Egy botanikus kert lényegét talán úgy ragadhatjuk meg a legpontosabban, ha ember és természet közötti élő párbeszédként tekintünk rá. A kert emlékeztet arra, hogy a bioszféra nem háttérként szolgál az emberiség számára, hanem az a közeg, amelyből mi magunk is származunk. Az ELTE Füvészkert 2025 szeptemberében kinevezett igazgatójával, Papp Lászlóval beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről – örökségről, felelősségről és álmokról.
Néhány hónapja az ország legrégebbi botanikus kertjének igazgatója lett. Számos elődje közül, kik gyakoroltak hatást Önre, kiknek a munkásságát emelné ki és vannak-e olyanok, akik valamilyen hatással voltak a gondolkodására, szemléletére?
Az ELTE Füvészkert összes eddigi igazgatója szenzációs ember volt, mindannyian hozzátettek valami meghatározót a kert fejlődéséhez. Akár mindenkiről egyesével tudnék mondani olyat, ami nemcsak a Füvészkert történetének lett része, hanem annak a szellemiségnek is, amely ma velünk él. De, ha mindenképpen ki kell emelnem néhány személyt, akik részben az én munkásságomat is meghatározzák, akkor elsőként fontosnak tartom megemlíteni a legelső és az őt követő igazgatót. A Füvészkert története a magyar természettudomány két meghatározó, eltérő nemzetiségű és karakterű tudósával indul, akiket a természet megszállott kutatása kötött össze. Winterl József Jakab munkásságát (1771–1809) azért tartom nagyra, mert alapító igazgatóként, nagyon komolyan és sokáig küzdött, hogy kialakítsa ezt a botanikus kertet. Szinte mindenért meg kellett küzdenie. De a kitartás, amivel felépítette, költöztette és elindította Magyarország első botanikus kertjét, nagyon érdekes és izgalmas számomra, hiszen eközben ő neves oktató és még kétszer rektor is volt. Utódja Kitaibel Pál (1809–1817) neves magyar polihisztor előtt mindenki megemelheti a kalapját. Ha elővesszük a három kötetben megjelent, letisztázott naplóit, még mindig nagyon sok újat tudhatunk meg. Hol fordultak elő régen különleges növények, milyenek voltak az emberek, a viseletek, hogyan alakult a természet és az ember kapcsolata? Kitaibel feljegyzései, útinaplói nemcsak botanikai, hanem geológiai és balneológiai szempontból is felbecsülhetetlenek. Megfigyeléseit a kutatók sok esetben ma is használják, mert munkáiban egyszerre volt jelen a tudós pontossága és a felfedező kalandor kíváncsisága.
Ha a kezdetektől napjainkba ugrunk egy nagyot, és számításba vesszük, hogy most már jómagam is tizenkét éve dolgozom a Füvészkertben, akkor közvetlen elődeimet emelném ki. Dr. Orlóci László (2005–2025) minden szempontból különleges ember az életemben, aki a kertész szakma által is elismert személy. Rendkívüli szakmai tudással rendelkezik, emellett rálát a botanika-ökológiára is, nem csak a kertészeknek, hanem egy biológusnak is nagyon sok újat tud mondani. Mind a mai napig sokszor kérek tőle tanácsot. Ráadásul menedzselési képessége az eddigi igazgatókhoz mérten is rendkívül kiemelkedő és bölcsességgel párosul. Laci elődje Dr. Isépy István (1981–2005), meg azért különleges számomra, mert a tanárom volt. Államvizsgáztam is nála. Zseniális tudású és nagyszerű történetmesélő volt, akinek tudományanekdotái lebilincselték a diákokat. Tőle tanultuk, hogy fontos a tudomány, fontosak a kutatási eredmények, de az is fontos, hogy a tudománytörténet kereteibe hogyan helyezzük el azokat. Egy ifjú kollégámmal ezt az örökséget folytatva tartjuk a botanikus kerti növényismeret tárgyat, amibe egy kicsit én is ezért szerettem bele hallgató koromban. A füvészkerti szakvezetéseink is ezen a vonalon haladnak tovább, mert közelebb hozzák a történelmet, a tudományt, a növényeket és így a természetet is az emberekhez. Úgy gondolom, hogy egy látogató számára nem elegendő élmény, ha végigsétál a kerten, megnézi a növényeket, a táblákat és hazamegy. Lehet az diák, szakember vagy természetkedvelő felnőtt, az olyan történetek, anekdoták, mint Soó Rezső macskái vizsgabeugró feladatként, sokszor maradandóbb emléknyomot hagynak a Veronica spicata nevénél.
