„Nálunk egy kicsit másképp van: A régi fogak helyett hamisakat rak be az idő. Nálunk nagy dolog az, hogy a középosztály pusztul, nemcsak nagy következményű társadalmi és politikai kérdés, de egy nemzeti panasz, egy zokogó szó, mely belevegyül örömeinkbe keserűségének, mely végigsüvít az országon, s mindenki megborzong tőle, mely mint a közeledő földrengés, megrázza falait annak a vékony épületnek, amit ma Magyarországon alkotmánynak nevezünk.”
A XIX. sz. második felében a társadalom központi problémája a pusztuló nemesség. Már Asbóth János Magyar konzervatív politika c. tanulmányában (1875) is találkozhatunk a kérdés megfogalmazásával. Később egyre elfogadottabbá vált a szó, melyet Angliának köszönhetünk. Dzsentri alatt a társadalom azt a rétegét értették, amely nem vagyoni vagy gazdasági alapon, hanem társadalmi származás szerint különült el. Ők voltak a nemesi középosztály. Ők voltak azok, akik a liberális átalakulásért az első lépéseket megtették, de szembekerültek saját magukkal.
Némelyik író szerint ők voltak azok, akik nem értették meg korukat. Egyre többször emlegették történelmi érdemeiket, melyekért cserébe előjogokat követeltek. Sőt, nem csak előjogokat, hanem helyzeti előnyöket is (pl. állás tekintetében). A gazdasági hatalomból kiszorultak ugyan, de a politika színterén továbbra is jelen voltak. Sőt, minél szegényebbek voltak, annál nagyobb volt a közéleti cselekvőkészségük. Így alakult ki az a helyzet, hogy más mentsváruk már nem maradt csak a vármegyei hivatal. Itt viszont olyan hatalomra tettek szert, hogy „ők voltak a vármegye rendszer éltetői, meghatározói és haszonélvezői”.
Századuk utolsó évtizedeiben erőfeszítéseik mindinkább a régi állapot megőrzésére irányultak. Ezért a kormányzatot is egyre élesebben támadták azt hivén, hogy ők romlásuk okozói. Viselkedésük, szokásaik még őket is túlélte, jellemző rájuk a nagy összetartás, a hagyományok őrzése akkor is, ha esetleg nincs már mit őrizni.
„Behúnyta a szemét, betömte a fülét sok-sok új dolog előtt, de ezt ő nem képtelenségből vagy gyávaságból, hanem akarattal tette. És ez, éppen ez igazolja, milyen nagy ember és nagy művész, milyen nagy író Mikszáth. Ő tudta, hogy csak korszakának s e korszak szülte egyéniségének lehet igazi és becsületes kifejezője. Nem hadonászott, nem keresett olyan helyeken, ahol nem volt mit lelni valója, nem akart mindig és mindig megújulni. Ő csak Mikszáth akart lenni…”[1]
Mikszáth dzsentri Kálmán
Mikszáth apja Mikszádt János, aki a családi emlékezet szerint köznemes és a kicsoltói előnevet használja (ősei, apja és nagyapja, kivételével mind evangélikus lelkészek voltak) anyja veres Mária a farádi előnevet viselte valószínűleg jogtalanul. Bár egyes könyveket olvasva nem tudjuk eldönteni az anyja, vagy az apja viselt jogtalanul nemesi előnevet. Nos, így ez tény is egy kicsit dzsentris.
Orvost vagy ügyvédet nevelnének belőle. Ez szinte minden „dzsentri beütésű” családban így van, de az már nem biztos, hogy sikerül is azzá válnia a gyereknek. Kezdetben Mikszáthnak sem sikerülne, ha az anyja nem ragaszkodna olyan erősen hozzá. Mikszáth tudta, milyen a dzsentrik élete, mert néha saját bőrén is tapasztalhatta. Nem azt állítjuk tehát, hogy Mikszáth Kálmán dzsentri, hanem azt, hogy könnyen lehetett volna. Mikszáth elsősorban író, s mint ilyen szemlélődő író. Dzsentriképét többféle munkáján keresztül is be lehetne mutatni, de mi most csak egyet választunk. A Magyar regényírók sorozat előszavait.
Több dolgot kell elsőre leszögeznünk. Azt, hogy Mikszáth elsősorban író már említettük; azt hogy az előszavak nem társadalmi, hanem életrajzok, és azt, hogy az általunk olvasott előszavak egy része nem is tartalmaz a témával kapcsolatos kiszólást. Némelyik úgynevezett fecsegő életrajz, s mint ilyen általában egy embert mutat be. Jelen esetben írókat.
