Nemzetközi kutatókból álló csapat, Prondvai Edina (MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport,

Genti Egyetem Gerincesek Evolúciós Morfológiája Kutatócsoport tagja) részvételével részletes vizsgálatoknak vetette alá a legősibb tojáshéjak szerkezetét.

A belga, magyar, kanadai, kínai és német kutatók szerint az egyik legnagyobb rejtély a tojásrakó gerincesek 315 millió éves evolúciójában a tojásmaradványok teljes hiánya az első 120 millió évben. A földtörténet legidősebb ismert tojásai és azok héjtöredékei 195 millió évvel ezelőttről ismertek. A bennük talált embriók alapján a dinoszauruszok egy korai, nagytestű mindenevő csoportjához, az úgynevezett korai sauropodomorpha dinoszauruszokhoz tartoztak. Ezek a jól ismert hosszúnyakú sauropodák közeli rokonai.

A kora jura időszakból származó sauropodomorpha dinoszaurusztojások a Dél-Afrikából ismert Massospondylus, a Kínából előkerült Lufengosaurus és az Argentínából leírt Mussaurus dinoszauruszoktól származnak.

Különféle kémiai, ásványtani és modern vizualizációs technikák segítségével a kutatók kimutatták, hogy a dinoszaurusztojások nagy méretük (~200-600 g) ellenére a meszes tojáshéj meglepően vékony, csupán 80-100 μm volt. Ez annyira vékony, mint a mai, lágyhéjú tojásokat rakó hüllők, például a tengeri teknősök és gyíkok tojáshéja. De a kihalt, szintén lágyhéjú tojást rakó repülő hüllőké is ilyen volt.

Ennek ellenére a héj finomszerkezetében látható összekapcsolódó héjegységek, a héj repedezettsége és a tojások kerekded alakjának megőrződése arról tanúskodnak, hogy a tojásokat nem pergamenszerű, hanem szerkezetileg szilárd héj védte a környezeti hatásokkal szemben, csakúgy, mint a mai madarak és krokodilok esetén.

A tojáshéj vékonysága és a fészkelőhelyek félszáraz környezeti rekonstrukciója alapján ezek a korai sauropodomorpha dinoszauruszok a fészkeiket betemették, így akadályozva meg a vékony héjú tojások kiszáradását.

A mai és egyéb ismert fosszilis tojáshéjak összevető elemzésével kiderült, hogy a tojásrakó szárazföldi gerincesek evolúciójuk első 120 millió évében nagy valószínűséggel kizárólag lágyhéjú tojásokat raktak. Tehát a legkorábban megjelenő dinoszauruszok is. Ez megmagyarázza a fosszilis dinoszaurusztojások hiányát is az ezt megelőző földtörténeti időszakból. Hiszen a lágyhéjú tojások csak nagyon kivételes körülmények közt őrződnek meg évmilliókon át. A szilárd tojáshéj megjelenése és elterjedése azonban a középső-késő jura időszakra lett jellemző. Egymástól függetlenül, párhuzamosan több törzsfejlődési ágon is megtörtént a változás. Ide értve a különféle krokodilokat, egyes gyíkokat és teknősöket, továbbá a dinoszauruszokat és a madarakat is.

A jelenlegi adatok szerint, meglepő módon, a dinoszauruszok csoportján belüli három fő ágon is.

Tehát a főként növényevő Sauropodomorpha és Ornithischia dinoszauruszoknál, illetve a javarészt ragadozókból álló Theropoda csoportban egymástól függetlenül jelent meg a vastag, ellenálló meszes tojáshéj. Ugyan a szilárd, vastag tojáshéjak megjelenésének idejét röviddel megelőzően, nagyjából 200 millió éve jelentős légköri oxigénszint emelkedés kezdete is kimutatható. A kettő közti lehetséges összefüggés feltárására egyelőre nem áll elég adat rendelkezésre.

Ennek ellenére ezek az eredmények világosan mutatják a tojásrakás evolúciójának rendkívül összetett jellegét. Ami azt is láthatóvá teszi, hogy a dinoszauruszok és kortársaik hogyan birkóztak meg az ősi környezet viszontagságaival.