Joyce és a vallás


Joyce és a vallás

Művészi hitvallását Joyce már elég korán kifejtette.

„Nem vagyok hajlandó tovább szolgálni azt, amiben már nem hiszek, nevezzék azt akár, otthonomnak, a hazámnak, vagy az egyházamnak, de hajlandó vagyok megkísérelni, hogyan tudnám az életnek vagy a művészetnek valamely útján-módján a lehető legszabadabban és legteljesebben kifejezni magamat, a védelmemre pedig nem használok más fegyvert, mint… a csendet, a száműzetés magányát és az agyafúrt értelmet.”[1]

De mit jelentett Joyce életében az egyház, a vallás? Az egyház az ír katolicizmust jelentette, a vallás pedig főleg anyja bigott vallásosságát. Anyja vallásossága értelmében természetesen Joycenak papi pályára kellett volna mennie. Hogy ez meg is valósuljon jezsuita iskolába íratták be.

„Joyce ifjúkorának egyik nagy, belső konfliktusa a családi parancsszóval előírt papi pálya és az ellen lázongó kamaszkori ösztönök, valamint az írói hivatástudat összecsapása volt.” (James Joyce: Ifjúkori önarckép)

Már mielőtt a jezsuitákhoz küldték volna, volt egy bigott vallásosságban szenvedő nevelője, Mrs. Conway. Stanislaus Joyce szerint ő volt „Minden kétséget kizáróan, a legbigottabb ember, akivel valaha az életben szerencsém volt találkozni.”

Joyce nem volt hajlandó papnak menni, inkább orvosnak tanult.

Később már csak hab a tortára, hogy megszöktette Nora Barnacle-t, így aztán végképp megsértette a vallásos dogmatika mellett a kispolgári gondolkodásmódot is. Feleségével csak 26 év után házasodott össze, addig élettársi kapcsolatban éltek, mert az esküvői szertartást elvből elutasította. (Az obszcén magánlevelezésüket most felejtsük el!)

De azalatt a tizennégy év alatt, amíg a jezsuita iskolában tanult „olyannyira magáévá tette nevelőinek gondolkodásmódját, fogalmi és képzeletvilágát, hogy hitét elvesztve sem tudott attól teljesen megszabadulni.”[2]

„Tudod hogy milyen furcsa az, mennyire át van itatva a gondolkodásod azzal a vallással, amelyben állításod szerint nem hiszel.” (James Joyce: Ifjúkori önarckép)

Georges Borach, Joyce svájci barátjának emlékirataiból kiderül, hogy Joyce még esztendőkkel később is nagyra becsülte a nagyheti szertartások esztétikai, látványossági értékét és általában az egyházi szertartásokat. Élénk érdeklődést tanúsított a katolikus filozófia iránt, és előszeretettel alkalmazta a keresztény formákból vett hasonlatokat, szimbólumokat.

„Mert ez a rohadt jezsuita vírus dolgozik benned, csak fordítva oltottak be.” (James Joyce: Ulysses)

Az Ifjúkori önarckép című művében lelkigyakorlatainak, a bűnnel vívott harcainak ábrázolása igazi jezsuita szemléletet sejtet. A perverz jezsuita kolostorok hatását az Ulysses XV. epizódjában érhetjük tetten a szentségtörő orgia hallucinációjában. Műveiben még a meditálások és nyilatkozatok is a liturgikus szövegekre emlékeztetnek.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Joyce nem elvesztette, hanem elvetette a hitét.

Lázadt a vallás ellen. Ám, a lázadás elvezethet az igazi hithez, vagy egy új hit kialakulásához.

„… még nem állt biztosan a lábán hitetlenségében, még nem szabadult meg attól, amit a „hit csábításának” nevezhetnénk. Ezért a szabadság nevében radikálisan el kellett szakadnia mindenkitől, nem akart „álnok módon” megalázkodni „egy olyan szimbólum előtt, mely mögött húsz évszázad tekintélye és tisztelete sorakozik fel”. (James Joyce: Ifjúkori önarckép)

Joyce határozottan megtagadta anyja vallásgyakorlásra vonatkozó kéréseit is. Nem gyónt és nem áldozott, még akkor sem, amikor az már nagyon beteg volt. Mikor végül anyja meghalt – annak ellenére, hogy szerette őt – nem volt képes letérdelni és imádkozni érte. Amennyire vallását, hitét nem tudta elveszteni, úgy írségét sem volt képes megtagadni.

Joyce öntudatosan szembeszállt a teozófiával, a lélekvándorlás tanát is hirdető vallástalan vallással, ám maga is kialakított – bizonyos esetekben babonán nyugvó, esztétikailag mégis gyümölcsöző –feltételezéseket. Közülük a legfontosabb a metempsychosis volt. A tárgyak és az élőlények sajátos átváltozásának tana.

Hogy a vallás hogyan jelenik meg Joyce műveiben? Na, az egy másik cikket feltételez.

[1] James Joyce: Ifjúkori önarckép Bp., 1958.
[2] Egon Naganowski: Joyce Gondolat; Bp., 1975.



Previous Téli madáretetés
Next Hibás sperma lehet a többszörös vetélés oka

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.