Isépy tanár úrnak tehát komoly szerepe volt abban, hogy a botanikus kertnél maradjak. Vagy inkább úgy mondanám, a botanikus kerti növényismeret órákat hallgatva szippantott magába a Füvészkert, és azóta, több mint 12 éve itt vagyok.
Régi korok nagy tudósai gyakran polihisztorok voltak. Ezek az emberek egyszerre foglalkoztak botanikával, geológiával, orvostudománnyal vagy akár néprajzzal is. Ma ezzel szemben inkább a szűk specializáció jellemző. Hogyan látja ezt a változást?
Saját élettapasztalatomból kiindulva én is érzem biológusként, hogy amikor diák voltam igyekeztem több területen elmélyült tudást szerezni. Állatok, gombák, növények és még sorolhatnám, így amikor gyakorlatokon azt érzékeltük, hogy nem minden oktató tudja teljesen kimeríteni a hallgatói kíváncsiságot, úgy éreztük, hogy ez nagy hiányosság, mert ez is a nagy egész része. Később a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy a világ hatalmas tudása ma egyrészt sokkal gyorsabban terjed, másrészt a specializálódás adja a lehetőségeket. Talán szomorú, hogy kutatóként, tudósként olykor korlátozni kell magunkat. Például le kell szűkíteni a kutatási spektrumot a botanikára, a botanikán belül is egy olyan irányzatra, amiben jobban el tudunk mélyedni, és ekkor azt érezzük, baj, hogy a többire nem lesz időnk. Az érem másik oldalát nézve viszont elmondható, hogy vannak olyan emberek, akik ebben a világban rendkívül jó fogódzkodók. Elfogulatlanul mondhatom, hogy ilyen a nálunk önkéntesként dolgozó Dr. Majoros Gábor, nyugdíjas zoológus, parazitológus, malakológus, aki páratlan tudással rendelkezik a Füvészkert maggyűjteményével kapcsolatban.
Előremutató ebben a helyzetben, hogy mivel ő nagyon magas szinten látja át ezt a területet, ez arra sarkal minket, hogy a leszűkült tudás érzése ellen tegyünk. Akár egyénileg, akár szervezetileg a társadalom érdekében. A tudás kiszélesítésében az ELTE Füvészkert botanikus kertként nagyon jó platform. Jó helyszín arra, hogy szélesítsük a tudásunkat, magunkét és másokét is, mert az ismeretterjesztés régóta kiemelt feladatunk. A polihisztor szemlélet pedig hab lehet a tortán.
Hogyan mutatkozik meg ez a bizonyos plusz a Füvészkert életében?
Egyrészt, itt a növényvilág egy jóval szélesebb spektrumát tudjuk bemutatni a látogatóknak, a diákoknak. De emellett fontos láttatni azt is, hogy ennek a területnek van egy komoly helytörténeti múltja, ami éppen egy nagyon érdekes kutatási fázisban van. A Festetics-kastélyról most úgy tartják, hogy ez Pest legidősebb épülete, vagy legalábbis ami a helyén volt, mert 1730-tól áll itt ez a kastély. Feltételezik, hogy Mátyás király vadászkastélya lehetett itt előtte. Ezért talajradarvizsgálat segítségével, ELTE-s oktatók és hallgatók régészeti feltárásával nemrég zajlott egy kutatás, amelynek során egy falmaradványt és mellette, a rostálás során, 1520-ból való pénzérméket is találtunk. Innentől nem csak védett, hanem régészeti lelőhely is lettünk. A kertészet, a botanika iránt érdeklődő látogatók kiegészülnek az építész, műemlékvédelmis, régész hallgatókkal és a nagyközönséget az épített örökségünkkel is megismertethetjük.
Nyilván ki kell emelnem, hogy ez még csak egy izgalmas teória, amit tudományosan és hitelt érdemlően kell megerősíteni, cáfolni! De azért nagyon érdekes lehetőség, ami minket is lázba hoz, pedig más tudományos területen dolgozunk. Ezzel máris szélesedik a látókör, beindul a fantázia és kiteljesedik a világ. Egy távoli vízió kelhet életre azzal, ha elképzeljük, hogy a Füvészkertben megvalósulhat egy botanikai, egy helytörténeti múzeum vagy gyűjtemény. Ezekkel megnövelhető a kertben eltöltött idő. Többeknek lesz érdemesebb visszajönni és még többen találhatják meg nálunk az érdeklődési területüket, miközben egy-egy másik tudományos területre csodálkoznak rá. Ez a sokrétűség, ezért is szükségszerű, hogy a mai rohanó világunkban ne teljen meg olyan gyorsan a „winchester-ünk”. Nem kell tehát a szó szoros értelmében polihisztornak lenni, de fontos a nyitottság és az összefüggések felismerése. Mert akkor az iskolában, egyetemen tanultak nem olyan bemagolt tudásanyagok, amiknek miértjét nem volt időnk megérteni.
