A szakura (japánul: 桜 vagy さくら) a japán cseresznyevirágzás, illetve az ehhez kapcsolódó ünnepségek sorozata.
Japánban a szakura az egyik legmeghatározóbb kulturális esemény, amely a tavasz alapvető szimbóluma és annak kezdetét is jelenti. Tudományos és történeti szempontból a szakura nem csupán egy botanikai esemény, hanem a dolgok mulandósága feletti érzékenység filozófiájának fizikai manifesztációja. A japán cseresznyevirágzás, a virágok szépsége miatt számos waka versben (5-7-5-7-7 szótagos verssorok) szerepel.
Bár az emberek hónapokig várják a cseresznyevirágzás teljes pompáját, a virágok legfeljebb két hétig csodálhatóak, mielőtt lehullanak. A japánok viszont régóta megtalálják a szépséget az élet múlandóságában. Az a tény, hogy a teljes pompájú cseresznyevirágzás szépsége múlandó és rövid időn belül szertefoszlik, okot add arra, hogy az emberek imádják a cseresznyevirágzást.
Az ünnep lényege a hanami
A szakurához kapcsolódó társadalmi esemény a hanami (花見), amely szó szerint „virágnézést” jelent. Ez a tavaszi rituálé a cseresznyefák virágzásának szemlélését, az alattuk való piknikezést és a közösségi együttlétet egyesíti. A modern Japánban a virágzás kezdetét (kaika) és a teljes virágba borulást (mankai) a Japán Meteorológiai Ügynökség (JMA) szigorú protokoll szerint figyeli. Az országos „szakura-front” (szakurazsrenszen) északi irányú haladását naponta követik a híradásokban, mivel a virágzás csúcspontja mindössze 7-10 napig tart.
Általában minden prefektúrában van egy „mintafa”, amelyet a japán cseresznyevirágzás megfigyelésére, várható időpontjának meghatározására és előrejelzésre használnak.
Antik gyökerek: Szilvavirágzás (Nara-kor, 710–794)
A virágnézés szokása Kínából ered, de eredetileg a szilvavirágra (ume) és az őszibarackvirágra (momo no hana) vonatkozott. Tehát a Nara-kor nemessége még a szilva illatát és látványát értékelte, amely a tél végét és a kitartást szimbolizálta.
Csak a Heian-korban (794–1185) váltottak a cseresznyére
Japán a Heian-korban kezdte kialakítani saját, Kínától független, esztétikai identitását.
Saga császár (812) udvarában tartották az első feljegyzett hanami partit Kiotóban, ahol a szilvát már a cseresznyevirág váltotta fel. A szakura ekkor vált a japán arisztokrácia kizárólagos ünnepévé. A költészetben a „virág” szó innentől kezdve egyet jelentett a szakurával.
A Heian-korban kezdődött el a vadcseresznyefák (Prunus jamasakura) felhasználásával a cseresznyefák termesztése is. Olyan termesztett egyedek születtek, amelyek nem vadon élő fajták voltak. Ezek közül a legidősebb az úgynevezett (szószerinti fordítással) „síró cseresznyefa”, amelyet magyarul szerencsésebb szomorúnak vagy csüngőnek hívni. Nevét a Heian-korabeli dokumentumok is megerősítik és úgy tartják, hogy a „szomorú cseresznyefa” a vad Edo Higan cseresznyefa mutációja.
Japán legöregebb cseresznyefája is ebből a korból származhat. A Jamanasi prefektúrában található templomban van, neve Jindai sakura, amely 2000 éves múltra tekint vissza. Állítólag ezt a legendás fát a mitikus hadúr, Jamato Takeru ültette, és a jólétért való imák miatt ilyen hosszú életű. Más, 50 és 100 év közötti ősi cseresznyefákkal körülvéve, ékszerdobozszerű tájat alkot. Magassága: 10,3 méter. Törzskerülete: 11,8 méter. Jellegzetes tulajdonsága, hogy ugyanazon a fán a rózsaszín különböző árnyalataiban virágzik, a mély rózsaszíntől a majdnem fehérig. A helyzete azért nem annyira „rózsás”! Ugyanis a fa törzsének kétharmada elszáradt, míg a fennmaradó harmada már közel 20 éve alig hozott virágot, ezért kutatók segítségével különböző intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy a fa életerejét helyreállítsák. Az űrbe is ment innen cseresznyemag, amióta hazajött már. Sőt eltelt pár év és virágzik is.
A Kamakura-korszakban az Izu-szigeteken elterjedt oshima cseresznye (Prunus speciosa) kezdett megjelenni a japán kultúrában.
