A negatív érzelmek megosztása hatékonyabb, mint az eltitkolás


A negatív érzelmek megosztása hatékonyabb, mint az eltitkolás

Sírni a mosdóban, dühösen elhagyni a házat. Sok szülő nem akarja, hogy gyermekei lássák az érzéseit. De rendben van ez így?

Ki kellene mutatni, hogy félünk a pókoktól? El kellene mondjuk, mennyire dühösek vagyunk a főnökünkre? Ez összetett kérdés, de egy kutatás szerint vannak egyértelmű válaszok.

Sok szülő tart attól, hogy kimutassa negatív érzelmeit, mert nem akar gyerekeinek szenvedést okozni. Félnek attól, hogy azt hinné a gyerek valamit ő rontott el, vagy valamiért ő a felelős. Vannak, akik egyszerűen csak nem akarják, hogy a gyermek rajtakapja őket egy gyenge pillanatukban.

Az utóbbi aggodalomnak komoly alapja van. Az érzelmi fertőzés jelensége valós, és egy mostanában megjelent tanulmány szerint a szülők ténylegesen át tudják adni gyermekeiknek a félelmeiket. Például, ha ők tartanak attól, hogy fogorvoshoz menjenek a gyermek is félni fog.

Viszont megjátszani sem érdemes magunkat! Ugyanis egy másik nézőpont szerint a gyermekek előnyére is válhat, ha látják, hogy szüleik negatív érzésekkel is küszködnek (mint minden emberi lény), de végül sikerül megoldaniuk azokat. Ha a gyerekek nem látják, nem tanulják meg, hogyan kell megküzdeni a gondokkal, a negatív érzésekkel. Ezek híján a saját bajaikkal, érzelmeikkel hogyan fognak boldogulni, megbirkózni?

Az elnyomás veszélye

A negatív érzelmek megosztása hatékonyabb, mint eltitkolni az érzéseketHárom fogalmat kell figyelembe venni, amikor érzelmeinket a gyermekeink előtt mutatnánk ki: az elfojtás, a nem visszatartható jelek, a tünetek és az érzésekről való beszélgetés. Az érzelmek elfojtása az, amikor elrejtjük érzelmeink külső jeleit, nem mutatjuk azokat ki. Sajnos ez nem működik túl jól – mivel az érzelmek elfojtása növeli a vérnyomást és fiziológiai tünetekkel jár.

Továbbá a környezetünk minden igyekezetünk, aggodalmunk ellenére is átveheti azokat az érzelmeket, amiket el akarunk rejteni, még a stresszt is. A közelmúltban végzett kutatások azt is kimutatták, hogy ha a szülők a negatív érzelmeket (például dühöt vagy haragot) éreztek, de ezt megpróbálták eltitkolni vagy visszatartani gyermekeik előtt, akkor ez a szülő-gyermek kapcsolat rovására ment. A szülőknek csökkent a gyermek szükségleteire való reagálásuk is.

Valójában már a csecsemők is nagyon könnyen ráhangolódnak a szülők érzelmi dinamikájára, interakcióira.

Hogyha a felnőttek felborítják ezt a természetes dinamikát, akkor azt a csecsemők nyugtalanítónak találják. Ezt drámai módon illusztrálják a híres „pókerarc” kísérletekben, amelyekben a szülő rövid ideig egy semleges, közönyös kifejezést vesz fel és úgy néz a kicsire. Ez egy megbízható stresszindikátor, ami megmutatja, hogy még a nagyon fiatal csecsemők számára is kellemetlen ez a szituáció. Ez általában arra sarkalja őket, hogy arra törekedjenek lépjen kapcsolatba velük a szülő.

A negatív érzelmek megosztása hatékonyabb, mint titkolni az érzéseketMásrészről a felnőttek haragjának és szomorúságának nem visszatartható jelei, tünetei szintén nem a gyermek fejlődését szolgálják. A kiabálás, a tárgyak dobálása, más valaki hibáztatása azért, mert dühösek vagyunk, mind jó példák az intenzív érzések, nem megregulázható, visszafogható jeleire. Abban az esetben, ha félünk elmenni fogorvoshoz, akkor ahelyett, hogy azt sugároznánk magunkból, hogy fogorvosi rendelő ténylegesen egy veszélyes hely kezeljük inkább úgy a helyzetet, hogy azt mondjuk: Tudom, hogy félsz, de itt vagyok, segítek megbirkózni ezzel!

