Magyar találmány: kerékpárra építhető nyomkövető


Magyar találmány: kerékpárra építhető nyomkövető
Olvasási idő: 3 perc

Egyesek szerint a kerékpárlopás hungarikum, amiben mi magyarok élen járunk, hiszen évente több ezer bringát lopnak el tulajdonosától.

Aki félti kétkerekűjét az elölről-hátulról, jobbról-balról lefotózza, felírja és biztonságos helyre teszi az alvázszámot, illetve tudja, hogy a lakatok hasznosak, de néha csak abban, hogy feltartják a tolvajt. Főleg, ha elég erős a szándék. Természetesen pár éve, a rendőrség közreműködésével, már zajlik a Bikesafe regisztrációs program, ami törzskönyvvel igazolja, hogy valakinek valóban tulajdona az általa vásárolt kerékpár, de ez nem előzi meg a lopásokat. A rendőrség szerint minél nagyobb városban élünk, annál inkább problémát jelentenek a bringatolvajok. A szakértők U-lakatot, collstock zárat és felelős hozzáállást emlegetnek, mert a biztosítás sem véd, legfeljebb kártalanít. Továbbá, akiknek már volt ilyen esete azok azt tanácsolják, lopás esetén azonnal tegyünk feljelentést. Vajon segíthet-e egy magyar találmány, a kerékpárra építhető nyomkövető?

2011-től FlexCom Kommunikációs Kft. néven működik egy cég Horváth Zoltán ügyvezetésével, ami 14 év alaptapasztalat, 8 évnyi saját rendszerfejlesztés (háttér), majd közel 3 évnyi termékfejlesztés (számos funkció most fog elkészülni), után piacra dobott egy egyedileg fejlesztett GPS kerékpár-nyomkövetőt. Horváth Zoltán fejlesztő szerint, az egész világon újdonságnak számító magyar találmány által a kerékpárok nem csupán lopásbiztossá válnak, hanem teljesítményünkről, útvonalunkról is pontos képet kaphatunk.

A piacon GPS-rendszerekkel a legkülönfélébb területeken jelenlévő cég szerint az ügyfelek választják meg, milyen nyomkövetőre van szükségük.

A legérdekesebb az volt, amikor egy teknősbéka hátára kellett GPS-t szerelni, de került már nyomkövető vadőrökre, hajóra, méhkaptárra, kutyára, macskára, gyerekre, nagypapára is. Most a kerékpár mozgásának követését tették lekövethetővé. Habár korábban is voltak nyomkövetők a piacon, ezeket ma gyakorlatilag senki sem használja, mert annyira nem praktikus darabok.

„Van például egy keréklámpába szerelt, kínai gyártmány, amit egy mozdulattal le lehetett törni, vagy ki lehetett belőle venni a SIM-kártyát (így megszűnt a nyomkövetés és a riasztás). Más modelleket a kerékpárvázba, a nyeregbe vagy a kormányvázba rejtettek, így a használónak néhány naponta szét kellett volna szednie az említett részeket – ezt természetesen senki sem fogja megcsinálni, hiszen már nyerget állítani is fárasztó” – mondja a feltaláló.

Az FB222 névre keresztelt eszköz ugyanúgy működik, mint a kormányzár.

A 15-féle most akciós termék, a kulacstartó alá rejtve látható, elrettentő erővel is bír. Felrakni pofonegyszerű, leszedni viszont annál nehezebb. Ha valaki az USB-nyílást akarja kinyitni, már attól beindul a riasztó. (15 másodpercen belül riaszt az új nyomkövető.) Ezt egy speciális csavar zárja, ami szintén saját gyártmány. Szövetburkolat is készül hozzá, mint kiegészítő termék, ez védi az esőtől és el is rejti a készüléket, ami akár rollerekhez, motorokhoz is használható. A készülék jellemzően a 20″ bringák felettiek 90 százalékával kompatibilis.