Mikszáth dzsentriképét sok műve alapján próbálták meghatározni. Mi az általa kiadott regénysorozat (Magyar regényírók) néhány példánya alapján próbálkozunk meg vele.
Mikszáth valamiképpen ingadozik az erőteljes véleménynyilvánítások terén. Nem képviseli a szidalmazó álláspontot, nem kutatja a dolgok mélyét, illetve nem úgy, mint egy társadalomszociológus. Természetesen a sorozatból csak általánosságokra következtethetünk, hiszen Mikszáth nem célzatos irodalomszociológiai szempontból (dzsentrikérdés) válogatta össze a műveket, így előszavai sem csak arra a kérdésre korlátozódnak, mi a dzsentri. Elsősorban egy írót, környezetét és korát próbálja bemutatni, s ezek az írók nem mindig tipikus dzsentrik.
Hogyan játszik szerepet a származás egy dzsentri életében?
„mert földi rangban egy kicsit aláhajlott a családnak ez az ága, de talán szebb is ez így, mert az igazi ág is ha aláhajlítják, annál magasabbra szökken.”[2]
Úgy tűnik, hogy minden ember, aki ebben a korban született „középnemesként” látja meg a napvilágot. Vannak címei, előnevei, rangjai, „háttere”, családfája, története. Ha mindez nincs, hát hazudja, mert azt is egészen jól tud. De az is lehet, hogy mindezt nem tudatosan teszi, hanem tudattalanul, főleg azért, mert mindenki ezt csinálja.
A lehetőségek skálája n és m között mozog. Valaki vagy német területen születik, vagy magyaron. Ennek következtében nyelve is meghatározza bizonyos mértékben. Majdnem mindig rendelkeznek a születendők egy egyházi vonallal is, amely ugyancsak meghatározó jellegű. Vagy visszatartja őket, vagy lelkiismeretüket csitítja.
Az a kor még valahogy más volt, mint a mai – mondja Mikszáth – valahogy mindenhez értett az ember. És úgy egyébként is, ha nem sokkal, de kicsivel jobb volt a gondolkozás az élet viselt dolgairól, mert
„Abban az időszakban a magyar műveltség a gazdatiszteknél és a nemesi udvarházakban húzódott meg; se följebb se lejebb be nem vették.”[3]
Életpálya lehetőségek a dzsentri számára
A középnemesi származásból adódóan az ifjú embereket iskolákba adták. Először is azért, mert lentebb nem süllyedhet a család, amíg a szülőn múlik, másodszor mert régi hiedelem, hogy a gyermekem többre viszi, mint én és esetleg még igazi nemesi rangot is kaphat a család; úgyis annyi mindent tettem már a hazáért, hogy megérdemlem.
A nőket csak nagyon kevés család taníttatta, de ha taníttatták, akkor legalább 20 éves korukig, és legalább úgy, mint a fiúkat. Ha tovább szándékoztak az alapokon túl tanulni, az lehet, hogy nem csak rajtuk múlott már. Nekik annyi is elég lesz, hiszen „az asszony látkörének a tükörtől a főzőkanálig kell terjednie”. A tanítás általában a szülői háztól messzebb történik, többnyire megszakításokkal. Ennek oka lehet, az hogy nincs elég vagy kevés a pénz, nem elég okos és szorgalmas a gyerek.
A tipikus „dzsentrikezdemény” helyzete úgy fest, hogy kevés a pénz, nem túl okos a gyerek és még lusta is. Ennek ellenére, azért valahogy mégis túljutnak némi iskoláztatáson. A külső és belső tulajdonságok természetesen korlátozzák a pályalehetőségek számát. Felsorolás szintjén néhány.
Belső akadályok
Betegség: A betegségnek egy fajtája a tüdőkór befolyásolja nagy mértékben a pályát. Egyrészt azért, mert az illető rövid ideig él, másrészt azért, mert két dolgot hoz elő. Az egyik a túlzott visszahúzódás (ezt az írók többségénél tapasztaljuk), a másik ennek pont az ellenkezője.
Nyelvtudás: A német és magyar nyelvterületen születést már említettük. Az írók többsége magyarul jól tudott, ha nem akkor szorgalmatosan tanult vagy szép történetei voltak, amely a magyar nyelv nem tudását elhomályosította. Ha valaki nem írt jó történeteket az legalább szépen fogalmazott magyarul.
