A nagyvárosokban elszaporodtak a csótányok


A nagyvárosokban elszaporodtak a csótányok
Olvasási idő: 2 perc

A teljesen veszélytelenek, de a szemünknek és a lelkünknek általában nem kedves erdei csótányok már a nagyvárosok kertjeibe is bevették magukat. 

Az elmúlt hetekben hazai nagyvárosokban, de főleg a fővárosban jelezték a kertes házakban élők, több fórumon is, hogy egyre több csótánnyal lehet találkozni a lakásokban. Szerencsére ezek „csak” erdei csótányok és nem a betegségek terjesztésére is képes német csótányok. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakembere szerint nincs szükség ellenük olyan fellépésre, mint a szúnyogoknál. Hiszen amellett, hogy ártalmatlanok, a lakásban pár nap alatt elpusztulnak.

Elsőre könnyen összetéveszthetünk egyes erdei csótányfajokat a német csótánnyal. De, ha jobban szemügyre vesszük őket, a betegségek terjesztésére is képes, konyhai maradékokon remekül elélő német csótány torán két pici párhuzamos sávot találhatunk. Az erdei csótányoknál ezek hiányoznak. Viszont nem csak ebben különböznek az erdei rokonok a lakásokban sűrűbben feltűnő csótányoktól. Az erdei változat jól tud és szeret is repülni. Míg a német és az amerikai csótányokról ez nem mondható el (főleg csak másznak, legfeljebb piciket repülnek, de inkább pottyannak). Valamint az erdei csótányok a természetesebb élőhelyeket jobban kedvelik, mint nagyvárosi társaik.

„Az egyik leggyakoribb, idegenhonos faj, a kertvárosi erdeicsótány (Ectobius vittiventris) Olaszországtól a Balkánig, Törökországon keresztül a Kaukázusig előfordul. Hazánkban először 2005-ben észlelték, főleg a fővárosban és környékén a kertes, parkos élőhelyeken” – mondta Korányi Dávid, a HUN-REN Ökológiai Központ kutatója.

Mivel ez egy mediterrán eredetű faj, a melegedő mikroklíma miatt a populációik könnyebben maradhatnak fenn és telelhetnek át.

De az áruszállítás ugyanúgy kulcsszerepet játszhat a faj terjedésében is, hiszen sok idegenhonos ízeltlábút észleltek már kertészetekben és különböző szállítmányokban. Az erdei csótányok főleg az avarrétegbe szeretik rakni tojáscsomóikat, ahol 2 év alatt érik el a kifejlett imágó állapotot, amivel júniustól egészen a nyár végéig találkozhatunk. Rajzásuk augusztus végére, szeptemberre esik, utána rohamosan csökken a számuk. Előnyben részesíthetik a hűvösebb, párásabb helyeket, részben ez is lehet az oka, hogy a melegebb és szárazabb időszakokban a nagyobb városok hűsebb, kertes lakóövezetében keresnek menedéket.

Az erdei csótányok amellett, hogy ránk nézve ártalmatlanok, azaz nem terjesztenek betegséget, nem esznek konyhai maradékot, sőt, a lakásban is elpusztulnak 1-2 nap alatt. Továbbá rengeteg természetes ellenségük van. Hiszen vele táplálkoznak a rágcsálók, a ragadozó ízeltlábúak is, de még a gyíkok és békák is. A kémiai irtószerek használata szúnyogok esetén sem ajánlott, hiszen sok más rovar is a szer áldozatául esik. Az erdei csótány ellen is bőven elég, ha rovarhálót használunk, és esténként nem lámpafénynél szellőztetünk, mert az vonzza őket.



Previous Zajos világunk története
Next Kutatók éjszakája 2024

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc + öt =