Etruszk arisztokratasírok – kiállítás Vulciban


Etruszk arisztokratasírok leleteit mutatja be kiállítás az olaszországi Vulciban
Olvasási idő: < 1 perc

A halhatatlan hercegek – Vulci etruszk arisztokráciájának dicsősége című kiállítás

Etruszk arisztokratasírok leleteit mutatja be kiállítás az olaszországi Vulcibancsaknem nyolcvan ókori tárgyat mutat be, köztük ezüstlemezekből formázott kéz alakú domborműveket, melyeket az egykori etruszk város temetőjében tártak fel az elmúlt évek során. Köztük vannak annak a monumentális, a Krisztus előtti 7. század második felére datált sírkamrának a leletei is, amelyet 2013 tavaszán találtak meg.

A régészek a két kéz alakú domborműről, „ezüst kezek sírjának” nevezték el lelőhelyet. A két kezet apró darabra törve találták meg és a feltételezések szerint az ezüstkezek egy csaknem két méteres szobor végtagjai voltak, az egyedüliek, amelyek megmaradtak az eredeti alkotásból. A kezek körmeit arannyal festették be.

Az évezredek során többször is feltört és kirabolt sír ennek ellenére megőrzött különböző cserépedényeket, egy lovas kocsi darabjait, arany ékszereket és ruhadíszeket is. A régészek 1950, arannyal fedett bronzgombot is találtak. Az egy év alatt restaurált leletek arról tanúskodnak, hogy a sírkamra magas rangú arisztokratáé, talán egy hercegé lehetett. Az ezüstkezű szobor is őt ábrázolhatta, vagy esetleg azt a célt szolgálta, hogy az elhunyt nyugalma felett őrködjön.

 



Previous Küldj 1 képet! - digitális fotó- és dokumentumgyűjtő pályázat
Next A Rosetta űrszonda elérte a Csurjumov-Geraszimenko üstököst

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 − 1 =