Az Edo-korban a hanami demokratizálódott
Cseresznyefákat ültettek még a templomok és a szentélyek területén is, és a szamurájok számára a szakura a dicsőséges, de rövid élet, illetve az önfeláldozás metaforájává vált. Tokugawa Yoshimune sógun nagy területeket ültettetett be cseresznyefákkal Edo (ma Tokió) szerte, hogy a köznép számára is elérhetővé tegye a kikapcsolódást. Állítólag a Sumida Parkban kialakított hely is hozzá köthető. A park az állomás közelében található, és a cseresznyefák körülbelül 1 kilométer hosszan szegélyezik a Sumida folyó partjait.
Bár cseresznyevirágzás megcsodálása sokáig alapvető dolog volt a felső osztályok, köztük a császárok, nemesek és szamurájok körében, a cseresznyevirágok, még ma is, általában a szellem szépségét, a kecses nőket és a tisztaságot jelképezik. A feng shui szerint a cseresznyevirágzásnak az a hatása, hogy elmossa a „vizet károsító méreganyagokat” és javítja a szerelmi életet.
A földművesek is régóta használják a cseresznyevirágzást útmutatóként
Különösen fontos a gazdálkodás megkezdésének időpontjához. Hiszen a hideg régiókban a japán cseresznyevirágzás kulcsfontosságú jelzője volt a késői fagyok okozta károk elkerülésének. Ráadásul a japán cseresznyevirágzás sintoista rituálénak is tekinthető, amellyel a bőséges termésért imádkoznak. A virágok időzítése és iránya alapján jó vagy rossz termést jósolnak például a rizstermesztésben.
Bár Japán számos híres cseresznyevirág-megfigyelő hellyel büszkélkedhet, a cseresznyevirágokat gyakran látni a városokban is. Valójában a mai kor cseresznyevirágzásról híresnek tartott helyei közül sokat eredetileg magánszemélyek ültettek, amit a társadalom közösségi tulajdonként örökölt meg. A Josinó-hegyet például gyakran nevezik Japán legjobb cseresznyevirág-megfigyelő helyének. Körülbelül 30 000 cseresznyefával, főként fehér hegyi cseresznyefákkal büszkélkedhet. Lenyűgöző látványt nyújt, mert egy pillantással sok-sok-sok akár ezer fa is látható.
A várak területén épült parkokban található cseresznyevirágzási helyek különösen népszerűek. Ennek történelmi háttére a feudális rendszer eltörlésére irányuló intézkedések sorozata. Ekkor a hatalom a Tokugava sógunátustól a Meidzsi-kormányzatra szállt (19. század második fele).
Mivel a japán várak eredetileg katonai erődítmények voltak, a kőfalak károsodásának elkerülése érdekében bevett gyakorlat volt, hogy ne ültessenek olyan fákat a vár területén, amelyek a gyökereiket mélyen a földbe eresztik.
A cseresznyefák 70%-a a Somei Yoshino fajtához tartozik
A tény, hogy a viszonylag ellenálló és könnyen termeszthető Somei Yoshino cseresznyefát ekkoriban, a 19. század második felétől nagy mennyiségben alkalmazták, hozzájárult a fajta terjedéséhez. (Nevét Somei faluról kapta, ahol az Edo-korszakban sok kertész élt.)
Az oltott Somei Yoshino fák néha mindössze két év leforgása után már virágozhatnak. Mivel ezeket a fákat oltással és dugványozással szaporítják, nem arról van szó, hogy utódként szaporodnak, hanem arról, hogy a klónok alkotják Japán cseresznyefáinak 70%-át. Több szakértő szerint a klónozás miatti azonos genetika okozza, hogy ezek a fák, azonos éghajlati viszonyok között, általában egyszerre virágoznak, még a leveleik kihajtása előtt.
Úgy tartják, hogy ez a fajta az Edo Higan és az Oshima cseresznye – mindkettő őshonos japán vadcseresznyefaj – keresztezéséből, vagy a természetben lezajlott, emberi kéz nélküli hibridizációból származik. A késő Edo-korban (1850-es és 1860-as évek között) „Yoshino cseresznyeként” árulták őket. (A három legjellemzőbb vadcseresznyefaj Japánban a hegyi cseresznye, az Edo Higan cseresznye és az Oshima cseresznye.)
A cseresznyefák számára szükséges helyigény egyébként régiónként eltérő. A hideg Tohoku régióban a Somei Yoshino cseresznyefák virágzásához 15-20 méter ültetési átmérőjű területre van szükség, míg a melegebb Tokai és Kinki régiókban körülbelül 10 méter átmérőre. Különben nem lehet virágzásra számítani. De a jó vízelvezetésű talaj is fontos a cseresznyefa növekedéséhez. Az agyagos talaj akadályozza a gyökérnövekedést. Az ok, amiért sok cseresznyefa van várromok körül és folyók mentén, valószínűleg az, hogy ezeket a helyeket esztétikai megjelenésük és láthatóságuk miatt választották, megfelelve a térbeli és környezeti követelményeknek.