Amikor az ember híres igazgatói elődök nyomdokába lép, óhatatlanul érzi az örökség súlyát. Mit szeretne ehhez a történethez hozzátenni, ami miatt egyszer majd az Ön neve is inspirációként kerül elő a következő generációk számára?
Az ember mindig keresi, mi az, ami eddig is jó volt és folytatható. Ráadásul én, főleg a korábban említett, hozzám közel álló elődeimet nemcsak, hogy nagyon szeretem, tisztelem, de azt is gondolom róluk, hogy nagyon jó irányba indították el a kertet. Isépy tanár úr idején még inkább oktató, kicsit zártabb kert voltunk, aztán jött Orlóci László, aki megérezte, hogy kell a nyitás és nagyon jól, logikusan gondolkozva egy olyan pályára tette a kertet, amihez jó kapcsolódni, amit jó érzés továbbvinni. Még A Füvészkertért Alapítvány kuratóriumi elnöke voltam, amikor először jött a nagysikerű fényshow, amit együttesen (alapítvány, kert, lengyel fél) hoztunk létre. Szórakoztató funkciója van az év egy olyan időszakában, amikor kevés a látogató. Igaz, hogy csekély szakmai előnnyel, de annál több társadalmi figyelemmel jár és a bevételi forrást is növeli. A haszna is időben eltolva jelentkezett, mert olyan gyermekes családok, emberek jönnek vissza tavasszal és nyáron, akiket enélkül lehet, hogy nem tudtunk volna soha megszólítani.
Lacival egyformán gondolkodunk abban is, hogy figyelembe kell venni kollégáink, munkatársaink véleményét és csapatként kell sikereket elérni. Én is ezt igyekszem tenni, hiszen már 12 éve ezt a csapatot erősítem, most pedig vezetem is. Látom mi az, amiből részben lehet jövőt építeni vagy lehet a kert társadalmi beágyazottságát, ismeretségét növelni és van egy elődeim által kijelölt út is.
A Füvészkertért Alapítvánnyal, amit most Dr. Orlóci László vezet, nagyon szoros az együttműködésünk. Nem csak a működési forma és a munkáltatói gyakorló feladatok miatt, hanem mert működő szerves egységet alkotunk, ahol nagyon fontos az a meghatározó és védőernyő, amit az egyetem, az ELTE képvisel. A múlt továbbvitelét, a természet őrzését, a jövő építését pedig szó szerint is értelmezem. A régi közös álmok megvalósítása is cél. Ebbe tartozik a bejárati front átalakítása és a Füvészkert tér kialakítása nyitott terekkel, felújított épületekkel és egy csobogóval, ami régóta élő projekt. Emellett régóta vágyálom a kastély felújítása, botanikai múzeummá alakítása is, amin már több évtizede megy a gondolkodás.
A mintegy 170 éves bejárati épületegyüttes három önálló épülete már elég rossz állapotú, jót tesz nekik, hogy növényekkel takartak. Sajnos ezek felújítására eddig nem volt pályázati forrás, de az előkészítésén folyamatosan dolgozunk. A bejárat jelenleg a kőfalakkal takart környezet miatt is nehezen észrevehető. Szeretnénk – a kerítés beljebb helyezésével – az épületek vonalához és az eredeti, másfél évszázados tervekhez igazodva, létrehozni egy közforgalom számára is elérhető, megszépült fogadóteret, amely még vonzóbb belépési élményt jelent. Tervünk szerint, a három épület egyikében a Füvészkert rangjához méltó látogatóközpont kapna helyet. A másik épületbe kiköltözhet az iroda, és akkor a kastélyban elindulhatna a műemlékvédelmi kutatás, hogy utána múzeummá válhasson. Együttes erővel, lépésenként, a kellő időben és az itteni kollegiális gárdával. A műemlékvédelmi bejelentési engedélyhez szükséges tervezés végső fázisában vagyunk, a szakmai anyagok megvannak hozzá, a forrásteremtés folyamatban van.
