A szürkefarkas, a Canis lupus lupus 2000 óta ismét megjelent Németország olyan területein, amelyekről korábban eltűntnek nyilvánították.

Inez Lesniak, a Leibniz-i Állatkert és Vadvilági Kutatás Intézetének doktorandusz hallgatója és kollégái számára ez egy jó ok arra, hogy kicsit közelebbről is szemügyre vegyék a hazatérő farkasokat és feltegyék a régóta megválaszolandó kérdést: miként hat a farkasok növekvő populációjára az élősködők faji és számbeli változása?

Az egy farkasra jutó élősködő fajok számának növekedésével elindult a farkaspopuláció növekedése is, de a kölykök a parazitafajok nagyobb sokféleségével rendelkeznek, mint az idősebb állatok. A jó hír azonban az, hogy a farkas parazitái nem jelentenek veszélyt az emberi egészségre.

A Németországban élő farkasok egészségügyi állapotfelmérését 2007 és 2014 között 53 olyan állaton végezték, melyek közlekedési balesetben pusztultak el, vagy illegális vadászat áldozataivá váltak. A kutatók a farkastetemek belső szerveit vizsgálták meg.

„Míg a galandférgek szabad szemmel is felismerhetőek, az egysejtű Sarcocyst paraziták azonosítása igazi kihívás volt, mivel a nemzetség fajai morfológiailag nem különbözőek”– tette hozzá Lesniak.

Fejlődési ciklusaik szerint az endoparaziták, azaz a gazdatestben belül élő élősködők típusait két csoportra oszthatjuk. Néhányuk, mint például számos galandféreg, közvetlenül fertőzik meg a gazdatestet, míg mások, mint a Sarcocystis paraziták közvetetten. Utóbbiak eleinte egy köztes gazdán, például a farkas prédájában kezdenek kifejlődni, majd mikor a farkas elejti zsákmányát, azon keresztül kerülnek a végleges gazdatesthez, beágyazódnak és elkezdenek petéket termelni. A parazita peték azonban hamar – a gazda székletével – visszakerülnek a környezetbe, ahol a farkasok potenciális áldozatai táplálkozásuk során a növények elfogyasztásával ismét visszajuttatják őket a körforgásba. A paraziták így támadják meg a köztigazdákat és végül letelepednek a végső gazda izomzatában. Közép-Európában ilyen köztigazdák az őzek, a szarvasok és a vaddisznók. Amikor a farkasok elfogyasztják ezeket a prédákat, a paraziták megfertőzik a végleges gazdát, azaz a farkasokat és szaporodni kezdenek a belekben.

A kutatók kifinomult molekuláris genetikai vizsgálatok alkalmazásával 12 Sarcocystis fajt azonosítottak a farkasok tetemeinek vizsgálatakor.

Ezen kívül felfedeztek 4 galandféreg, 8 orsóféreg, és egy métely fajt is. Annak érdekében, hogy a prédák testében is megvizsgálják a parazitafertőzéseket, a csapat összegyűjtötte a vadászat által elejtett példányok belső szerveit is.

Németországban a farkasok leginkább őzekkel táplálkoznak, de gímszarvasok és vaddisznók is megtalálhatóak étlapjukon a kisemlősök, mint nyulak, mezei egerek és egerek mellett. Az azonosított paraziták közvetett bizonyítékul szolgálnak a fenti feltevést illetően. A rókákra jellemző általuk hordozott galandférgek csak egereken keresztül terjednek, de előfordulhatnak a kutyafélékben is, mely magyarázatot ad arra, hogy 53 farkastetem közül mindössze egyben találtak rókára jellemző galandférgeket.

A kutatók azt is megállapították, hogy a farkasok parazitás fertőzése folyamatosan változik életük során. Például a kölyök farkasok szervezetében sokkal több parazita faj található, mint az egyévesek, vagy a felnőttek egyedekében. Ines Lesniak szerint a parazita fajok előfordulásának variációja az erősebb immunrendszerekkel rendelkező, idősebb farkasokkal magyarázható, hiszen mivel vadállatok soha nincsenek féregtelenítve ellentétben háziasított rokonaikkal a kutyákkal. A vizsgálati időszak elején elpusztult farkasoknak alacsonyabb volt a parazita sokféleségük, mint azoknak, akik később haláloztak el. „Minél nagyobb a farkasok populációja, annál gyakrabban érintkeznek egymással és áldozataikkal és annál gyakrabban válnak fertőzötté különböző paraziták miatt” – összegzi az eredményeket Lesniak.

Jelenleg 46 farkas falka él Németországban.

Egy falka általában a szülőket, az adott vagy múlt évben született kölyköket, illetve maximum tíz egyedet foglal magába. „A partnereink által vezetett és a tanulmányhoz szükséges genetikai elemzések eredményei azt mutatják, hogy a közép-európai populáció ősei, akik napjainkban a Németországtól Lengyelországig húzódó területen honosak, a kelet-németországi Lausitz-ból származnak” – mondja Lesniak. Ők valószínűleg a Balti régióból, az ezredforduló elején elvándorolt, majd Dél-Brandenburg-ban és Szászország északi területén letelepedett egyedek által alakított közösség. Ebből az időből egy máig tartó folyamat indult el: a farkasok terjedni kezdtek és benépesítették az észak-németországi és délnyugat-lengyelországi területeket.

„A farkasok félénk vadon élő állatok, így a farkas és az ember közötti kapcsolat elég ritka. Mindazonáltal a vadászoknak fel kell forralniuk az ételeket és vadászat előtt alaposan meg kell etetni vadászkutyáikat annak érdekében, hogy elkerüljék a lehetséges parazitafertőzéseket” – figyelmeztet Lesniak. Továbbá az is elengedhetetlen, hogy azokat a vadászkutyákat, akik a farkasok territóriumain vadásznak, rendszeresen féregtelenítsék.

Alkalmanként a juhtenyésztők is veszteségekről számoltak be, mert a farkasok egyre közelebb merészkednek a városok, települések lakónegyedeihez. Lesniak feltételezése szerint könnyen lehet, hogy a mai farkasok megtanulták, az ember közelében könnyebb táplálékot szerezni. Természetesen egy farkas számára kényelmesebb betörni egy juhakolba, mint üldözni az őzeket az erdőben. Ezért a német kormány fontosnak tartja és anyagilag is támogatja a háziállatok megfelelő védelemét, illetve a védelmi intézkedések alkalmazását.