„Magyar nemes volt ugyan, de német műveltségű, ami nem csoda, mert gyermekkora a XIX sz. második felére esik, mikor a magyar nyelv idehaza is hamupipőke volt. Még a nemes urak is csak a nemzetiségi vidéken társalogtak magyarul a családban, hogy a cselédek ne értsék. Magyar falvakban ugyanebből az okból idegen nyelven beszéltek.”[4]
Modor: A modor a neveltetéstől függ, a neveltetés pedig a háttértől, a szülőktől; attól, hogy mit szándékoznak a fiúkból nevelni, esetleg milyen céljuk van a neveltetéssel. (Lányukat is neveltették, de azt csak azért, hogy a parti jobb legyen. Túl okos lányt nem vesznek feleségül.) A modor jelentősége majdnem olyan, mintha valaki modoros. Nekik a modorosság modort jelentet. Ezek a dolgok sok esetben felszínes jellegűek. Olyanok, mint a családi történetek. Légből kapottak.
„Bohém maradt egész élete végéig, könnyelmű és nem válogatós az eszközökben.”[5]
A külső tulajdonság meghatározza a belsőt.
Külső: Vannak szép emberek, vannak csúnyák, vannak átlagosak. Az átlagosnak a legjobb, abból minden lehet még. Az is nagyon fontos, hogy ne úgy nézzen ki egy ifjú, mint aki parasztszármazású. Egy szép szál legény kissé divatosan biztos nemesi származásra utal. A külső tehát lehet külsőség is.
„A debreczeni öreg kollégiumban, 1832-ben, az öreg diákok közt feltűnt filigrán, finom termetével, előkelő magatartásával és urias modorával Kuthy Lajos, az érmihályfalvi kálvinista papnak, nagytiszteletű Kuthy Sándor uramnak a fia, a ki úgy festett külső hüvely tekintetében, mint valamely négy lovas bihari familia sarja.”[6]
Mindenkinek megvan a maga külső tulajdonsága, minek alapján többé-kevésbé be lehet azonosítani.
„Nem olyan szögletes, mint rendesen a kálvinista papok; olyan mint egy előkelő magyar földesúr, és mégis látszik rajta, hogy nem világi ember. De hogy mi az, a mi őt a világi embertől megkülönbözteti, az nem szemlélhető, sem meg nem nevezhető, az inkább valami belső lelki kisugárzás.”[7]
A belső és külső tulajdonságok együtt hatnak a karrierre.
„Amilyen kegyetlen volt a természet Iványi Ödönhöz a halálos kórt beoltva, épp oly gazdagon ajándékozta őt meg értékes belső, de kivált külső jelességekkel. A legszebb ifjak egyike volt, valóságos Antinousi alak; ha egészséges lett volna bizonnyal nem marad az íróasztal mellett híreket és czikkeket írva, e férfias szépség kicsalogatja őt olyan mezőkre, ahol annak nagy értéke van, talán a király testőrei közt láttuk volna őt lovagolni, vagy talán püspök már azóta (mert papi pályára gondolt, kis fiú korában), de ha nem válik pappá, világfi lehet belőle, a női társaságokban varázslatos alak, ki halomra szövi a regényes kalandokat melyeket majd mások írnak meg, Isten tudja, hogy és milyen irányban kergeti vala a szép testben lüktető egészséges vér.”[8]
Íme itt a példa, hogy egy középnemesi család szép fiából könnyen lehet világfi, ki elveri pénzét, esetleg kénytelen elvenni különböző fortélyok útján egy gazdag lányt. Abban pedig akkor már csak reménykedhet, hogy a lány nem túl csúnya.
Ahogy az idő halad előre, és a dzsentrigyerek tanulmányai befejeződnek munkát kell találni. Munkát találni pedig sokféleképpen lehet. (Az állás többnyire jogi pályához kapcsolódik.)
Barátok segítenek
„Szalay atyja titkár volt a helytartóságnál, az Eötvösé magas rangú hivatalnok. Ők ketten segítették be a fiaik jó pajtását egy kis hivatalba a helytartóságnál”[9]
„Kuthy ellenállhatatlan vágyat érzett ilyen mozgalmas élet iránt s mintha csak diktálna a sorsnak, az egyik bihar megyei követ fölvitte őt magával patvaristának.”[10]
„Két püspök támogatta, Székács és Török Pál, a mely utóbbi, mikor a papi vizsgát letette, maga mellett tartotta káplánnak, s azonfelül tanár lett a református főgymnáziumban.”[11]
Mert, aki „sok könyvet ismert, de kevés embert”[12] az nem boldogult a világban.
