Magyar és szlovák kutatók határoztak meg egy ízeltlábú zárványt, amely az ajkai borostyánkőből került elő.

Az aprócska csótány olyan ízeltlábú csoport képviselője, amelyet a mianmari gyantakincsből is azonosítottak már, így izgalmas adalékkal szolgálhat őskörnyezetünk feltérképezéséhez. A Veszprém vármegyében fekvő Ajka neve az utóbbi években egyre gyakrabban kerül elő az őslénytan tudományával kapcsolatos hírekben. Köszönheti ezt az egykor itt bányászott, késő kréta korú (86,3-83,6 millió éves) barnakőszénből ismert, ajkait nevű borostyánkő-típusnak. E borostyánkő ugyanis – ellentétben hazánk egyéb ősi gyantakincseivel – nagy mennyiségben tartalmaz ízeltlábú-zárványokat. Vagyis olyan pókszabásúakat és rovarokat, amelyek akkor estek az egykori, ragacsos gyanta fogságába, amikor az frissen a felszínre folyt az őt termelő növényből. Nem véletlen, hogy újabb őscsótányfajt azonosítottak.

Az ajkaitban előforduló zárványokról először Tasnádi Kubacska András geológus és paleontológus tett említést 1957-ben.

Az azóta eltelt évtizedek során az ajkait egyebek mellett kétszárnyú rovarokkal, pókokkal, bogarakkal, darazsakkal és álskorpiókkal is megajándékozta már a tudományt. A Magyar Természettudományi Múzeum, a Szlovák Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói most lerántották a leplet a második, ajkaitban megőrződött őscsótányról.

Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum Föld és Őslénytár munkatársa, a kutatás vezetője arról tájékoztatta az őt kérdezőket, hogy Hajdu Zsófia és Czirják Gábor egykori ELTE-s hallgatóktól örökölte meg az ajkait-zárványok kutatását Ősi Attilán keresztül. Ők kiemelt figyelmet fordítottak a most publikált zárványnak, műgyantába ágyazták és részben meg is csiszolták.

Amikor először a kezembe vettem ezt a megcsiszolt borostyándarabot, egy rovar homályos testét láttam benne nagy, tüskés lábakkal. Akkor „csótány/szöcske?” névvel cetliztem fel a példányt, majd hosszú időre meg is feledkeztem róla.

A példány alapos vizsgálata során kiderült, hogy a kis darabka ajkai borostyánkőben valóban egy csótány zárványa lapul.

A csótánnyal azonban több gond is volt. „A csótány maga nagyon kicsi, az egykori állat méretét nagyjából 4,7 mm-re becsüljük. A kő maga nagyon sötét, és több ponton is repedések szabdalják. Emiatt a megőrződött részekről igencsak nehezen lehetett jó minőségű fotókat készíteni – magyarázza Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék kutatója. – A zárványnak továbbá nincs meg a feje, csupán a csápok és a szájszervek néhány kis szegmense őrződött meg. Hiányoznak a lábak egyes porciói is. Ennek ellenére számos, kiemelkedően fontos diagnosztikus anatómiai bélyeg kiválóan megfigyelhető rajta, így lehetővé vált a zárvány új fajként történő beazonosítása.” Ehhez sokéves tapasztalatával járult hozzá Hemen Sendi, a Szlovák Tudományos Akadémia Zoológiai Intézetének kutatója, a földtörténeti középidő csótányainak elismert szakértője, számtalan, e témában íródott tudományos publikáció szerzője.

Az új faj a Perspicuus csincsii nevet kapta. Az ajkai csótány minden kétséget kizáróan besorolható volt a már ismert, ám napjainkra kihalt Perspicuus csótánygénuszba. De azon belül egyértelműen új fajt képviselt. Tehát újabb őscsótányfajt azonosítottak. Csincsi Szabolcsról nevezték el, aki évek óta az iharkúti dinoszauruszlelőhelyen zajló kutatások lelkes támogatója. 

Az új őscsótányfaj egy egyre érdekesebbé váló kirakós újabb darabja.

Az ajkait a földtörténet azon időszakából származik, amelynek csak rendkívül kevés borostyán képviselője van. Az ízeltlábúak könnyen elenyésző teste a borostyánokban sokkal könnyebben és jobb állapotban őrződik meg zárványként, mint bármilyen más fosszilizáció folyamán. A paleontológusoknak így lehetőségük van a késő kréta ezen periódusának élővilágáról egy egészen más szinten információt gyűjteni.

„Az ajkai kőszénben felfedeztünk már számos, gerinces állatokhoz tartozó ősmaradványt. Előkerültek innen halak, teknősök, krokodilok és dinoszauruszok csontjai, fogai is. Abba azonban, hogy az itteni szárazföldi élővilág alsóbb szerveződési szintjén, kvázi a dinoszauruszok árnyékában miféle élet volt itt, csak az ajkait révén nyerhetünk bepillantást” – mondja Ősi Attila.

Túlmenően az ajkai késő kréta kőszénmocsár ízeltlábú-faunájának megismerésén, a Perspicuus csincsii egy újabb olyan ízeltlábú-csoportot, őscsótányfajt képvisel, amely előkerült a borostyánkutatások kapcsán híres burmitból (azaz a szintén késő kréta, megközelítőleg 99 millió éves mianmari borostyánból) is.  A burmit egyike a világ zárványokban leggazdagabb borostyántípusainak, a Perspicuus csótánygénusz két faja is ismert ebből az ősi gyantakincsből.

Szabó Márton szerint, gyakorlatilag minden olyan ízeltlábú-csoport, amelyet eddig beazonosítottunk az ajkaitban, előkerült már burmitból, értendő ez rendszertani család vagy génusz szinten.

Ez már csak azért is kiemelkedően érdekes, mert a két lelőhelyet ma közel 9000 km választja el egymástól, időben pedig nagyjából 13-15 millió év köztük a korkülönbség. A két borostyántípus entomofaunájának ilyen fokú átfedése a két egykori élőhely bizonyos őskörnyezeti tényezőinek nagyfokú hasonlóságára utal.