A Füvészkert tér kialakítása és átadása a gyalogos közforgalom számára nekünk azt jelenti, hogy ismét közelebb kerülünk a helyi, kerületi lakosokhoz, a látogatókhoz, az érdeklődőkhöz és az emberekhez. Azaz a nagy egész szervesebb része leszünk, kedvet csinálunk a botanikus kerti látogatáshoz és rekreációs teret biztosítunk egy továbbra is füvészkerti (állami) tulajdonú, de közforgalomnak átadott részen.
Mikorra várható mindez?
Egyre több ember ismeri fel, hogy a természettel kapcsolatban felelősséggel tartozunk. Akár a Föld, akár az unokáink, akár önmagunk felé. Az erdészek, a botanikusok, a növényekkel foglalkozók előre terveznek. Nem kapkodnak, hiszen a növények is lassan nőnek, így inkább előre kell jól tervezni. Nem szabad türelmetlennek lenni, de a lehetőségeket következetesen meg kell ragadni és a célra koncentrálva, támogató szervezetekkel, partnerekkel együttműködve kitartónak kell lenni. Tehát kitartóak vagyunk, folyamatosan keressük, várjuk a lehetőségeket a támogatókat és ehhez mérten folyamatosak lesznek a megvalósítás lépései.
Az mindenki számára látható, hogy a nyolcadik kerület dinamikusan fejlődik, nagyon sok fejlesztés, felújítás van a környezetünkben. Ez minket is motivál. A működésünket segítő speciális modell, hogy az egyetem védőszárnyai alatt vagyonkezelőként működünk, de mégis fontos a bevétel, az üzemeltetés és a szoros együttműködés A Füvészkertért Alapítvánnyal, egy előrevivő konstrukció. Számunkra is fontos, hogy 255 éves múltunkkal, az ország legrégebbi botanikus kertjeként méltó részei legyünk a tőlünk csak néhány évvel fiatalabb kerületnek, akikkel egyébként példásan jó a kapcsolatunk.
Az ember ritkán készül gyerekkorától botanikuskert-igazgatónak. Az Ön történetében hogyan alakult ez az út?
Esetemben még talán az is igaz lenne, hogy a génjeimben hordozom, hiszen mindkét szülőm biológus és a felmenőim is mind kapcsolódtak valamilyen módon a természethez. De viccet félretéve, valóban nem erre a pozícióra készül az ember gyerekként és annak külön örülök, hogy édesapám, aki a Debreceni Botanikus Kert igazgatója is volt hagyta, hogy gyerek lehessek. Ettől még sokszor elkísértük őt a testvéreimmel a munkahelyére, segítettünk öntözni, növényeket ültetni. Ez jó volt, mert gyerekként is szerettünk kertészkedni. Nagyapám is gyakran vitt bennünket kirándulni. Csavarogtunk az erdőben, felfedeztük a növényeket, állatokat és vele is kertészkedtünk, paradicsomot, paprikát, szőlőt neveltünk. Ez a szakmai erőltetés nélküli, boldog gyerek-szülő, gyerek-nagyszülő kapcsolat kihat az ember későbbi életére is. Ma már nosztalgikusan gondolok ezekre az időkre. Dédapám például patikus volt az Alföld közepén és ő is szerette a növényeket. Egy házfelújítás során olyan kis füzetkéi kerültek elő, amiben préselt növények voltak az olasz frontról. Valószínűleg az isonzói front lelki terhelésén és az Avezzano környékén átélt háborús éveken a növények szeretete, a természet segítette át. Büszkeséggel töltött el az is, amikor már füvészkerti dolgozóként rátaláltam a leckekönyvére és azt láttam, hogy Tuzson János és Mágócsy-Dietz Sándor igazgatók is nagyon elismerően nyilatkoztak róla.
Az ELTE-n mint biológus hallgató, én is lelkesen jártam Isépy tanár úr óráira, amik felértek egy világkörüli utazással. Megismerkedtünk a távoli tájak sokszínű növényeivel, az őket kutató tudósok életével, történeteivel. Az egyetemi évek alatt még az volt az elképzelésem, hogy kutató leszek és csak egyfélével foglalkozok, aztán mégis más irányt vettem, visszatértem. Isépy István nyugdíjba vonulásakor ugyanis sikeresen pályáztam egy megüresedett itteni státuszra, és azóta itt vagyok. Most, hogy sok éve már egy nagyon idős „botkertben”, történelmi környezetben, régi bútorok között dolgozom, és egyszerre látom az élő múltat, illetve a modern jövőt, egészen máshogy gondolok egy botanikus kertre, mint fiatalon. Egyébként elárulom, hogy itt, az ELTE-n képzeltem el az életemet, a feleségemet is itt ismertem meg.
