Negatív tapasztalatok feldolgozása


Magyar kutatók fedeztek fel negatív tapasztalatok feldolgozásában kulcsfontosságú sejteket az agyban.
Olvasási idő: 3 perc

Magyar kutatók fedeztek fel negatív tapasztalatok feldolgozásában kulcsfontosságú sejteket az agyban.

A Nemzeti Agykutatási Program 2.0 támogatásával született kutatás során Szőnyi András, Zichó Krisztián és kutatótársaik1 Nyiri Gábor vezetésével egy olyan sejtcsoportot találtak az agyban, amely kulcsszerepet játszik a negatív tapasztalatok feldolgozásában.

A számunkra ártalmas események elkerülése, illetve a negatív tapasztalatok megfelelő kezelése agyunk egyik nélkülözhetetlen funkciója. Mitől bonyolult ez a feladat? Ha egy tányér ínycsiklandó, gőzölgő levesből ajkunkhoz emeljük az első kanál forró falatot és az leégeti a szájpadlásunkat, egy pillanatra megállunk. Pár keresetlen szóval megjutalmazzuk magunkat, majd a következő kanál levest alapos fújkálás mellett nyeljük le, miközben megfogadjuk, hogy mivel nincs teflonból a szánk soha, de soha nem leszünk többet mohók.

Ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló negatív tapasztalatok elkerülhetetlen sorozata megelőzhető legyen, az agynak folyamatosan munkálkodnia kell a feldolgozásukon.

A kutatók már feltárták, hogy nagy vonalakban mi is történik ilyenkor.

Az agy összeköti a negatív tapasztalatot a kontextussal. Nyilván az is fontos információ, hogy csak az első kanál leves problémás, az a próba. Az agy összekapcsolja a negatív tapasztalatot, illetve a kontextust a megfelelő elhárító viselkedéssel. Felgyullad a képzeletbeli piros fény: „Vigyázz, a kanál forró levest tartalmazhat, csak lassan, óvatosan!” Agyunk eközben jelzi a belső „pozitív/negatív értékelésért” felelős, úgynevezett dopaminerg rendszernek, hogy ideje kicsit áthangolni a dolgok súlyozását. Hiába ínycsiklandó a leves, és amikor elénk kerül a tányér, úgy érezzük, hogy most azonnal akármennyit megennénk belőle, a tele has boldog ígéretét némileg ellensúlyozza a szétégett száj várható fájdalma.

A negatív tapasztalat, a kontextus és a viselkedés információcsomagját a hippokampusz segítségével raktározzuk el a memóriánkban. Így legközelebb, ha ismét ilyen helyzetbe kerülünk, nem követjük el újra ugyanazt a hibát.

A rendszer minden elemének jól és összehangoltan kell működnie, különben képtelenség lenne normális életet élni. Elég csak a két végletbe belegondolni: ha minden újabb kanál forró leves iránt ellenállhatatlan vágyat érzünk, majd újra és újra megégetjük a szánkat; vagy ha annyi mindent észlelünk negatív tapasztalatként, hogy folyamatos, gyötrő szorongás lesz úrrá rajtunk.

Az agykutatók nagyjából tisztában voltak már vele, hogy milyen agyterületek játszanak szerepet ebben a rendszerben. Azonban arra a kérdésre mindeddig nem találták a választ, mi hangolja össze ezeket az olykor egymás utáni, máskor egymással párhuzamosan zajló részfolyamatokat. Szőnyi András és Zichó Krisztián, valamint Nyiri Gábor kutatócsoportjában dolgozó további munkatársaik különféle molekuláris jelölési módszerekkel követték, mely idegsejtek nyúlványai (axonjai) közvetítik e negatív tapasztalatok információit az agyi feldolgozás során. A nyomok pedig az agytörzs egy medián raphe régió (MRR) nevű területére vezettek, ezen belül is egy korábban még nem ismert serkentő sejtpopulációhoz. Mely egy bizonyos fehérjét (vezikuláris glutamáttranszporter 2, vGluT2) tartalmaz.

E sejtcsoport különlegessége, hogy rengeteg bemenetet kap a negatív tapasztalatokat közvetítő érzékszervi központoktól.

Az idegsejtek kimenő nyúlványai pedig éppen a negatív tapasztalatokat feldolgozó agyterületeket érik el. Ettől még persze lehet több ilyen központ is, azonban a kutatók élő egerek vizsgálatával kimutatták, hogy e sejtcsoport aktiválása éppen azokat a reakciókat – agitált, agresszív, illetve depresszív, szorongó viselkedés – váltották ki, amit a teljes rendszer aktiválásától elvárnánk. Gátlása pedig meggátolta a negatív élmények megtanulását.

A kísérletek ugyan egereken zajlottak, de olyan alapvető funkciókról van szó, és az agy egy evolúciósan igen ősi területéről, az agytörzsről, hogy minden remény megvan arra, ez a rendszer az emberi agyban is hasonlóan működik. A sejtcsoport tagjai, helyzetük mellett, genetikai jellemzőikben is hasonlítanak egymásra (valamennyi tartalmazza azt a bizonyos vGluT2 fehérjét). Ez lehetőséget ad olyan gyógymódok kifejlesztésére, amelyek kifejezetten ezekre a sejtekre hatnak. A negatív tapasztalatok feldolgozásának hibás működése számos hangulatzavar forrása, így e sejtek működésének szelektív befolyásolásával esély nyílhat ezek kezelésére, és talán a népbetegségnek számító depresszió új terápiás módszereinek kidolgozására is.

1 Albert M. Barth, Gönczi T. Roland, Schlingloff Dániel, Török Bibiána, Sipos Eszter, Major Ábel, Bardóczi Zsuzsanna, Sós E. Katalin, Gulyás I. Attila, Varga Viktor, Zelena Dóra, Freund Tamás.



Previous Cheops űrtávcső
Next A Zika-láz terjedésének matematikai modellje

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük