Pert nyert a magyar feltaláló az Adidas ellen


2000-2001 körül az adidas piacra dobta a Predator Precision, majd a Predator Mania irányítósávos cipőt
Olvasási idő: 1 perc

Oroszi László, az úgynevezett „irányítósávos futballcipő” váli feltalálója 2014. január 30-án jogerősen pert nyert az Adidas sportszergyártó cég ellen.

A szabadalom-bitorlás tárgyában lefolytatott perben a feltaláló 12 éve próbálta bizonyítani az igazát, a mostani ítéletet követően pedig kártérítési per következik. A Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint az Adidas a Precision és a Mania fantázianevű futballcipői esetében elbitorolta a feltaláló szabadalmi jogait. Az írás szerint az ítélet kihirdetése után a felek abban állapodtak meg, hogy peren kívül próbálnak megegyezni egymással. Ez azonban nem történt meg.

Oroszi László azt mondta, az elmúlt 12 év pereskedése majdnem tönkretette „feltalálói tevékenységét”. Közben a cég „hihetetlen nagy összeggel gazdagodott”. A per ideje alatt Oroszi szerint az Adidas „a kivéreztetésre spekulált”. Továbbá azt is állította, hogy az Adidas visszaélt erőfölényével és befolyásával. A „védett magyar szellemi terméket teljesen kifejlesztett állapotában eltulajdonította”, és ezzel a magyar labdarúgásnak is ártott.

Oroszi már 2012-ben is pert nyert.

Akkor a bíróság kimondta az irányítósávos sportcipő újszerűségét, s hogy annak megalkotása az ő feltalálói tevékenységén alapult. A szakember 1995-96-ban fejlesztette ki futballcipőjét, melynek újdonsága az orr-rész keménygumiból készített sűrű bordázata, az irányítósávok voltak, amelyek javítanak a találati pontosságon, segítik a játékost a labda jobb irányításában. A cég akkori fejlesztési igazgatója két társával megnézte a mintadarabokat, kértek belőle példányokat is, majd 2000-2001 körül az Adidas piacra dobta a Predator Precision, majd a Predator Mania irányítósávos cipőt.



Previous Megtalálták Roger Mortimer legkisebb lányának földi maradványait
Next Egy baktérium toxinja összefügghet a szklerózis multiplex kialakulásával

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.