A növények, a természet szeretete tehát öröklődött. De vannak-e olyan növények, amiket egy kicsit jobban kedvel a többinél?
Részben az is öröklődött, hogy a kaktuszok az egyik kedvenceim. Nagyapám a sikerélményre is nagyon figyelt. Amikor gyerekkoromban együtt kaktuszoztunk és elvetettünk néhány magot, az biztosan ki is kelt. Ez a siker pedig meghozza az ember lelkesedését. Így egyre nagyobb intenzitással folytam bele a tevékenységbe, olyannyira, hogy amíg a három lányom meg nem született elég intenzíven részt vettem a gyűjtemény gondozásában. Generációs szeretet ez, hiszen nagyapám kezdte el, édesapám folytatta és vitte egészen magas szintre a messze földön híres debreceni botanikus kerti kaktusz- és pozsgás gyűjteményével. Kis szerencse, hogy miután édesapám nyugdíjba ment, átvette a nagyapai gyűjteményt és én már csak besegítek, mert most jórészt ő gondozza őket.
A másik kedvenceim a hazai honos növények. Ezek ismerete és szeretete viszont apámtól jött. Debrecenben hatalmas kertünk volt, tele növényekkel, mint egy kis botanikus kert. Több száz volt a fajok és fajták száma, illetve voltak benne védett növények is, ami nem sok földi halandónak adatik meg, hogy a magánkertjében ilyenekkel foglalkozhasson. Apámnak, a Hortobágyi Nemzeti Park megbízásából, lehetősége volt a tájnak, főleg a Nyírség növényeinek szaporítására, de volt egy idő, amikor neki erre alig maradt ideje és akkor gyerekként átvettem a stafétát. Egész az egyetemig nagy lelkesedéssel csináltam szabadidőmben. Később, részben az ELTE Füvészkertben szerettem meg jobban a trópusi növényeket és a cikászokat is.
Van olyan növény, amiért kifejezetten aggódik?
Az őshonos növényekért például kifejezetten aggódom. A magyar zörgőfűvel (Crepis pannonica), vagy akár a gyapjas csűdfűvel (Astragalus dasyanthus), a magyarföldi husánggal (Ferula sadleriana) vagy a tátorjánnal (Crambe tatarica) én is foglalkozom kutatási szinten, mert ezek nagyon ritka növények. Jó részük, bennszülött faj. Például a magyarföldi husáng csak a Kárpát-medencében honos. A klímaváltozás, a szárazság, az egyre hosszabb és szárazabb aszályos időszakok, nyarak, sőt most már a tavaszok is, sajnos hozzájárulhatnak e növények kipusztulásához. Úgyhogy mind a szaporításukhoz igyekszem hozzátenni, mind a kutatásokban próbálok segíteni. De van még jó pár (több mint háromszáz faj) olyan növény, amivel a kertben foglalkozunk. Ezekből harminc biztosan olyan, ami ebből a régióból származik, és nagyon érintett a kipusztulás lehetőségében. A védelmüket nemcsak a kert, hanem a személyes feladatomnak is tekintem. Tulajdonképpen, visszaemlékezve azt mondhatom, az is érdekes dolog, hogy már diákként is közel kerültem ezekhez a növényekhez. Témavezetőim hívták fel a figyelmet arra, hogy bár nagyon jó kaktuszokkal foglalkozni, de ha már foglalkoztam védett növények szaporításával, miért nem akarom ezt továbbvinni. Így tértem vissza a szakdolgozatomban és az életben is olyan területekhez, növényekhez, amik az egyetem alatt nem voltak erős prioritások. Ezekért is a tanáraimnak, a családomnak, az elődeimnek tartozom köszönettel, amellett, hogy sokat járhattam például az Északi-Középhegységben az egri botanikus kert megbízásából.
Azt gondolom, hogy a védett növényekre és a körülöttünk lévő világra is fokozottan figyelni kell, mert ezek mind örökségek, amit a gyermekeinknek őrzünk meg. De egy ilyen felgyorsult világban sem gyereknek, sem jó szülőnek nem könnyű lenni! Ezért kiemelkedő küldetése a botanikus kerteknek a természetvédelem mellett az ismeretterjesztés. Illetve ezért fontos számomra is, hogy a munkám mellett a három lányomra, a családomra is jusson elég idő.
Ha már növényvédelemről esett szó, van olyan félreértés, tévhit vagy illúzió, amelyet különösen gyakran tapasztal egy-egy növénnyel kapcsolatban?
Szakvezetések során én is és a kollégáim is mindig nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy főleg a negatív irányú tévhiteket legalább részben felülírjuk, elmagyarázzuk az embereknek.
