Kutatók éjszakája 2024


Kutatók éjszakája 2024
Olvasási idő: 2 perc

2024-ben is lesz Kutatók éjszakája Európa-szerte és hazánkban is.

Tudományos szemmel mérve is repül az idő, hiszen Magyarországon először 19 évvel ezelőtt rendezték meg az eseményt. Igaz, akkor a mostani program töredékével. Azóta viszont hagyománnyá vált, hogy szeptember utolsó péntekén (néhány éve szombatján is) a kutatóintézetek, egyetemek, könyvtárak, levéltárak, múzeumok, hatósági laboratóriumok nyitják meg kapujukat a nagyközönség előtt.

Az Európai Unió Marie Skłodowska-Curie Akciók kezdeményezése keretében szervezett eseménysorozat célja immár huszadik alkalommal, hogy közelebb hozza a nagyközönséghez a tudományos kutatást és a kutatókat. Továbbá Európa-szerte támogassa a kiváló kutatási projekteket és felkeltse a fiatalok érdeklődését a tudományos kutatói pálya iránt. A program nem kevesebbre vállalkozik, minthogy bemutassa a kutatók munkájának mindennapi életre gyakorolt hatását.

Az idei rendezvény hazai meglepetése, hogy az Európai Unió két magyar pályázatot is érdemesnek tartott a támogatásra.

Ezért két konzorcium is szervezi a programokat, egyik az RCISD Regionális Tudásközpont, másik a Bay Zoltán Kutatóközpont koordinálásával. Az idei programok mind számban, mind változatosságban rekordot döntenek. 52 település 250 intézménye jelentett be eddig 2600 programot több mint 10 tudományágban. A programokon való részvétel a már megszokott módon ingyenes, de vannak olyan események, ahol a helyszűke miatt a szervezők előzetes regisztrációhoz kötik a belépést.

A Bay Zoltán Kutatóközpont saját telephelyein túl Budapestet is kissé tudományossá varázsolja. A Kutatók Éjszakájának délutánján és estéjén a 47-es villamos vonalán közlekedő „Tudomány expressz – A Kutatók Villamosa” különjárattal. Itt az utazást színes kísérletekkel, izgalmas tudománytörténeti tényekkel és ismert tudományos influenszerekkel gazdagítják. A MOHU és a KSZGYSZ közreműködésével a Bay Zoltán Kutatóközpont telephelyén számtalan izgalmas bemutató, szakmai kerekasztalok és ingyenes koncert várja a nagyközönséget a tudomány ünnepén.

A rendezvény központi honlapja a kutatokejszakaja.hu, amelyen tudományterület, helyszín, idősáv, ajánlott életkor alapján lehet a Kutatók éjszakája 2024. programokat keresni, illetve azt is megnézhetjük, hogy a regisztrációhoz kötött programokra van-e még hely. A Hírek rovatban számos érdekesnél érdekesebb program leírása jelenik meg, segítve a választást.



Previous A nagyvárosokban elszaporodtak a csótányok
Next Műtrágya vagy lombtrágya? Új irányok a tápanyag-utánpótlásban

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

nyolc − hét =