Akármit tenni jobb, mint semmit

A legtöbb ember nem érzi jól magát akkor, ha egyedül van a gondolataival, állítja egy, a Virginia Egyetem által vezetett új pszichológiai vizsgálat. A vizsgálatok kimutatták, hogy a legtöbb ember inkább tenne bármit (akár még bántaná is saját magát), minthogy egyedül maradjon a gondolataival, állítják azok a kutatók, akiknek a július 4-ei Science magazinban jelent …

0 312
Share
Rákkeltő lehet a túl sok állati fehérje a középkorúaknál egy kutatás szerint

Rákkeltő lehet a túl sok állati fehérje a középkorúaknál egy nagy létszámú amerikai kutatás szerint. Ha a kevés állati eredetű fehérjét fogyasztó középkorúakhoz hasonlították a hasonló korú, sok húst és tejterméket evő személyeket, az derült ki, hogy az utóbbiaknál négyszer nagyobb a rák kockázata – idézte a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál a Cell Metabolism című …

0 310
Share
A gátló idegsejtek egyedülálló vizsgálati módszerét dolgozták ki

A gátló idegsejtek egyedülálló vizsgálati módszerét dolgozták ki az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (MTA KOKI) fiatal kutatói – Kisfali Máté és Lőrincz Tibor – Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas akadémikus irányításával. A kutatásoknak hosszú távon komoly gyakorlati haszna lehet. Az vizsgálati módszer segítségével lehetőség nyílhat a skizofrénia és az epilepszia kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztésére. A …

0 1k
Share