A negatív kötődést például fontos felülírni, helyre tenni a borostyán esetében, amit temető növénynek tartanak, emiatt irtóznak tőle. A borostyán nem pusztítja el a fát, nem rosszakaró. Ugyan felkúszik a fákra és a kéregbe is belemélyeszti kapaszkodó léggyökereit, de ez nem pusztítja el a fát. Olyankor van gond, amikor a fa odvas, idős, azaz statikailag problémás. Arra és a növényritkaságokra mi sem szoktuk felereszteni, mert a borostyán több tonnányivá tud nőni tíz éven belül. Ökológiai szempontból mégis óriási jelentősége van. Lián életformájú növény, ami egyfajta párás mikroklímaburkot teremt és ez néha hasznos is lehet. Továbbá ritka állatoknak biztosít szaporodó helyet, madaraknak fészkelő helye, ha kúszik a talajon, az fülemülének, sünnek is élőhelye. Azonkívül őshonos örökzöld kúszónövényről van szó, ami a ligeterdőknek, a keményfa ligeterdőknek fontos eleme.
Másik tévhit, hogy a kancsóka, például a trópusi kancsókák felső levele lecsukódik. Ez a kedves gondolat szinte mindenkiben megfogalmazódik, de alapvetően az egy stabil, statikus dolog, ami azt akadályozza meg, hogy teleessen csapadékvízzel kancsó maga. Ez nem negatív, nem problematikus, inkább csak egy érdekesség, amit elmondunk. Mert egy kancsóka nem olyan aktív, mint mondjuk egy Vénusz légycsapója, ami valóban látványos sebességgel hajtja össze a leveleit.
Mit jelent ma egy 21. századi botanikus kert vezetése? Mennyiben más ez, mint akár 20–30 évvel ezelőtt?
Oktatás, kutatás, ismeretterjesztés, természetvédelem. Ezeket a feladatokat magunkra vettük és nem szelektálunk. Általánosan és régóta elfogadott tény, hogy a Füvészkert alapvető feladata az oktatás, a kutatás. A természetvédelem az 1950-es évektől került előtérbe. Sok cikk jelent meg ekkor a veszélyben lévő növényekről, de Priszter Szaniszló igazgató, kiváló és rengeteget publikáló személy volt az első, aki egy olyan tanulmányt fogalmazott meg Kovács Margittal közösen, amiben már ajánlásokat is tesznek. Ő a saját kertjében is foglalkozott növények megtelepítésével és szaporításával, ezért a hazai honos növények megőrzésében az ő munkáját igyekszünk folytatni. Nemzeti parkokkal működünk együtt és törekszünk nagyon jó kapcsolatot ápolni. A füvészkerti tevékenységeket, szaporításokat, a gyűjtéseket és a visszatelepítéseket is szigorúan engedélyek mentén, az illetékes nemzeti parkkal együttműködve végezzük. Most ez jórészt a Duna-Ipoly Nemzeti Park, mert ebbe a régióba tartozunk.
Nagyon fontos az úgynevezett in situ és ex situ természetvédelem összehangolása. Régen, a nagyobb kapcsolati távolság miatt, kicsit bizalmatlan volt a viszony, de most a nemzeti parkoknak is nagyobb szüksége van botanikus kertekre, a felszaporítás terén. Mivel ők is jobban rálátnak a munkánkra és szigorú szabályok betartása mellett alakítjuk ki az együttműködést, illetve a kiemelt növényfajok populációjának megőrzésében gyümölcsöző kapcsolataink vannak Ez azért is fontos, mert a természetes populációk állapota annyira változik, hogy sok növény drasztikus állománycsökkenést szenved.
De a régió és hazánk természetes élőhelyeiről is igyekszünk levenni a terhet. Tehát a természetvédelmi fókuszunk a Budai hegység, egészen a Naszályig, a Börzsöny, a Duna-Tisza közének északi része mentén van. De az ELTE Füvészkert mint fővárosi botanikus kert nem csak a régiójára fókuszál. Igyekszünk különlegesebb fajokat is megőrizni.
Az ismeretterjesztés esetében már említettem, hogy a nyitás az utóbbi időben Orlóci Lacival, 2005-től kezdődően történt. Workshopok, szakmai és gyerekprogramok, szakvezetések. Ezeket az alapítvány nagyon ügyesen valósítja meg a kollégák segítségével. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek sikerélményeket szerezzenek, mert nem az a cél, hogy mindenki biológus, botanikus vagy kertész legyen, hanem az, hogy érthető, világos és érdekes képük alakuljon ki a körülöttük lévő élővilágról.
