Brit régészek úgy vélik, megtalálták az Angliát három éven át uraló Roger Mortimer legkisebb lányának Blanche-nak, a 667 éve eltemetett földi maradványait.
Mortimer (a legnagyobb árulónak tartják) volt az a főúr, akinek a vezetésével letaszították trónjáról II. Edward királyt 1327-ben, hogy helyét a még kiskorú III. Edward foglalja el. Idő előtti trónra segítőjét végül III. Edward 1330-ban kivégeztette. Ő volt az első nemes, akit a Tyburn-i akasztófán lógattak fel. (Ezen az akasztófán a középkori áldozatok gyakran órákon keresztül lógtak mire meghaltak.)
Roger Mortimernek, bár Izabella királyné a szeretője volt, Joan de Geneville nevű feleségétől 11 gyermeke született, Blanche volt az utolsó. 1316-ban jött világra és 1347-ben halt meg. Földi maradványaira a Herefordshire-ben lévő Much Marcle település Szent Bertalan templomának sírboltjában bukkantak rá az épület felújítása és az ahhoz társult ásatás közben. Maga a sírbolt is felfedezés volt, mert nem tudtak róla. Találtak benne egy szobrot is, amely Blanche-t ábrázolja és a szakértők szerint megdöbbentően gyönyörű. A szobrot Blanche férje Sir Peter Grandison készíttette és sokak szerint arra utal a lenyűgöző képmás, hogy a férj nagyon szerette feleségét. Blanche abban az évben ment férjhez, amikor apját kivégezték.
Blanche-t ólomkoporsóba temették, amely az idők során erősen deformálódott és sok helyen apró lyukak keletkeztek benne.
A koporsót a régészek nem nyitották fel. Egyrészt, mert nem szeretnének kárt tenni benne, másrészt, mert igazodnak az anglikán egyház elvéhez, miszerint emberek földi maradványait a lehető legkevésbé szabad megbolygatni.
A vizsgálatokat endoszkóppal végezték el és megbizonyosodtak róla, hogy a koporsó nem üres, bár 667 év elteltével nem sok maradványt rejt.
No Comment