Az FB222 névre keresztelt eszköz ugyanúgy működik, mint a kormányzár.

A készülék kulcseleme magyar gyártmány. Hazai tervezésű, ráadásul itthon gyártják: a burkolata Újpesten készül, Dunakeszin festik le, és Fóton szerelik össze. A készenléti ideje 90 nap, az üzemideje 90 óra. 400 km volt a legnagyobb távolság, amit egy töltéssel kibírt, így havonta egyszer, powerbank-kel elegendő újratölteni. Az egyedi szoftvernek köszönhetően az útvonalunk a térképen is kirajzolódik, így pontosan lekövethetővé válik, mikor merre jártunk. PC-n, böngészőn keresztül érhető el az asztali gépre szánt verzió, míg mobiltelefonra a Playstore-ból tölthető le az alkalmazás.

Az egyedi szoftvernek köszönhetően az útvonalunk a térképen is kirajzolódik, így pontosan lekövethetővé válik, mikor merre jártunk.

A magyar találmány asztali gépes verziója számos plusz funkcióval is rendelkezik. Komplex logisztikai feladatok ellátására is alkalmas. Láthatjuk például, hogy a kerékpáros mennyit tekert, hol voltak a várakozási pontok útközben, de a váltakozó magasságot is nyomon követhetjük egy diagram segítségével. Ha pedig bárki el akarná tulajdonítani a kerékpárt, a rendszer 15 másodpercen belül riasztó e-mailt küld.

Megbízható, bárhol használható magyar találmány

Az e-mail olyannyira pontos és megbízható, hogy a tesztek alapján száz esetből százszor megérkezik. Az egész rendszer a mobilszolgáltatók hálózatára épülve működik, és a készülékben olyan SIM-kártya van, amely a világ bármely országában használható. Elsősorban lakossági felhasználásra, elektromos kerékpárokra és közepes, nagyobb értékű hagyományos kerékpárokra ajánlott a termék. Annak kifejezetten előnyös, akinek munkaeszköz a bringa és nagy problémával szembesül, ha reggel, amikor dolgozni menne, hűlt helyét találja. De sportolóknak is ajánlott, ha a teljesítményüket szeretnék mérni.

A riasztás jelenleg e-mail küldését jelenti, de készül egy APP, amivel egyedi csengőhangon lehet majd riasztáskor megszólaltatni vagy rezegtetni, villogtatni a telefont. Plusz készül az SMS-riasztás küldési opció is, aminek néhány hónapon belül kijön az első béta verzió. Valamint érkezik a POI riasztás,  területre érkezés, terület elhagyás riasztás.

Mi történik, ha riasztást kapunk, mit csinál a nyomkövető?

Riasztás esetén azonnal a 112 kell hívni! Folyamatban lévő bűncselekmény miatt a rendőr azonnal eljár. Ha viszont már elvitték a bringát, akkor feljelentést kell tenni. Készül egy opció, amivel egy megosztási gomb segítségével a rendőrnek lehet hozzáférést adni a kerékpár helyzetéhez. A készülék és a rendszer előnye, hogy a simkártya nem hozzáférhető, az akku nem eltávolítható. Levenni is csak úgy lehet, ha a jármű is megsérül. Mivel a rendszer GPS technológiára épül természetesen zavarható. De a riasztáshoz nem kell GPS, ha leparkoljuk a bringát éjszaka elég, ha csak a bringához hozzányúl valaki (megpróbálja levágni a láncot vagy megmozdítja) már megy a riasztás.

Titkos távlati tervek

Még nem publikus, de annyit tudni lehet, hogy a cégnél egy nagyobb fejlesztés is folyamatban van. Ennek segítségével egy úgynevezett háromlábú megoldást fognak bevezetni, ami 100%-os védelmet fog nyújtani a kerékpár tulajdonosoknak.



Previous Mérgező növények – a tökéletes kémia
Next A Big Mac-index – szemléltethető közgazdaságtan

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

16 − 10 =