ELKH CSFK Földtani és Geokémiai Intézetének, valamint az ELKH TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézetének XRF-készülékét használták. Ez biztosította azt is, hogy a két, különböző gyártó által forgalmazott műszert is össze lehetett hasonlítani.

A Seuso-kincs tárgyait – a hasonló késő római kori tárgyakon végzett korábbi vizsgálatokkal szemben – előre megtervezett hálózat mentén, több száz pontban elemezték.

Késő római kori Seuso-kincs és más ezüstkincslelet sem volt még ilyen részletességgel vizsgálva. A vizsgálatok célja egyrészt a tárgyak kémiai összetételének meghatározása, összetétel alapján történő csoportosítása volt. Másrészt a tárgyak közötti, a tárgyakon belüli inhomogenitások kimutatása, a felhasznált nyersanyag (ezüstérc) származásának pontosabb behatárolása, valamint az aranyozási, rögzítési technikák jellemzése is fontos volt.

A kutatók megállapították, hogy a tárgyak jó minőségű ezüstből készültek, amelyet tudatosan ötvöztek rézzel a készítők. Így lehetőségük volt növelni a puha ezüst ellenálló képességét a mechanikai behatásokkal szemben. A tudatos ötvözést jelzi, hogy az összetett tárgyak azon részei, amelyek jobban ki vannak téve a mechanikai behatásoknak (fül, talp stb.), nagyobb réztartalmú ezüstötvözetből készültek. Azok a részek, amelyeket nagyon finom, részletgazdag domborított jelenetekkel (repoussé-technikával) díszítettek (kancsók és szitulák, azaz vödrök teste), kisebb réztartalmú ezüstötvözetből készültek.

A bizmut és az ólom aránya (Bi/Pb) jól használható geokémiai indikátor az eltérő forrásból származó ezüstingotok elkülönítésére. Így az egyes Seuso-tárgyak különböző Bi/Pb aránya például többféle forrásból származó ezüstingotok felhasználására utal. A kancsók két csoportra különíthetők el a készítésük alapján, és ezt a kémiai vizsgálatok is igazolták. Az egyik esetben a kancsó testét és talpát külön készítették el (Hippolütosz- és a geometrikus kancsók). A többi kancsó esetében a testét és talpát egyazon ezüstlemezből alakították ki (állatalakos és Dionüszosz-kancsó). Az összetett tárgyak különböző részeit háromféle módon rögzíthették egymáshoz. Mechanikai rögzítéssel, kis hőmérsékletű ón-ólom lágyforrasszal, valamint nagy hőmérsékletű ezüst-réz keményforrasszal. Kétféle aranyozás jelenik meg a tárgyakon. Az egyik a tűzi aranyozás, melyre a higany jelenléte utal, a másik az úgynevezett diffúziós kötés típusú aranyozás, amelyet épp a higany hiánya jelez.

Az eredmények jelentős mértékben hozzájárulnak a késő római fémművesség (ötvözési, díszítési és rögzítési technikáinak) részletesebb megismeréséhez. De jó alapot nyújtanak a nyomelem- és ólomizotópos vizsgálatok mintavételi helyeinek a megtervezéséhez is. Ezek révén a kutatók közelebb juthatnak a felhasznált ezüstérc származási helyének a meghatározásához.