Párducmintás vértesharcsa a Hévízi-tóban


Párducmintás vértesharcsa a Hévízi-tóban
Olvasási idő: 3 perc

A Hévízi-tó „új” halfaja a párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus). De ez nem igazán jó hír.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának tagjai 2019 óta rendszeresen végeznek halászati tevékenységet és búvármerülést a Hévízi-tóban. A természetvédelmi célú beavatkozások elsődleges célja az információszerzés, a tóban előforduló állat- és növényfajokról. De ma már sajnos az is cél, hogy az őshonos élőlényeket veszélyeztető idegenhonos, invazív fajok egyedszámát csökkentsék. Egy 2022. februári merüléskor Búzás Előd és Sinka Gábor természetvédelmi őrök a Hévízi-tó partja mentén hajtottak végre búvármerülést azzal a céllal, hogy a tó sekélyebb régiójában (2-5 méter) előforduló halakról fotódokumentációt készítsenek. A merülés során, a tó nyugati partjánál lévő agyagos lejtőn, 4 méteres mélységben egy eddig még nem látott halfaj egyedére lettek figyelmesek.

A közel 60 cm testhosszúságú, a trópusi akváriumokból ismert „algaevő harcsára” emlékeztető hal egy agyagba vájt üreg előtt lebegett. A hal a búvárok közeledtére sem hagyta ott az üreget, így lehetőséget adott fotók készítésére. A merülést követő képelemzés a faj meghatározásához még nem adott elegendő információt, csak a családot ismerték fel: Loricariidae – tepsifejűharcsa-félék. Elindult egy gyors kutakodás, aminek eredményeként egy 2020-ban, Katona József búvár által készített videofelvételen feltűnt egy vértesharcsa. De a faj a videofelvétel alapján sem vált határozhatóvá, így újra merülni kellett, hogy az egy héttel korábban felfedezett fészkét őrző halról minél több fotót tudjanak készíteni.

A merülés során a tó forráskürtőjének nyugati falán, mintegy 7 méteres mélységben, egy párkányon a korábban fotózott példánynál sokkal élénkebb színű, de ugyanolyan kinézetű halat sikerült fotózni. Majd emelkedés közben az agyaglejtőn apró halivadékokról készültek fotók, végül sikerült megtalálni a fészket is. A harcsa még mindig a fészek bejárata előtt lebegett, de körülötte több száz fiatal egyed (1-2 cm hosszúak) úszkált. Ekkor rajzottak ki a fészekből az ivadékok. A rengeteg fotó elkészítését követően az üreg mellé egy számozott műanyag jelölőpálcát tűztek le.

A fotók elemzése során sikerült a fajt is meghatározni: párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus) az újonnan előkerült faj.

Sajnos mindjárt sikerült azt is bizonyítani, hogy szaporodó állománya van jelen a tóban. Ezt igazolták a 2022. március 11-én, 18-án és május 4-én végrehajtott búvármerülések is. Ezek során a faj több kifejlett egyedét is sikerült videofelvételeken megörökíteni 8-14 méteres mélységben a forráskürtő nyugati sziklafalának üregeiben. De a búvárok, már ekkor, korábbi fészeküreget is találtak.

A 2022 júniusi merülés során egy friss üreg előtt is sikerült fotókat és videofelvételeket készíteni már a második „fészekalját” őrző hím párducmintás vértesharcsáról. Bár 2022-ben már nem került sor több búvármerülésre, minden merülés során találkoztak a búvárok a csak a Hévízi-tóban honos törpenövésű ponttyal (Cyprinus carpio) és a következő idegenhonos fajok egyedeivel: naphal (Lepomis gibbosus), jukatáni fogasponty „Blackmolly” változata (Poecilia sphenops), szivárvány sügér (Herotilapia multispinosa).

A párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus) megjelenése sok kérdést vet fel.

Milyen hatással van, lesz a tó ökológiai rendszerére ez az invazív faj? Okozhat-e problémát és, ha igen milyen jellegűt? Van-e bármiféle tapasztalat a betelepítését, behurcolását követő változásokról? A válaszok nem túl szívderítőek. Főleg, hogy a 2023. áprilisi búvármerülés során a párducmintás vértesharcsa felnőtt populációjából három különböző egyedet is sikerült lefényképezni. A tepsifejűharcsa-félék családjába (Loricariidae) több mint 700 faj tartozik. Mindannyian Közép- és Dél-Amerikából származnak, testüket erős csontpajzsok védik, nagyrészt növényekkel táplálkoznak. Élőhelyeik többnyire gyors folyású folyók, patakok 3000 méteres tengerszint feletti magasságig, de előfordulnak szinte minden egyéb vizes élőhelyen is, brakkvizes (félsós víz) torkolatokban, alacsony pH-jú „fekete vizekben”, barlangok vízfolyásaiban.

A párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus) Brazíliában és Bolíviában őshonos, a Rio Madeira medencéjében és mellékfolyóiban. Nem túl magas a hőmérsékleti igénye, 22°C feletti vízben már jól érzi magát. Bár élőhelyén viszonylag lágy a víz, jól alkalmazkodik a közép-kemény vízhez is. Az egyik legnagyobb méretűre megnövő faj a családon belül, kifejlett egyedei elérhetik akár a 60-70 cm-es testhosszúságot is. A Hévízi-tóban látott egyedek közül több is meghaladta az 50 cm-es testhosszt. Fiatal korban a tapadószájuk segítségével még sok algát, moszatot fogyasztanak, idősebb korukban már növényekkel és elpusztult állatok tetemeivel is táplálkoznak.

Szaporodásuk során akár méteres járatokat is vájnak a folyók partjába (ezt a Hévízi-tóban is tapasztalták).

A nőstények a járatokba helyezik az ikráikat, amiket a hímek gondosan őriznek. A világ számos pontjára betelepítették: USA/Florida, India, Indonézia, Japán, Szingapúr, Tajvan, Fülöp-szigetek. De kivadult állományai élnek Bangladesben, Hondurasban, Törökországban, Malajziában, Mexikóban és Puerto Ricoban is. Ezekben az országokban inváziós fajként viselkedik. Egy bangladesi vizsgálat során megállapították, hogy azokban a víztestekben, ahol a párducmintás vértesharcsa megjelenik, az őshonos pontyfélék (3 fajt vizsgáltak) növekedésére és a túlélési arányára is káros hatással van. Panamában, a Gatun-tóban a párducmintás vértesharcsa (Pterygoplichthys disjunctivus) és az óriás algaevőhal (Pterygoplichthys pardalis) fajhibridjeinek szaporodóképes állományát találták. Több helyen megfigyelték, hogy megváltoztatták a víztestekben a táplálékviszonyokat, az őshonos fajok kárára. Azokon a területeken, ahol nem éltek vértesharcsák, az őshonos ragadozók (halak, madarak, emlősök) nincsenek felkészülve ezeknek a halaknak a páncéljára és az elcsontosodott, tüskeszerű mellúszóikra, emiatt könnyen megsérülhetnek, megfulladhatnak.

Sinka Gábor természetvédelmi őr szerint már csak az a kérdés, hogyan lehetne megakadályozni hal további szaporodását. Ennek megválaszolásához azonban további merülések szükségesek, hogy megtudják, mi történik a kikelő ivadékkal, mekkora lehet a tóban élő állomány, illetve meg kell tudni azt is, mikor és mivel táplálkoznak ezek a halak.



Previous A darazsak sokfélesége – milyen fajok élnek Magyarországon?
Next Nem mindenki érti és nem mindenki használja jól a ChatGPT-t

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − 17 =