Dunai halak – Part menti halászattal vizsgálták a dunai halállományt


Dunai halak - Part menti halászattal vizsgálták a dunai halállományt
Olvasási idő: 3 perc

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai a Duna sekélyebb vízpartjának közelében vizsgálták a halak változó élőhelyhasználatát.

A kutatók a Duna Sződliget és Vác közötti szakaszán 2022. október 10-én nappali és éjszakai part menti halászattal gyűjtöttek adatokat arról, mely fajok választják tartózkodási helyül a sekély partközelt éjjel, illetve nappal.

A halak a szaporodáshoz, a táplálkozáshoz, a pihenéshez és a teleléshez is különböző élőhelyeket használhatnak. Egyes halak a szaporodási időszakban a folyóban vándorolva keresnek ívásra alkalmas helyeket. A Dunában ilyenek például a paducok, amelyek szaporodáskor akár több kilométert is felúsznak a folyóban, hogy megfelelő ívóhelyet találjanak. Sőt a Dunában egykor élt legnagyobb halfajunk, a viza is hasonló módon kereste a a megfelelő szaporodási helyeket. A vizák a Fekete-tengerből úsztak fel a Duna kavicsos-köves aljzatú szakaszaira ívni. Majd szaporodás után visszatértek a tengerbe, és a fiatal egyedek csak később követték szüleiket a folyón át a sós vízbe.

A halak azonban nem csupán ilyen nagy távolságokat járhatnak be élőhelyeik között. Ennél kisebb távolságban, a folyó sekélyebb, parthoz közeli és a meder belsőbb részei között is változtathatják élőhelyüket. Ráadásul a dunai halállomány élőhelyigénye nem csupán az életkorral és az évszakokkal, hanem a napszakoktól függően is változhat. Ezért előfordul, hogy egy folyó parthoz közeli sekély zónájában is más halak használják az élőhelyet nappal, és mások éjszaka.

Az ÖK munkatársai a part menti halászatok során összesen 15 halfajt azonosítottak.

Közülük a balin, a halványfoltú küllő, a leánykoncér és a selymes durbincs nemzetközileg is kiemelt jelentőségű, az Európai Unióban az úgynevezett Natura 2000-es fajok közé tartoznak. Az utóbbi három hazai védettség alatt is áll. A leánykoncér és a selymes durbincs pedig a Duna vízrendszerének őshonos fajai. Ezek ma is csak a Duna vízgyűjtőjén élnek, ahol a törzsfejlődés során kialakultak.

A dunai halállomány-kutatás megerősítette, hogy az említett „kincsek” mellett olyan halak is használják a Duna vízparthoz közeli sekélyebb élőhelyeit, amelyeknek eredeti hazája nem a Kárpát-medence, így nálunk idegenhonosak. Ilyenek a fenéklakó gébfélék közé tartozó fajok, amelyek a Fekete-tenger környéki félsós vizek és a tengerbe érkező folyók torkolatainak, köztük a Duna-deltának is a lakói. Onnan indultak „hódító útjukra” az európai folyókon felfelé a XIX. században. A halászatok során a kutatók öt ilyen hazánkban idegenhonosnak számító gébfajt fogtak: csupasztorkú gébet, feketeszájú gébet, folyami gébet, Kessler-gébet és tarka gébet.

A kifogott példányok 54 százaléka az éjszakai, 46 százaléka pedig a nappali mintavétel során került elő. Illetve mintegy háromnegyedüket az idegenhonos gébek adták. Az egyetlen kifogott pontyivadék, valamint a tarka gébek csak nappal, míg a kősüllő, a leánykoncér, a paduc, a süllő és a szilvaorrú keszeg pedig csak éjszaka kerültek kézre. A balin, a csupasztorkú géb, a feketeszájú géb, a folyami géb, a halványfoltú küllő, a Kessler-géb, a selymes durbincs és a szélhajtó küsz pedig a nappali és az éjszakai fogásokban egyaránt szerepeltek.

A legkisebb kifogott hal, egy feketeszájú géb testhossza csupán 14 mm, míg a legnagyobbé, egy fiatal süllőé 198 mm volt.

A gyűjtött adatok szerint a sekély partközelben jellemzően a kisnövésű fenéklakó halak – például a halványfoltú küllő és a gébek –, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élőhelyet kedvelő nagynövésű halak – mint például a süllő és a szélhajtó küsz – fiatal példányai tartózkodnak. Hét faj esetében mutatkozott különbség a napszakok között, ezek tehát vagy csak nappal, vagy csak éjszaka voltak jelen a mintákban. Továbbá a halegyedek száma az éjszakai fogásoknál valamivel többnek bizonyult, mint a nappalinál. A napszakok közötti adatok eltérésének oka a fajok napszakos aktivitásbeli különbségeiben keresendő. Egyes fajok többnyire nappal táplálkoznak és éjszaka pihennek, mint például a jellemzően nappali ragadozó balin. Ezzel szemben vannak olyan fajok, amelyek éppen fordítva aktívak, tehát inkább éjszaka táplálkoznak, nappal pedig pihennek. Ilyen például a jellemzően inkább szürkületi és éjjeli ragadozó, a süllő.

A kutatók folytatják a vizsgálatokat arra vonatkozóan, milyen halak, mikor és miért tartózkodnak a partközeli élőhelyeken.



Previous Új lézeres eljárás és a fémekben található forró elektronok
Next Az üvegszövet háló a rétegrend lényeges eleme

No Comment

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

öt × öt =