Mindezek mellett, egy 21. századi botanikus kert vezetése részben azt is jelenti, hogy a kertet, a gyűjteményt és ezt az épületállományt megőrizzük. Emellett fontos feladatunk erősíteni a társadalmi beágyazottságot. Korábban néhány ezer fő jött el oktatási szempontból és egy zártabb kert voltunk. Ezt most a hozzánk tartozó gödi Huzella Kert esetében igyekszünk feloldani. Ennek kapcsán is mindenképpen megemlítendő a rekreációs feladatunk. Az ottani és az itteni kertfejlesztésnél is gondosan figyelünk erre, hiszen az embereknek komolyabb igényük van az élővilág, a természet felé való nyitásra.
A Huzella Kertben és itt is együttdolgozunk több ELTE-s tanszékkel, például az ELTE TTK Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai Tanszékével, illetve az ELTE Genetika Tanszékével. Szerencsére a Huzella Kert a kiterjesztett szatellit kertünk, nélküle sokkal kevesebb helyünk és lehetőségünk lenne. Nagyon sok fásszárút már oda telepítünk ki. Bár jó régi laborunk van, azért zajlanak nálunk aktív botanikai, ökológiai kutatások is, amihez hátteret biztosítunk a gyűjteményi elemekkel (herbárium, könyvtár, mag- és növénygyűjtemény).
Aktívan zajlik olyan kertészeti kutatás, ami még a korábbi igazgató időszakában indult és a hidegtűrést, a szárazságtűrést vagy a kettőt együtt vizsgálja. Kutatjuk a ritka fajok szaporítását, szaporodás biológiáját, talajpreferenciáját, de említhetnék olyat is, ami új ehető mediterrán növények tartására, azok fajtáinak nemesítésre fókuszál és akkor még a díszkertészeti vonalat meg sem említettem. Amennyire lehetséges az érdekes, perspektivikus kutatásoknak helyet adunk, sőt néha biológusként ezekben segédkezem, részt is veszek, ha időm engedi. Még akkor is, ha egy botanikus kert számára az új irányzatok, mint a szárazságtűrő, minimálisan öntözött kertek vizsgálata nem feladat egy olyan elvárás mellett, amikor minél többféle és eltérő igényű növényt kell megmutassunk itt, a főváros kellős közepén. De az elhelyezkedésünk és a területi adottságunk hasznos is, mert ha egy flóra, vagy egy terepi kutató minden héten el kellene menjen egy távolabbi vidékre, hogy meg tudja nézni az adott fajt vagy annak változását, az nehezen megvalósítható lenne. Ám, ha az adott növény itt van benn a botanikus kertben, akkor jóval komolyabb ismereteket nyerhetünk. Igaz, hogy bizonyos hatásokat kizárunk, ami az élőhelyen jelentkezik, de az egyedfejlődés folyamán a kritikus stádiumokat azonosítani tudjuk. Mik az érzékenységek, amik az élőhelyen is jelentkezhetnek, vagy nem? Mi az, amire oda kell figyelni akár egy mesterséges, akár egy természetes hatásokkal terhelt élőhelyen?
Igazgatói pozícióból, nyolc hónap után, más perspektívából látja-e ma a kertet, mint korábban kutatóként vagy kollégaként?
Mivel 12 éve itt dolgozom és Laci jóvoltából már nagyon sok mindenre ráláthattam, korábban is sok mindenben részt vettem, hangzatos, nagy változások nincsenek. Kicsit sűrűbb és még pörgősebb lett az életem, több a protokoll és kevesebb a szabadidő. De hálás vagyok az elődömnek, hogy már az elején engem is bevont a vezetésbe és azt is fontosnak tartotta, hogy a kollégák is rálássanak a kertvezetésre. Törekedtünk is a minél zökkenőmentesebb átállásra, hogy ez kevésbé legyen észrevehető a napi működésben. Úgyhogy inkább azt mondom, hogy az elmúlt hónapok a még hatékonyabb szervező munkára, a szeretett feladatok delegálására sarkallt. Részben azért, hogy én is haladjak, hatékonyabbak legyenek a problémamegoldásaink vagy az egyéb kihívásoknak való megfelelés.
Szerencsére kiváló kollégáim és rendkívül jó csapatunk van, ahol igyekszem az érdeklődést, a sokszínűséget, a képességeket és a távlati fejlődést is úgy figyelembe venni, hogy az teret adjon a kreativitásnak, illetve támogató és szabad munkavégzést jelentsen. Már amennyire ez lehetséges, de mindig a Füvészkert érdekeit szem előtt tartva.