Könnyen lehet hivatalt is vállalni
„Az 1867.-iki kiegyezés után, mikor a magyar kormány megalakult, a Kávé-forrás fiatal óriásai is elhatározták, hogy hivatalt vállalnak. Akkor ez igen könnyen ment. Csak úgy be kellett állítani a miniszterhez a művelt ifjaknak, hogy szolgálni akarnak, mire a miniszter bólintott a fejével, hogy jól van…”
Persze ez azért lehetett, mert abban az időben kevesen akartak hivatalt vállalni, aminek oka egészen világos.
Állásszerzés „furfangos módon”
„Ravasz furfanggal eszeli ki módját. Van egy rokona, Radákovits Bódog, a kit éppen akkor neveztek ki hivatalba. Tudja, hogy ennek az iskolai bizonyítványa a sárvári uradalom irodájában hever, kikéri rokona nevében, annak tudta nélkül, s a Bódog név mellé odaírja a József nevet, és most már Radákovits Bódog József néven felveszik a győri jogakadémiára.”[13]
Vas Gereben pályája ezzel aztán el lenne intézve, de az ügyvédi diplomára nem lesz sok szükség.
Állásszerzés önerőből
Ez a legnehezebbnek tűnő dolog, nem is nagyon jellemző az igazi dzsentrire, hiszen azért sokat kell tanulni. Ilyen tanulás esetén az emberek nem is jogi pályára készül.
„… olyan apparátussal, annyi szorgalommal készült szakmájára, melynek művelői vadon nőnek otthon, mint a hogy az orvosi vagy mérnöki pályára szokás.”[14]
Tehát, ahhoz nem kell széleskörű műveltség, polihisztorság, hogy valaki dzsentri legyen. Inkább az életet kell jól ismerni, sok befolyásos barátot kell szerezni.
Szépség és csúnyaság
A szépségről fentebb már egyértelmű megállapítást tettünk, mely szerint: nem jó az egy író tulajdonságának. Sőt, egyáltalán nem tesz jót az írói pályának, és a komoly életnek. A betegség előnyösebb. A beteg embernek hiába vannak léha barátai nem válik azzá.
„Az ő barátai a kaszinóban kártyáznak vagy Aragon versenylovaznak és valamelyik kis színésznővel regényt szőnek, melyhez sok csipke és főleg igaz kő, smaragd és rubint kell; vadásznak, párbajoznak, a mások vérét pusztítják.”[15]
Ez lenne egy tipikus dzsentri.
„Sokszor a púposság, sántaság, abnormis testalkat is beavatkozik a pályacsinálásba.”[16]
Ugyanígy van ez a rútsággal.
„Társaság, kalandok, asszonyok el nem vonták a munkától; rút volt, mint egy faun – minél fogva hamar megnősült (már 21 éves korában), zajtalan polgári életet élve anyagi gondok sem zavarták.”[17]
Viszont, aki csinos volt az az élet más területein is tudott aratni; természetesen ezek az emberek nem tudták kihasználni a lehetőségeiket és majdnem mindannyian szerencsétlenül, szegényen fejezték be pályafutásukat.
„…grófnékat tanított magyarul, nem fizetésért, flirtből, párbajsegédkezett, mozgalmakat szervezett, pezsgős estélyeket adott barátainak a lakásán s nem csak novella – és regénymeséket gondolt ki magányos óráiban, hanem új kabáthajtókákat, nyakkendő megkötéseket, mert a divat utána igazodott.”[18]
„De mily csillogó szerep jutott még ezenfelül a dicsvágyó ifjúnak az ekkor még kicsiny Pesten! Ő volt szép alakjával, finom modorával, ízléses öltözékével az első gavallér, vagy mint akkor mondták, az első „arszlán” […] Hanem, ehhez az életmódhoz nem Hippokrene forrása kellett volna, inkább egy petróleumforrás s egy aranybánya.”[19]
A „siker, pénz, csillogás” és a szépség „kiűzik tulajdonosaikat a mezőre”. Így a sikeres és szép emberek a még nagyobb siker reményében Pestre mennek csillogni. Mind az írókezdemények, mind a hivatalnokok; minden ember, aki karriert akar csinálni.
