
Április 11. a Magyar Költészet Napja
Április 11. 1964 óta a Magyar Költészet Napja, amely egyben József Attila születésnapja. Éssss Márai Sándoré is. Mi róla is megemlékezünk ezen a napon, legalább ezzel az egy mondattal. Amikor 1937 decemberében József Attila meghalt egyetlen hónap alatt annyi nekrológ jelent meg róla, amennyi cikk a köteteiről összesen. Az irodalmi élet kiválóságainak csetepatéja nyomán pedig föltámadt …

A gímszarvas teljes genomjának leírása
Orosz László, az ELTE Genetikai Tanszékének professor emeritusa bejelentette, hogy elkészült a gímszarvas genomjának leírása. Orosz László és Horn Péter, a Kaposvári Egyetem professzorának vezetésével, kizárólagosan hazai erőforrásokból, sikerült meghatározni a gímszarvas (Cervus elaphus) DNS teljes szekvenciáját. Ez csaknem az összes, körülbelül húszezer gén meghatározását, valamint a gének kromoszómák szerinti rendjét jelenti. Ezzel a teljes DNS-szekvenálással …

Magyarok és a földi evolúció
Az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoport vezetője, Szöllősi Gergely János és kutatótársai DNS-szekvenciákban tárták fel az evolúció lenyomatait. Az örökítőanyag fajok közti átadásának emlékei olyan korokról is tudósíthatnak, melyekből nem maradtak fenn ősi élőlények fosszíliái. A földi élet történetéről kézzelfogható bizonyítékokkal egy nevezetes esemény, a körülbelül félmilliárd évvel ezelőtt bekövetkezett „kambriumi robbanás” utáni időszakból rendelkezünk. Ekkor jelentek …

Szimbiózis – Meghökkentő kapcsolatok az állatvilágban
Sok állatnak vannak bizarrnak tűnő szimbiotikus kapcsolatai. A szimbiózis biológiai fogalmának legegyszerűbb meghatározása, hogy olyan kapcsolat, amely egy kölcsönösen előnyös, két organizmus közötti fizikai érintkezést foglal magában, amelyek nem azonosak. Ezeket a kapcsolatokat a tisztítás, a védelem, a szállítás vagy az élelem megtalálásával lehet magyarázni és összefüggésbe hozni. Nyűvágófélék és afrikai emlősök Afrikában az elefántok, orrszarvúk …

Melegben félelmetesebbek a pókok?
A tökbogarak számára mindenképpen. Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont és a Kentucky Egyetem közös kutatásának eredményei arra is rámutatnak, hogy a biotermesztőknek vannak tartalékaik a globális felmelegedés ellenében. A globális felmelegedéssel a megemelkedett hőmérséklet hatására nőhet a mezőgazdasági kártevők aktivitása, de egyúttal a biológiai védekezésben szerepet játszó természetes ellenségek korlátozó szerepe is. Ez a biotermékek esetében még …

Gyakrabban fordul szélsőségesre az időjárás
Az emberi hatások miatt kialakuló klímaváltozás bizonyítottan sok csapadékot és villámárvizeket okoz. Emellett a tengerszint emelkedése miatt part menti áradásokat, valamint hőhullámokat tapasztalhatunk Európában, Ausztráliában és Kínában. Az erdőtüzek és a futótüzek kialakulásának is nő a kockázata és az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete alaposabb vizsgálatokat sürget a Golf-áramlat gyengülése miatt. Az új adatok szerint …

Újra filmklub az Akadémián
A korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is nyolc alkalommal várják az érdeklődőket április 11. és június 1-je között. Az MTA Székház, Dísztermében rendezett filmklub ismeretterjesztő filmeket mutat be, a vetítések után pedig meghallgathatják a meghívott szakértők és a filmet készítők véleményét, tapasztalatait. Menjen el és kérdezzen Ön is a témával kapcsolatban a beszélgetések végén! Bár a …

Az agy teljesen másképpen tanul, mint gondolták
A kísérleti bizonyítékok alapján a fizikusok forradalmian új elméletet publikáltak az agyi tanulásról. Ez ellentmond az idegtudomány legismertebb feltételezésének és átalakítja az agyműködés megértését, illetve új horizontot nyit a mélyebb tanulási algoritmusok számára. Az agy egy olyan komplex hálózat, amely milliárdnyi neuront tartalmaz, ahol mindegyik neuron több ezer másikkal kommunikál szinapszisaikon keresztül. Azonban egy neuron valójában …

Van-e élet a Vénusz felhőiben?
A földön kívüli élet kutatásában a tudósok mindenféle kőzetet is megvizsgálnak. A Mars például olyan földtani jellemzőkkel rendelkezik, amelyek arra utalnak, hogy egyszer volt – és még mindig van – a felszín alatt folyékony víz. A Szaturnusz, valamint a Jupiter holdjai esetében lehetséges, hogy az óceánok jégrétege alatt van élet. A Vénusz Légköri Manőverező Platform, más …

Vicces matematika
Senki nem mondhatja, hogy a matematika nem vicces, vagy hogy a matematika nem alkalmas viccelődésre. A humor igenis a matematika szerves része tud lenni. Éppen ezért összegyűjtöttünk néhány viccet, amitől biztosan gurulni fogsz a nevetéstől. Ez a vicces matematika: 1. Egy mérnök, egy fizikus és egy matematikus azt a feladatot kapja, hogy mérje meg egy …