Úszó atomerőmű üzemkész állapotban


Úszó atomerőmű üzemkész állapotban
Olvasási idő: 2 perc

A világ egyetlen, Akagyemik Lomonoszov névre hallgató úszó atomerőműve

sikeres és komplex tesztsorozatot követően – beleértve a KLT-40 ikerreaktorok rendszereinek tesztelését is – üzemkész.

2019. március 31-én az úszó atomerőmű 1-es és 2-es reaktora sikeresen elérte a 100 százalékos teljesítményszintet. A vizsgálatok megerősítették, hogy az úszó atomerőmű fő- és segédberendezései, valamint az automatikus folyamatvezérlő rendszerek stabilan működnek és készen állnak az üzembe helyezésre.

Andrej Petrov, a Roszenergoatom főigazgatójának szavai szerint e vizsgálatok eredményei alapján kapja meg az úszó atomerőmű a hatóságoktól az átvételi tanúsítványt, majd júliusban a működési engedélyt.

A tervek szerint az év végéig Pevekben (Csukcsföld, Oroszország) befejeződnek az úszó atomerőmű a part menti infrastruktúrához szükséges építési munkái. Valamint a hidraulikus építmények és egyéb épületek kivitelezése, továbbá a villamos energia a helyi hálózatba és a város fűtési hálózatába való kapcsolását biztosító infrastruktúrának a kiépítése.

Az úszó atomerőművet várhatóan 2019 nyarán vontatják majd Pevekbe, a Csukcsföldi autonóm körzetbe, ahol a bilibinói atomerőművet és a csaunszki szénerőművet váltja majd fel. A tervek szerint majd 2019 decemberében csatlakozik rá a villamosenergia-hálózatra.

Az Akagyemik Lomonoszov úszó atomerőmű a 20870 projekt a kis teljesítményű mobil blokkok sorozatának legfontosabb projektje.

Ez egy egyedülálló, a világ első kis teljesítményű mobil atomerőművi projektje. Az úszó atomerőmű az északi és távol-keleti területeken működik majd. Célja, hogy energiával lássa el a távoli iparvállalatokat a kikötőkben, illetve biztosítsa a nyílt tengeren lévő olaj- és gázplatformok energiaellátását.

Az úszó atomerőmű tervezésének köszönhetően nagyon biztonságos, minden lehetséges veszélyre felkészítették. Képes ellenállni a cunaminak vagy egyéb természeti katasztrófáknak. Az úszó atomerőmű teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség biztonsági követelményeinek és nem jelent veszélyt a környezetre. Az úszó atomerőműbe két KLT-40C típusú reaktort építettek be, amelyek 70 MW villamos energiát és 300 MW hőenergiát képesek előállítani normál üzemmódban, ami egy hozzávetőleg százezer lakosú város energiaellátását képes biztosítani. A blokkok ráadásul sziget üzemmódban is üzemelhetnek, és alkalmassá tehetők a tengervíz sótalanítására is.

A Roszatom már dolgozik az úszó atomerőművek második generációján, amelyet optimalizált úszó atomerőműveknek neveztek el (angol nevén Optimized Floating Power Units, OFPUs). Ezek két RITM-200M reaktorral lesznek felszerelve, egyenként 50 MW kapacitással.



Previous Ön tudatos vásárló? Tesztelje magát!
Next A fizika mindenkié

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 + tizenhat =