Aztán, ha sikerül, akkor mondjuk lekerülnek vidékre egy jó pozícióba, ahol ők az urak. A komoly embereknek nem kell ez, ők vidékről is tudnak nagyok lenni. Sőt az igazi nagy emberek bármit csinálnak úgy is kiemelkednek.
„A jeligés levelekből ki-kibontakozik egy-egy név, s van nagy örvendezés, hogy itt valami olyan segített elő, a mi nélkül nem lett volna, pedig ha hébe-hóba olyan név kerül ki a jeligés levélkéből, a melyik majdan az irodalomtörténetbe is belejut, azt bizonyosan kihámozta volna a napfény a ködből a nélkül is.”[20]
Ennek ellenére azért a siker hatására sokan felmentek Pestre, vagy elmennek a nagyobb városokba.
„Feljött és itt mindjárt elhelyezkedett az akadémiai körökben, „a szérű mellett”, a hogy az igazi bohémek mondják. De erre nem volt szüksége, mert ez az ember dolgozni jött két kézzel, tíz kézzel, száz kézzel.”[21]
„Pestre vágyik, hogy nagyobb karriert csináljon, de ez nem dieten élassist, rendjelt, belső titkos tanácsosságot jelent, mint a hogy jelentene most.”[22]
Ebből az idézetből azt is meg lehet tudni, hogy Mikszáth idejében mi a karrier, illetve mit lát ő. A Pestre, vagy nagyvárosba vágyás, a siker azt is feltételezi, hogy ezek az emberek szeretnek mindig középpontba lenni. Szeretik, ha mindenki őket csodálja. Főleg akkor, ha könnyen és gyorsan, munka nélkül akarnak sikeresek lenni. Bár ezt meggazdagodási akciónak is lehetne nevezni.
„Itt következett aztán a gyöngyélet, Kuthynak való, ki ellent nem állhat a vágynak: mindig kirakatban lenni.”[23]
Azzal persze számolni kellett, hogy ez az életmód nem csak a sikerhez vezet, hanem a sok ellenséghez is. Így, akinek nem sikerült pénzt gyűjtenie az ellenségeket gyűjtött. (Néhány nő azonban mindig volt a szebbek mellett, és megpróbáltak segíteni a bajban.)
„1868-ban már össze bolt veszve minden tanártásával, a patrónus püspökeivel, az írótársaival a tanítványaival…”[24]
Ez a veszekedős típus nem igen tud egyhelyben maradni.
A műveltség
Természetesen a Mikszáth által említett írók sok esetben műveltebbek, mint az átlag. Ám a műveltség az átlagnál német, nyugati iránt rajongó vagy éppen a sikamlós könyvek, illetve a felkapott emberek műveit olvasó szemlélet. Hiszen hallomás alapján mindent lehet rekonstruálni.
„Azért a hatása nem lehetett általános; az írók nem olvasták Vas Gerebent, se a magasabb költészet kedvelői, hanem a csibukozó táblabírói világ és a multakon lelkesülő fiatalság sok gyönyörűséggel és haszonnal forgathatta műveit…”
…de éppen ezt teszi alkalmassá Vas Gerebent, hogy azok, akik nyelvünket könyvekből tanulták utolsó iskolának olvassák az ő munkáit.[25]
A nemzetek tetszelgését is keserűen írja le, ez amolyan dzsentri magatartás a nemzet részéről. (Mint amikor egy dzsentri arról beszél, mi lehetett volna a családjából.)
„Ez a nemzeteknek tetszelgése, a kik kitárván mijök van, szeretik sejtetni, hogy még mijök lehetett volna.”[26]
Általában jellemző ezekre az emberekre, hogy lapoknál dolgoznak, politikával foglalkoznak, vagy egyéb mellékes szereplésekbe fognak. Már idéztünk olyan részeket, ahol társaságokról volt szó. Akár arról is fel lehet ismerni a dzsentrit, milyen társasághoz tartozik. Voltak a korban szalonok, melyek a műveltségnek és a dzsentriségnek egyaránt; voltak olyanok, amelyek csak az egyiknek tettek jót.