Ha sem visszafojtani, sem extrém módon kimutatni az érzéseinket nem a legjobb megoldás, akkor mit lehet tenni, mi a középút?

A szakértők szerint az a legjobb megoldás, ha beszélünk a gyerekünkkel az érzésekről, megpróbáljuk kontrollálni érzéseinket és megmutatjuk, hogyan próbálunk ezekkel megbirkózni. A klasszikus kutatás szerint azoknak a hatéveseknek jobb az érzelmi megértésük és a perspektivikus készségük, akikkel anyjuk háromévesen már beszélt velük az érzelmekről. Valójában minél többet beszélnek az anyák, annál jobb eredményeket lehet kapni.

Mondjuk el, mi történik!

Mit érzünk?Egy másik tanulmány során az anyák naplót vezettek az óvodáskorú gyerekeikkel való kapcsolatról, a mindennapok érzéseiről, arról hogyan mutatják ki érzelmeiket beleértve azt is, hogyan birkóznak meg az érzéseikkel, hogyan kezelik azokat. Azoknak az anyáknak a gyermekei, akik több érzelmet, több bánatot és feszültséget tapasztaltak meg, nőtt az érzelmi tudásuk az óvónőik szerint. Ezekben az esetekben az anyák megmagyarázták, mi áll szomorúságuk hátterében, aminek következtében a gyermekek proszociális viselkedésre való hajlandósága nőtt. (Proszociális viselkedésnek nevezzük, azt a viselkedést, ami nem hoz közvetlen hasznot a cselekvés végrehajtójának, de valaki másnak, vagy a csoportnak igen. – a Szerk.)

De hogyan tudjuk elérni az egyensúlyt otthon?

A következő három lehetőséget érdemes megfontolni:

  1. Nagyon szomorúak vagyunk és el kell hagynunk a szobát, hogy sírhassunk. Ekkor a gyerek látja, hogy valami baj van, de nem érti mi.
  2. Annyira szomorúak vagyunk, hogy még a gyermek előtt sem vagyunk képesek abbahagyni a sírást.
  3. Nagyon szomorúak vagyunk, sírunk is, de elmondjuk a gyermeknek, hogy nagyon fáradtak vagyunk és rossz napunk volt, de ezzel ő nem tud semmit se kezdeni. Elmagyarázzuk neki, hogy le fogunk ülni, pihenünk kicsit, megnyugszunk és kipanaszoljuk magunkat a barátainknak telefonon, amitől majd jobban érezzük magunkat.

Csak a harmadik opcióból tanulja meg a gyermek, hogyan kezelje az érzelmeit. A kutatások azt bizonyították, hogy a szülőknek érzelmi trénerként kell viselkedniük. Ebben az esetben a gondviselők kimutatják negatív érzéseiket is, de úgy hogy abból a gyerekek meg tudják oldani a problémáikat.

Nagyon fontos, milyen problémamegoldásokat mutatunk be gyermekeinknek.

Mondjuk el!

Nyilvánvaló, hogy a szülőknek nem kell a végtelenségig titkolniuk érzelmeiket. Ehelyett beszélniük kell érzéseikről gyerekükkel, különösen arról, hogyan kezeljék érzéseiket, hogyan lehet a lehető legjobban megoldani egy kialakult helyzetet.

Ezért a következő alkalommal, amikor szomorúságot vagy haragot érzünk, netán frusztráltak vagyunk, és a gyermek ezt látja, magyarázzuk el neki, mi játszódik le bennünk azért, hogy megérthesse. Ezzel mindkét félnek szívességet teszünk. Mi megkönnyebbülünk és a gyerek sem fog aggódni, hogy mi van velünk, illetve nem hiszi azt, hogy netán ő tett rossz fát a tűzre. A gyerekek egyébként is rendkívül találékonyak és készségesen adnak megoldási javaslatokat, amik ha mást nem is, de mosolyt fognak az arcunkra csalni.



Previous Tűzijátékok természetvédelmi célú korlátozása Tatán
Next A német energiafordulat a brit, finn és magyar médiában

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.