i valós tényeket közöl, vagy a véleményét osztja meg, nem követ el bűncselekményt.

A Társaság a szabadságjogokért összegyűjtötte, mire kell ügyelni akár a közösségi médiában magánemberként, akár újságíróként. De először tisztázzuk, hogy mi változott a korábbiakhoz képest!

Korábban – az eddigi szabályok szerint – rémhírterjesztésnek számított, ha valaki egy közveszély színhelyén, nagy nyilvánosság előtt olyan hazugságot terjesztett, vagy úgy ferdített el szándékosan valós információkat, hogy ezzel zavart kelthetett.

Az új szabály értelmében most már az is rémhírterjesztésnek minősül, ha valaki 

• különleges jogrend idején,
• nagy nyilvánosság előtt
• olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel,
• ami alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa.

„Erre szolgál a rémhírterjesztés új, második alapesete, amely a rémhírterjesztés elkövetési helyét kiterjeszti az egész országra.” (INDOKOLÁSOK TÁRA 38. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2020. április 1., szerda)

Ki a rémhírterjesztő és mit csinál? Most már nem csak azok a hamis közlések minősülnek bűncselekménynek, amelyek megzavarhatják a köznyugalmat. Hanem azok is, amelyek alkalmasak – jelen esetben a koronavírus elleni – védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására. Másrészt nem szükséges többé, hogy valaki a közveszély színhelyén híreszteljen hazugságokat. Elég, ha az különleges jogrend idején történik, bárhol Magyarországon. 

Szigorítottak a büntetésen is, ugyanis most már nem három, hanem legfeljebb öt év szabadságvesztéssel büntethető a cselekmény.

A védekezés eredményességének akadályozását a Társaság a szabadságjogokért szerint a törvény nem határozza meg pontosan. De a védekezés körébe tartozik minden olyan kormányzati intézkedés, ami a koronavírus és következményei elleni védekezést érinti. Az egészségügyi döntésektől kezdve az oktatás és a határforgalom korlátozásán át a gazdasági intézkedésekig. Mivel a védekezés köre rendkívül széles, ezért pontosan azt sem látható előre, hogy a gyakorlatban milyen kijelentések lehetnek alkalmasak az eredményességének akadályozására. Hogy pontosan mi tartozik ebbe a körbe, azt majd az esetleg meginduló bírósági eljárások végén születő ítéletek alapján lehet biztosan megmondani, de ezek az eljárások hónapokig, akár évekig is eltarthatnak.

„A koronavírus-járvány az egész országra vonatkozó különleges jogrend alapját képezi. Az ehhez hasonló
általánosabb fenyegetések és a közveszély közötti, nehezen kijelölhető határvonalat – a köznyugalom védelme szempontjából – azzal lehet észszerűen meghatározni, hogy az egész országban az általános nyugtalanság alapját képező fenyegetéssel összefüggő köznyugalmat a jogalkotó a közveszély színhelyétől független büntetőjogi védelem alá helyezi. Ez a megoldás azt a világos üzenetet hordozza, hogy ha a fenyegetés olyannyira komoly, hogy amiatt különleges jogrendet kell életbe léptetni, a köznyugalom védelmére hivatott büntető tényállás alkalmazása nem tehető attól függővé, hogy a tömegeket érintő fenyegetés az ország mely kisebb körzeteiben konkretizálódik.

Erre szolgál a rémhírterjesztés új, második alapesete, amely a rémhírterjesztés elkövetési helyét kiterjeszti az egész országra. Ezzel fejezhető ki a legvilágosabban, hogy az egész országot kimerítő védekezéssel összefüggésben a szólásszabadság nem terjedhet ki a tudottan valótlan tények állítására, híresztelésére. A büntetőjogi arányosság alkotmányos követelménye azonban azt kívánja, hogy a védekezés eredményességének megzavarására sem alkalmas és ezért a köznyugalomra objektíve hatást nem gyakorló állítás ne legyen büntetendő. Az új alapeset nem tartalmaz büntetőjogi értelemben vett eredményt, ennek következtében az akadályozás vagy a meghiúsítás is megállapítható a bűncselekmény, és büntethető az elkövető, feltéve hogy a cselekménye mindezen sérelmek okozására alkalmas.

