Famatuzsálemek védelme


Famatuzsálemek védelme
Olvasási idő: 2 perc

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem fiatal kutatója közel 11 évig 2000 faegyedet vizsgált meg.

Takács Márton, a MATE kutatója 531 települést vagy településrészt bejárva, 45 000 kilométert megtéve térképezte fel hazánk faóriásait. Minderre a famatuzsálemek elképesztő ökológiai értéke miatt nagy becsben tartott egyedek megismerése és megóvása érdekében volt szükség.

A nagy törzskerületű fák változatos mikroélőhelyeket tartanak fenn (odvak, korhadt törzsek, ágak, pusztuló koronák, hámló kérgek), amelyek mindegyike sok speciális fajnak ad otthont. Ilyenek például a gombák, zuzmók, madarak, apró emlősök és veszélyeztetett rovarfajok. Ezért is tekinthetők az öreg fák által meghatározott rendszerek a biodiverzitás globális forrópontjainak. Egyes fák a koruk vagy éppen a méretük miatt érdemelnek védelmet, azonban vannak olyan idegenhonos fajok is Magyarországon, amelyek legnagyobb példányaira ritkaságuk miatt kell kitüntetett figyelmet fordítanunk. De olyanok is akadnak, amelyeket különösen szép növésük, alakjuk, esetleg a normálistól eltérő fejlődésük vagy történelmi, népi vonatkozásuk emel a természeti ritkaságok sorába.

„Az idős és nagyméretű fák az ország természeti örökségének olyan pótolhatatlan, s ezért felbecsülhetetlen elemei. Ezek számbavétele és aktív védelme alapvető feladatunk” – hangsúlyozza a szakértő.

Takács az analízise során 48 nemzetségből, azon belül 72 fajból vizsgálta az egyedeket.

Surd (Zala megye), szelídgesztenye a szőlőspincék között. Mellmagassági törzskerület 762 cm. Fotó készítésének éve 2010
Surd (Zala megye), szelídgesztenye a szőlőspincék között. Mellmagassági törzskerület 762 cm. Fotó készítésének éve 2010 (Takács Márton)

A legtöbb felmért faegyed közönséges bükk (400 db) és kocsányos tölgy (379 db) volt. A fákat érintő fertőzések tekintetében a leggyakrabban előforduló gombás megbetegedés a taplófertőzés volt, amely a felmért 2000 fából 123 fa esetében fordult elő. Az analízis során kiderült, hogy a tapló a közönséges bükköt károsítja a legjobban (400 bükkfából 66 fertőzött volt). Agrobaktérium fertőzéssel a felmért 2000 fából 217 fa érintett. Ez a típusú fertőzés a fekete nyárfát sújtja leginkább. Borostyánt a 2000 fa közül 353 fa esetében talált a szakértő, ami a felmért 531 településből 157-et jelent. (Borostyán a legnagyobb arányban a kocsányos tölgyeken fordult elő. )

A vizsgált 2000 egyed körülbelül fele (52,35%) jó vagy kitűnő állapotban volt. Ezzel szemben a famatuzsálemek 6,05%-a elpusztult. Az egészségi állapotot nézve elmondható, hogy bizonyos fajok legnagyobb képviselői általában rossz állapotban vannak (nyárfák). Sajnos azoknál a fajoknál, amelyeknek több károsítóval kell felvenni a küzdelmet – mint például a bükk egyedei – még lehangolóbb a kép.

A dokumentálás döntő jelentőségű.

„Az elmúlt egy-két évtizedben olyan óriásokat vesztettünk el, mint a szentgyörgyvári szelídgesztenye, a zsennyei kocsányos tölgy, a rák-tanyai hegyi szil vagy éppen a balatonhenyei bükk” – fogalmaz Takács Márton.

A fiatal szakértő bízik abban, hogy az analízis során kapott adatok – az egyes adatbázisok frissítése, kibővítése nyomán – hozzájárulhatnak e ritka természeti értékeket képviselő famatuzsálemek védelméhez, tovább éléséhez.



Previous SpotXplorer technológia
Next Illóolajok a növénytermesztésben

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét − 14 =