A cseresznyefák a rózsafélék (Rosaceae) családjába, a Prunus nemzetségbe tartozó lombhullató fák.
Viszont a vadcseresznyefákra jellemző, hogy egyszerre fakadnak a levelek és a virágok. Mivel a gének egyénenként eltérőek, a virágzás időtartama is eltérő. Emiatt az Edo-korszak előtti cseresznyevirágzás során a hegyekben és a mezőkön körülbelül egy hónapon keresztül szakaszosan virágzó fákat csodáltak az emberek.
Sokan azt gondolják, hogy ezek a fák nem teremnek gyümölcsöt. Az igaz, hogy olyat nem, mint, amit mi cseresznyeként ismerünk és megeszünk. De a Somei Yoshino cseresznyefa termése kicsi és fekete. Emellett kis mennyiségben mérgező anyagot is tartalmaz, ezért szigorúan tilos megenni. A cseresznyevirág illatát is a kumarin adja, ami az aromás vegyületek csoportjának alapvető vegyülete, amelybe a polifenolok is tartoznak. A kumarin kis molekulatömegű, és elillan a légkörbe, lehetővé téve számunkra az illatának érzékelését. (Amikor a virágok és levelek lehullanak, a kumarin mérgezővé válik!)
A legtöbb ember lelki szemei előtt valószínűleg rózsaszín virág jelenik meg, amikor a cseresznyevirágzásra gondol. De valójában vannak a cseresznyevirágnak olyan fajtái is, amelyek nem rózsaszínű virágúak. Több mint 500 cseresznyevirágfajta létezik, beleértve a változatokat és a hibrideket is.
A halványzöldes virágokkal virágzó „Gyoiko” cseresznyevirág április végén kezd bimbózni, színe sárgászöldről sárgára változik, végül a közepe pirosra színeződik.
Miről szól ma a szakura?
Ma a szakura és a hanami három elem kötelező kombinációja. Az egyik a sok fával történő cseresznyevirágzás, a másik a tömeg, a harmadik az étel és ital. Sok japán ember szerint a hanami csak akkor teljes, ha ez a három elem jelen van. Nem csak néhány cseresznyefa, hanem egy egész facsoport. Nem csak egy-két ember, hanem hatalmas tömeg és nem csak a virágok nézegetéséről van szó, hanem ételről és italról is.
Ehhez képest a régi idők hanamija csendes szemlélődés volt. A virágok múlandósága fölött elmélkedő udvari költők, szerzetesek és arisztokraták ünnepe. A sakurához akkor még, a létezés törékenységének tükreként, egyetlen fa is elég volt, mert az ember megérezte az idő súlyát.
A világ kitágult, mindenki a saját szintjén, a saját pillanatában és életében éli meg az ünnepet, de tény, hogy a mai hanami már más ritmusban él. A sok ezer fa, a hömpölygő tömeg és az étel-ital közös öröme együtt alkotja azt a vibráló, közösségi ünnepet, amelyben a szépség nemcsak szemlélhető, hanem meg is osztható.
Talán épp a két világ találkozása adja a hanami igazi mélységét. A múlt csendje, a jelen zaja ugyanarra emlékeztet: a virágzás rövid, ezért kell teljes szívvel benne lenni.
Az ELTE Füvészkert hagyományos Sakura Ünnepe
idén is a japán tavasz hangulatát idézi meg. A rendezvény a japán Ohanami, azaz a cseresznyevirágzás ünneplésének hagyományához kapcsolódik. A hétvégéken a látogatók változatos programokon vehetnek részt: japán kulturális bemutatók, workshopok, művészeti foglalkozások és gasztronómiai élmények várják az érdeklődőket.
Időpont: 2026. március 28–29. és április 11–12.
Helyszín: ELTE Füvészkert (1083 Budapest, Illés u. 25.)
Annak viszont, aki nem tud betelni a virágzó cseresznyefák látványával a
KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium Zuglói Japánkertjének Japánkerti Nap programját ajánljuk!
Itt 20 percenként induló séták lesznek egy japánok által is japánkertként elismert csodabirodalomban. Mi tavaly már jártunk ott, nem csak cseresznyefák vannak! A cikk ide kattintva olvasható.
Időpont: 2026. április 18. 9–17 óra között
Helyszín: KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium Zuglói Japánkert (1149 Budapest, Mogyoródi út 56-60.)
Persze biztos, ami tuti, bármelyik másik nap is meg lehet nézni a fákat, nehogy lemaradjunk a virágokról. A belépő nem vészes, adományként is felfogható.
Források:
No Comment