Három vérellátó újul meg idén


Három vérellátó újul meg idén
Olvasási idő: < 1 perc

A regionális- és területi vérellátó központok fejlesztése nevű projekt keretében idén három vérellátó intézményt újítanak fel és korszerűsítenek vidéken Debrecenben, Miskolcon és Tatabányán.

Három vérellátó újul meg idénA felújításra az eredeti projekt keretén belül hatékonyan lebonyolított közbeszerzési eljárások által keletkezett több mint 700 millió forintos megtakarítás ad lehetőséget. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által 2013-ban kötött konzorciális szerződés keretében elkészült és átadott Pécsi és Szegedi Regionális Vérellátó Központban már március közepe óta modern, korszerű körülmények között várják véradókat és látják el vérellátással kapcsolatos regionális feladatokat.

A megmaradt pénzből a Debreceni Regionális Vérellátó Központ és a Tatabányai Területi Vérellátó épületeit felújítják, míg a Miskolci Vérellátó új helyre, a megyei kórházba költözik. 190-190 millió forintból valósul meg a tatbányai és a debreceni munka, míg Miskolcon 130 millió forintból újítják meg azt a területet, ahova költözni fognak. Mindhárom helyen az OVSz új arculatának megfelelő, letisztult formavilágú, donor barát környezet kialakítása a cél, ahol a 31 millió forintból beszerzésre kerülő, teljesen új bútorzat is hozzájárul a munkavégzés és a véradás komfortfokozatának emeléséhez.

Emellett megoldódik végre az évek óta fennálló kiszálló járműhiány, mivel 110 millió Ft értékben lehetőség nyílik 15 db vérvételi kiszálló-gépjárművet vásárolni, ami a mobil-véradások hatékonyabb szervezését és lebonyolítását segíti. 60 millió forintért orvostechnológiai eszközöket és informatikai eszközöket is beszereznek a pályázat segítségével, így a szakmai munka infrasruktúrális hátterét is megújítják.



Previous Vízen úszó erőmű
Next Mi is az a Crohn-betegség? I.

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt + 19 =