
Gyere el egy előadásra! Greenwashing – a kommunikáció zöld szörnye
Ugyan, ma már az emberek egyre tudatosabbak és többet hajlandóak fizetni a környezetbarát termékekért, sokan mégsem tudják, mi az és hogyan lehet felismerni a greenwashing-ot, azaz a zöldremosást. A 2022. december 1-jén zajló előadás alapvetően zártkörű, de a TudományPláza olvasói mégis meghívást kaphattak rá. Így, aki eljön, az megtudhatja, hogyan lássunk át magánemberként, fogyasztóként és …

Az emberi képzelet az életkorral folyamatosan csökken
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kutatói az emberi képzelet életkorral való folyamatos csökkenését mutatták ki. Az ELKH-ELTE-PPKE Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport vezetője és az ELTE PPK egyetemi tanára, Dr. Kovács Ilona irányításával, online kérdőíves kutatás készült. A módszer alkalmazásával végzett vizsgálat keretében a kutatók az emberi képzelet működésének életkorral összefüggő változását tanulmányozták. Arra jutottak, hogy …

Egyetlen elemzés nem elegendő bizonyíték
Ne egyél halat, mert bőrrákot okoz, szakdolgozatok 70 emberrel végzett kutatással, az éjszakai baglyok korábban halnak, mint a koránkelők és akkor még a brit tudósokat meg sem említettük. Ezektől általában mindig kiver bennünket a víz és talán mások sincsenek ezzel másképpen. Aczél Balázs és kutatótársai szerint csak annak a következtetésnek higgyünk, amelyet több szakértői csoport …

Feláldozhatunk-e egy embert, hogy megmentsünk öt másikat?
A villamos-probléma néven elhíresült erkölcsi dilemma kultúrafüggését vizsgálta egy nemzetközi tudóscsoport az ELTE kutatóinak vezetésével. Először is kezdjük azzal, hogy azért villamos-probléma, mert az etikai dilemma tudományos sztorija az, hogy elszabadult egy villamos, amely egy olyan vágányon robog ezerrel, ahol öt munkás dolgozik. Viszont van egy kapcsoló, amit ha lenyomunk, akkor a szerelvény egy másik …

Melyik a Facebook legsebezhetőbb korosztálya?
Nem meglepő, hogy a tinédzserek körében összefüggés van a közösségi oldalak használata és a rossz közérzet között. Talán az sem lesz meglepő, hogy a 14 év alattiak a legsebezhetőbbek a Facebookon. Végre egy olyan brit kutatás zajlott, amely 84 000, 10 és 80 év közötti személy életét és szokásait vizsgálta meg. Ezek között 17 400 …

Szóbeli német tétel: Internet témakör
A szóbeli érettségi egyik alappillére, hogy jártasak legyünk a tételsorunk témáiban. Ehhez szükség van egy olyan biztos alapra, bázisra, amelyet aztán testre tudunk szabni! Ehhez pedig segítséget nyújthat ez a tétel, amely az „Internet” témakört dolgozza fel. Reméljük ez a szóbeli német tétel, majd sokatoknak hasznosnak bizonyul! Kommunikation ist in unserem Leben sehr wichtig. Ohne …

Kognitív fejlődés – Egészségügyi érettségi tétel
Az egészségügyi ismeretek érettségi már vészesen közeleg! Pontosabban május 11-én 8-kor van lehetősége a diákoknak megmutatni, hogy mit tudnak! Érkezett hozzánk egy tétel, amely a kognitív fejlődés témakörét, annak részeit foglalja össze. Reméljük, hogy mindenki hasznára válik majd ez a tétel, miután áttanulmányozza! Kognitív fejlődés: Az érzékszervi, a mozgásos és az értelmi fejlődés A szenzomotoros …

Az energiaital története
Az energiaitalokról tudjuk, hogy egy bizonyos ideig fokozzák az emberi szervezet anyagcseréjét, elősegítik az ébrenlétet és a koncentrációs képességet. De vajon azt is tudjuk, valójában honnan eredeztethető az energiaital? Kezdetben volt a kávé, de az első „valódi” energiaitalt az 1950-es évek végén Japánban készítették el. Akkoriban a japán kormány számos szigorító törvényt fogadott el az …

Lányok Napja – A lányoké a tudomány világa
Vagy legalábbis idén is van egy nap a tudományban, amikor a lányoké lehet a világ. A lányok április 28-án betekintést nyerhetnek a robotika világába, láthatják a tudományos világ szolgálatában álló drónokat, látványos bányarobbantás részesei lehetnek, betekintést nyerhetnek az űrkutatás és a high-tech technológia rejtelmeibe, a laboratóriumok világába. A Lányok Napja két év után végre ismét …

Hogyan küzdjünk a hőség ellen a beltérben a legnagyobb nyári melegben?
Minden évben szenved a nyári hőhullámtól, amelyek lakhatatlanná teszik otthonát? Számos módja van annak, hogy a beltéri hőmérsékletet egész nap kellemesen tartsa, még akkor is, ha a hőmérőn napok óta 40 fok felett jár a kinti hőmérséklet. A legegyszerűbb megoldás: belső árnyékolás Különösen a nagy francia és tetőablakokkal rendelkező modern belső terekben a közvetlen napfény …