Egy ilyen intézmény vezetésében mennyire nehéz egyensúlyt találni az elképzelések és a lehetőségek között? Miben köt kompromisszumot a természettel?
A gödi Huzella Kert egy természetesebb hely, Duna menti puhafa ligeterdőkkel, ott igyekszünk tényleg megtartani azt a természetességét és ökológiát, ami adott. Működik, lüktet, mozognak a növények, mozognak az állatok, de megjelennek kártevők, és ott is vannak növények, amik nem tarthatók. Sajnos minden növényt mi sem tarthatunk, mégha vannak is szívünknek kedvesebbek. Részben a klímaváltozás, klímaszárazodás vagy az inváziós kártevők mozgása miatt is kompromisszumokat kell kötnünk.
A természetvédelemnél is megjelenik a kompromisszum, hiszen régióhoz tartozási alapon priorizálunk. Aztán egy másik terület az intézményi gazdaságosság. Itt is vannak prioritások, amikhez ragaszkodunk az intézmény alapműködése, alapfeladat-ellátása érdekében. Az alapítvány feladata a dolgozói bérek finanszírozása és az alapvető üzemeltetés, így ha minden más fölött igyekszünk jól gazdálkodni, akkor nyílik lehetőség az egyebekre. Ez jelenti a növénygyűjtemény fenntartását és fejlesztését vagy az épületállomány felújítását, esetleg olyan elmaradások pótlását, amire addig valamiért nem volt lehetőség.
Az üzemeltetési szerződés mellett az egyetemmel is nagyon jó együttműködést tudtunk kialakítani. Például közösen újítottuk fel korábban a bemutató üvegház kazánházát, ami már nagyon régóta rosszul működik. Számunkra azért is jó az alapítványi üzemeltetés és a régóta itt dolgozó kollégák lelkesedése, mert minden a kompromisszummentes jobb megoldásokat célozza, vagy a kompromisszumokat tompítja. Kollégáink elköteleződése és szakértelme hozzájárul, ahhoz, hogy gazdaként tudjunk és tudjanak ők is a kertre tekinteni.
Vannak-e olyan trendi, felkapott, modern kertészeti irányzatok, amik hatással lehetnek, lesznek a Füvészkert életére?
Erre a területre, az új irányzatokra a kollégáim, de én is igyekszem rálátást szerezni. Már csak azért is, mert szaktanácsadó központ vagyunk. Szeretnénk akár kertészeti konferenciákon is elmélyülni, gyakorlati tapasztalatot szerezni ezekben, nemcsak a botanikai, vagy ökológiai természetvédelmi konferenciákon. Mindazonáltal elmondhatom, hogy sok új irányzatot igyekszünk mi is alkalmazni. Nekünk is fontos a mulcsozás, a talajélet. Talajéletfokozó anyagokat is használunk, amelyekben vannak, giliszta petétől kezdve, talajéletfokozó, lassan oldódó anyagok, amik kifejezetten látványos hatásúak.
Korábban kevésbé volt jelentős, de az elmúlt néhány évtizedben egyre kiemeltebb jelentőségű az esővízgyűjtés is. Bár a vízművek nagyon komoly segítséggel vannak irányunkban, kútjaink is vannak, de minden csepp vízre szükségünk van. A biodiverzitás már régóta a botanikus kertek feladata, itt most inkább ennek a kommunikálása, ennek az elhelyezése, és az ismerterjesztésbe való átvitele jelent nagyon fontos feladatot.
A Miyawaki-erdő gondolata is felmerült érintőlegesen a gödi Huzella Kertben, hiszen elméleti szinten is lehet jól tudni, de nagyon fontos, hogy amit az ember akár oktat vagy bemutat, azt gyakorlati tapasztalattal is alá tudja támasztani. Göd és a nemrég megnyitott Huzella Kert biztosan kiemelt hatással lesz az ELTE Füvészkert életére. Innen, a klinikák építése miatt, korábban lecsatoltak 6 hektárt, 2010-ben kaptunk Gödön 5,5 hektárt. Itt volt 5 tavunk és most a Huzella Kertben is van 5 tavunk. Ez azt jelenti, hogy az egészséges kertméret, amiben természetes élőhelyek vagy élőhelyfoltok is jelen vannak, Göddel egészülhetett ki. Igaz, hogy messzebb van és még nagyon sok a feladat ott, de egyébként nagyon jó adottságú, így Gödöt is el tudjuk indítani egy olyan pályán, ami önfenntartó és önellátó lehet.
No Comment