„Nem a szokásos kávéházi kompánia volt az, kiket a nemzeti ragasztó, a „kaláber” tart össze”[27]
„… közbül azonban néha elcsevegtek pedánsan tiszta és kellemes szalonjukban, hol, csak udvarlók fordulhattak meg – olyanok, akik nem nekik, de a Múzsáknak udvarolnak. A Wohl-nővérek gyűlhelye volt téli estéken a legválogatottabb, legelőkelőbb szellemeknek.”[28]
Magyar ember és a politika is összekapcsolódik, mert az ember „magyar ember lévén nem kerülhette ki a politikát sem”. Identitástudatuk odáig terjed csak, hogy nevüket változtatják, vagy éppen nagyon is megfontolt identitásból magyarosítják azt.
„Sok víznek kell lefolyni addig a Dunán, míg Duxból Dóczi, Dócziból Dóczy, Dóczyból báró Dóczy lesz.”
A sikerrel a pénz is együtt jár. Az pedig igen fontos. Mű is született róla pl.: Justh Zsigmond: A pénz legendája. De Vas gerebennek is fontos a pénz.
„mindig el van késve a kézirattal, s dehogy törülne abból, ha előnyére is volna a műnek, hiszen a kézirat egy-egy lapja is pénz (nem elég gazdag ő, úgymond, arra, hogy jó regényt írjon)…”[29]
Ennyi látható abból a néhány előszóból, mi kezünkbe akadt. Talán ennél többet Mikszáth sem ír bennük. Mi célja lehetett Mikszáthnak ezzel a regénysorozattal? Ismeretszerzés és átadás a dzsentriről, a dzsentrinek és másnak nem bíráló jelleggel. Mert lehet, hogy ezek az emberek nem bíznak magukban és támogatni kell őket, hiszen nincs bennük hit az akarásra. Így kerülhetnek szembe mindazzal, amit eddig csináltak, és mindazokkal, akikkel eddig csinálták.
„Utól nem bírom érni, minek erőlködjem?”[30]
Ellentétben Csikyvel, aki: „Tudott akarni – azok közé tartozott, kik a könyökükkel is elég erősek maguknak utat vágni…”
„A mai dzsentri nem a régi nemesség többé. De legalább abból való. Fel kell tartani, amíg lehet, gyámolítani kell, mint a kialudni készülő tüzet.”
S, hogy miért hasonlít korunk néhány embere ma is a dzsentrikre? Vizsgálja meg az olvasó maga!
[1] Ady Endre Vasárnapi Újság 1910. május. 15.
[2] Baksay Sándor életrajza
[3] Gaal József életrajza
[4] Nagy Ignácz életrajza
[5] Vas Gereben életrajza
[6] Kuthy Lajos életrajza
[7] Baksay Sándor életrajza
[8] Iványi Ödön életrajza
[9] Gaál József életrajza
[10] Kuthy Lajos életrajza
[11] Tolnai Lajos életrajza
[12] Wohl Stefánia életrajza
[13] Vas Gereben életrajza
[14] Justh Zsigmond életrajza
[15] Justh Zsigmond életrajza
[16] Iványi Ödön életrajza
[17] Nagy Ignácz életrajza
[18] Kuthy Lajos életrajza
[19] Kuthy Lajos életrajza
[20] Csiky Gergely életrajza
[21] Csiky Gergely életrajza
[22] Fáy András életrajza
[23] Kuthy Lajos életrajza
[24] Tolnai Lajos életrajza
[25] Vas Gereben életrajza
[26] Justh Zsigmond életrajza
[27] Csiky Gergely életrajza
[28] Wohl Stefánia életrajza
[29] Vas Gereben életrajza
[30] Gaál József életrajza
Felhasznált irodalom
Klenner Ferenc: Mikszáth nézetei kora irodalmi viszonyról
Sós Endre: Mikszáth, a társadalomkritikus, Huszadik század 1949.
Baksay Sándor: Pusztai találkozás előszava
Bródy Sándor: A nap lovagja előszava
Csiky Gergely: Az Atlasz család előszava
Dóczi Lajos: Carmela előszava
Fáy András: A Bélteky-ház előszava
Gaal József: Szirmay Ilona előszava
Herczeg Ferencz: Pogányok előszava
Iványi Ödön: A püspök atyafisága előszava
B. Jósika Miklós: A csehek Magyarországon előszava
Justh Zsigmond: A pénz legendája előszava
Kuthy Lajos: Hazai rejtelmek előszava
Nagy Ignácz: Magyar titok előszava
Rákosi Jenő: A legnagyobb bolond előszava
Tolnai Lajos: A báróné ténsasszony előszava
Vas Gereben: Nagy idők, nagy emberek előszava
Wohl Stefánia: Aranyfüst előszava
No Comment