A különleges jogrenddel összefüggő védekezés a különleges jogrendet megalapozó körülménytől és annak országra kifejtett hatásaitól függ. A koronavírus-járvány idején hirdetett veszélyhelyzet az ország egészét érinti, a védekezéssel érintett kormányzati intézkedések a társadalom teljes spektrumát átfogják az egészségügytől, az oktatás és a határforgalom korlátozásán keresztül a gazdasági intézkedésekig. Ezen széles körű védett jogtárgy esetében is indokolt ugyanakkor a fokozott büntetőjogi védelem, annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet elhárítását célzó védekezés eredményességét a valótlan és ezért zavarkeltő tények állítása, híresztelése se hátráltathassa.

A tényállás jogrendszerbeli elhelyezése azt indokolja, hogy a későbbiekben a szabályozásra okot adó jelenlegi járványhelyzet elmúltával is fennmaradjon a különleges jogrendek idejére fennálló, a köznyugalmat illető fokozottabb védelem. (INDOKOLÁSOK TÁRA 38. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2020. április 1., szerda)

Az is bűncselekmény lehet, ha valaki megoszt egy általa olvasott hírt?

A főszabály szerint nem. Rémhírterjesztést csak szándékosan lehet elkövetni. Ami azt jelenti, hogy egyrészt tudni kell arról, hogy a hír valótlan, másrészt azzal is tisztában kell lenni, hogy az akadályozhatja a védekezés eredményességét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy hír megosztásával csak akkor követ el valaki bűncselekményt, ha egyszerre teljesülnek a következő feltételek:

• a hír valótlan vagy valós tényeket elferdítve állít be,
• ezt oly módon teszi, ami alkalmas a vírus elleni védekezés eredményességének megakadályozására vagy meghiúsítására,
• ezekkel pedig a terjesztő maga is tisztában van, azaz tudja, hogy az állítás valótlan vagy elferdíti a valóságot, és a közlő akarja, vagy legalábbis belenyugszik abba, hogy a közlés a fentiekben leírt káros következményekkel járhat,
• de ennek ellenére úgy dönt valaki, hogy megosztod a hírt. 

Ha valaki megoszt egy hírt arról, hogy a koronavírus nem is létezik, ezért felesleges otthon maradni, mindenki nyugodtan menjen ki az utcára, akkor első ránézésre lehet tudni, hogy szimplán agyament bolond. Ha ezzel akadályozhatja a védekezést, mert van még a Földön másik jó pár agyament, aki hisz neki, hozzájárulhat a vírus terjedéséhez. Ebben az esetben attól függ, hogy elkövetett-e az illető bűncselekményt, hogy ő maga tudott-e a hír valótlanságáról. Ha igen, akkor elkövetted a rémhírterjesztést. Ha viszont csak hitt a tartalom írójának és meg volt győződve az igazáról, akkor nem követett el bűncselekményt.

A helyzet az, hogy hogy a törvénymódosításról csak véleményünk lehet.

Pontosan úgy, ahogy azoknak is, aki ezzel szemben pro és kontra érveket sorakoztatnak fel. A fenti példák alapján, léteznek olyan esetek, amikor mindenkitől elvárható, hogy tisztában legyen azzal, hogy az általa terjesztett (valótlan) hír alkalmas nyugtalanság keltésére és/vagy akadályozza az eredményes védekezést. Megfelelő bírói gyakorlat hiányában azonban egyelőre nem tudni, hogy egy lehetséges büntetőeljárásban hogyan alakulna ténylegesen ezeknek a bizonyítása. Vagy mi történne a rémhírterjesztő tárgyalásán.

A lájkvadász, ötperc hírnév, menő vagyok de parázom, jajjistenem, hát nincs még elég bajunk gondolkodásmód jellemzően megjelent a csernobili erdőtűz kapcsán is. Még akkor is, ha ennek a hiteles források szerint nincs alapja, valóban sokan úgy gondolják ezzel kapcsolatban, hogy: „Én már ezt az információt kellő óvatossággal kezelem.” Mert korábban elhallgatták a tényeket.

Nem számít tehát bűncselekménynek, ha valaki jóhiszeműen megoszt egy általa valósnak vélt hírt. Még akkor sem, ha utólag kiderül, hogy valótlan volt. De azért valljuk be elég ciki, ha utólag kiderül idióták vagyunk, és társadalmunk lepkeagyú tagjainál csak egy gyíkfinggal vagyunk okosabbak! Ha tehát van egy csöpp esze van valakinek, akkor elvárható, hogy előzetesen utánanézzen a hír valóságtartalmának, így nem lesz rémhírterjesztő.

