A legtöbb ember nem érzi jól magát akkor, ha egyedül van a gondolataival, állítja egy, a Virginia Egyetem által vezetett új pszichológiai vizsgálat.

A vizsgálatok kimutatták, hogy a legtöbb ember inkább tenne bármit (akár még bántaná is saját magát), minthogy egyedül maradjon a gondolataival, állítják azok a kutatók, akiknek a július 4-ei Science magazinban jelent meg a kutatásuk.

Egy 11 vizsgálatból álló sorozatban Timothy Wilson, a Virginiai Egyetem pszichológusa és kollégái azt tapasztalták, hogy a vizsgálatban résztvevők (kortól függetlenül) egyike sem élvezte az egyedüllétet, még egy kis időre sem, olyan helyen, ahol nem tudtak mást tenni, csak gondolkodni. A résztvevők élvezték, ha valamilyen külső tevékenységet folytathattak, mint például, zenét hallgattak, vagy telefonoztak. Néhányan még enyhe áramütést is bevállaltak, csak azért, hogy elkerüljék a gondolkodást.

„Azok, akik szeretnek néha elmélyülni a gondolataikban, biztosan meglepődnek ezeken az eredményeken, én legalábbis biztosan, de a vizsgálatban résztevők rendszeresen bizonyították, hogy inkább tennének bármit, csak ne kelljen még egy kis időre sem egyedül maradniuk a gondolataikkal” – mondta Wilson. Wilson és kollégái 6 és 15 perc között határozták meg azt az időintervallumot, amelyben a résztvevőknek egyedül kellett maradniuk a gondolataikkal. Az első vizsgálatokban a legtöbb résztvevő egyetemista volt, legtöbbjük azt állította, hogy ez a „gondolkodási időszak” nem volt élvezhető és nehezen is tudott koncentrálni. Ezért Wilson egy újabb vizsgálatot szervezett, amelybe különböző hátterű és életkorú résztvevőket válogatott (18-tól egészen 77 éves korig), de lényegében ugyanazt az eredményt állapította meg.

„Nagyon meglepő volt az, hogy még az idősebb emberek sem mutatnak semmiféle kedvet ahhoz, hogy egyedül maradjanak a gondolataikkal” – mondta Wilson.

Wilson nem feltétlenül kapcsolja ezt a jelenséget a gyorsan fejlődő, modern társadalomhoz, vagy a rögtön és könnyen elérhető elektronikus készülékekhez, mint az okos telefonok dominanciája. Wilson, ehelyett úgy gondolja, hogy ezek a készülékek felelősek azért, hogy az emberek mindig arra vágynak, hogy tegyenek valamit. Wilson megállapította, hogy az átfogó felmérések azt mutatják, az emberek nem szeretnek elszakadni a világtól, és ha mégis ezt teszik, nem különösen élvezik azt. A felmérések alapján az amerikaiak tv-nézéssel, olvasással töltik az idejüket és nagyon kevés időt töltenek tényleges gondolkodással, vagy pihenéssel.

Wilson kísérletei alatt megkérték a résztevőket arra, hogy üljenek be egy szobába telefon és olvasnivaló nélkül, és töltsenek el 6-15 percet, ahol csak a gondolataikkal szórakoztathatták magukat. Azután kérdéseket tettek fel nekik arról, mennyire élvezték, és mennyire volt nehéz számukra a koncentrálás. A legtöbben azt a választ adták, hogy nehezen tudtak koncentrálni, illetve sokszor elkalandoztak a gondolataik, annak ellenére, hogy semmi sem vonta el a figyelmüket. Általánosságban elmondható, hogy a részvevők nem élvezték a kísérletet. Ugyanez az eredmény született a későbbi kísérleteknél is, ahol a résztvevőknek otthon kellett ugyanezt megtenniük.

„A résztvevők harmada bevallotta, hogy csaltak és tettek valamit, zenét hallgattak, telefonoztak, vagy felálltak a székükből.”- mondta Wilson. „És egyáltalán nem élvezték jobban ezt a kísérletet otthon, mint a laborban”.

Készült egy másik kísérlet is, amelyben véletlenszerűen válogatott szereplők vettek részt, feladatuk az volt, hogy olyan külső tevékenység közben, mint az olvasás, zenehallgatás maradjanak a gondolataikkal. Azok, akik megcsinálták ezt a kísérletet, sokkal jobban élvezték, mint azok, akiket csak arra kérek, hogy gondolkodjanak, és sokkal könnyebben tudtak koncentrálni, emellett a gondolataik sem kalandoztak el. A kutatók tovább vitték ezt a tanulmányt. Mivel a legtöbb ember inkább tenne valamit a semmittevés helyett, feltették azt a kérdést a résztvevőknek „Bevállalnának valamilyen kellemetlen elfoglaltságot is a semmittevés helyett?”

Az eredmények azt mutatják, hogy a legtöbbjük igen. A résztvevők ugyanolyan körülmények között végezték el a kísérletet, mint a korábbi tanulmányok során, egy plusz opcióval, amivel enyhe áramütést okozhattak maguknak egy gomb megnyomásával.

18 férfiból 12 legalább egyszer megnyomta a gombot a 15 perces teszt alatt. Összehasonlításként, 24 nőből csak hatan éltek ezzel a lehetőséggel. Ezek közül a résztvevők közül mindegyiknek megmutatták, milyen egy ilyen enyhe áramütés. Mindegyikük azt mondta, hogy akár fizetnének azért, hogy ne kelljen még egyszer átélniük ezt az élményt.

„Ami meglepő, hogy a résztvevők számára a gondolataikkal való 15 perces egyedüllét annyira irtózatos volt, hogy sokan megnyomták azt a gombot, amire előzőleg azt mondták, hogy fizetnének azért, hogy elkerüljék”. Wilson és csapata észrevette, hogy a férfiak sokkal jobban keresik az „érzéseket” a nőknél, ez magyarázza is azt, hogy a kísérletben résztvevő férfiak 67 százaléka, míg a nőknek csak 25 százaléka nyomta meg a gombot.

Wilson elmondása szerint a kollégáival még mindig keresik az okot arra, hogy az embereknek miért olyan nehéz egyedül maradniuk a gondolataikkal. Mindenki szeret ábrándozni vagy fantáziálni néhanapján, de ez a fajta gondolkodás lehet, hogy csak akkor élvezhető, ha spontán, önként jön és sokkal nehezebb, ha parancsolják.

„Még akkor is, amikor magunk vagyunk, a világra koncentrálunk. Meditáció, képzés vagy gondolkodás-technika nélkül (amit nehéz elsajátítani), a legtöbb ember a külső tevékenységekben merül el.