Az alapvető dolog ezzel kapcsolatban, hogy:

• Tájékozódjunk több forrásból!
• Ne osszunk meg semmit olvasatlanul!
• Vigyázzunk az ismeretlen weboldalakkal!
• Ellenőrizzük a cikk dátumát! Aktuális vagy régi a tartalom?
• Ellenőrizzük a cikk forrását! (Szerintünk, az az online magazin, ahol nincs impresszum, az már alapból nem lehet hiteles forrás.)
• Ellenőrizzük a cikk bizonyítékait!
• Ellenőrizzük a cikkben megszólaltatott szakértőket és azok hátterét!
• Ellenőrizzük a képek hitelességét!
• Ellenőrizzük, hogy a cikk megszólítja-e a történet fontos szereplőit!

Ha valaki valós tényekből, valós tájékoztatásból kiindulva saját tapasztalatait osztja meg másokkal nem követ el bűncselekményt. Az objektív, valós tájékoztatás sohasem bűncselekmény, akkor sem, ha megzavarja a köznyugalmat! Sőt, a nyugtalanító, de igaz információk megosztása kifejezetten hasznos lehet, hiszen gyakran a nyilvánosságon keresztül sikerül elérni bármilyen változtatást. A törvény továbbra is a valótlan tényeket, illetve a szándékosan elferdített információkat bünteti. Ezért kell óvakodni a szándékosan általánosító kijelentésektől, és helyette minél konkrétabban megfogalmazni mik a személyesen tapasztalatok.

Például, ha valaki elégedetlen volt a körülményekkel egy kórházban, mert az ott dolgozókon nem volt maszk, ezt természetesen nyugodtan megírhatja. Azonban, ha arról ír, hogy nincs védőfelszerelés a magyar kórházakban, miközben tisztában van vele, hogy az általa tapasztaltak csupán egy konkrét esetben és egy adott intézményben történtek, akkor azzal már elkövethet bűncselekményt és rémhírterjesztő lesz.

Ha valakinek véleménye van és az megmarad vélemény szinten, illetve nem állít benne hamis tényeket, akkor ez semmiképpen nem lehet bűncselekmény. Az igazi rémhírterjesztő a rémhírterjesztést csakis valótlan tények állításával vagy valós tények elferdítésével képes elkövetni, véleménynyilvánítással nem! Tehát nem bűncselekményt követsz el, ha élsz a szólásszabadság lehetőségével, amikor megosztod a véleményed. Természetesen az az egyik legfontosabb, hogy se magunkat, se másokat ne járassunk le. Szerintünk mindent ésszel, megalapozottan kell csinálni.

Jó, ha mindenki tudja azonban, hogy nem attól lesz valami vélemény, mert azzal kezdi a mondatot, hogy „szerintem”.

A tényt úgy a legegyszerűbb elhatárolni a véleménytől, hogy a tények bizonyítható állításokat tartalmaznak, míg a vélemény csupán a saját értékítéletet. A tények állításával kapcsolatban mindig meg kell fontolni közlés előtt, hogy azok valósak-e! Arra is figyeljünk, hogy azzal, amit mondunk elkövetünk-e jogsértést! Ha a rémhírterjesztő még jogsértést is elkövet, akkor még nagyobb a kár.

Egy blogger, egy véleményvezér, egy influenszer, egy újságíró felelőssége nagyobb, mint azé, aki magánemberként megoszt egy hírt. A törvény szerint, elvileg az is elköveti a bűncselekményt, aki egy rémhírterjesztésben valamilyen formában részt vett a cikk közzétételében, akár a főszerkesztő vagy az olvasószerkesztő is, nem csak maga az újságíró. Fontos azonban, hogy ezeknek a személyeknek is tisztában kell lenniük az állítás valótlanságával. Vagy azzal, hogy a közlés akadályozhatja a védekezést. 

Fontos megjegyezni, hogy a rémhírterjesztő példájának és a rémhírterjesztésnek nincs kiforrott gyakorlata Magyarországon. Így nem lehet biztosan tudni, hogy egy eljárásban milyen szempontok alapján hozna ítéletet a bíróság. De egy büntetőeljárás megindítása egy vélt rémhírterjesztő számára is már önmagában hátrányt jelent.

Mi lenne, ha ésszel és tényeken alapuló valóságot osztana meg mindenki? Mi lenne akkor, ha nem mindig csak egymást savaznánk, hanem összefognánk? De vajon a elvárható-e a felelős gondolkodás olyan esetben, amikor például valaki csak magára gondol és nem veszi figyelembe az időseket? Vagy fordítva, idősként kint rohangál éjjel-nappal a fél világgal trécselve és minden cuki-muki dolgot megfogdosva? Nincsenek jó válaszaink.

Források:

Veszélyhelyzet
Rémhírterjesztés
Törvényi indoklás