Áttörés lehet a száraz szem betegség gyógyításában


Áttörés lehet a száraz szem betegség gyógyításában
Olvasási idő: 3 perc

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinikájának igazgatója, Dr. Tóth-Molnár Edit a világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas vizsgálómódszereket.

Ezek segítségével számos, a mirigy működés megértéséhez közelebb vivő folyamatot sikerült leírnia. Így közelebb kerültek a nagyszámú beteget érintő száraz szem betegség sikeres kezeléséhez. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinikáján jelenleg a szemfelszín betegségek komplex diagnosztikáját lehetővé tevő ambulancia kialakítása is folyik, amely a betegellátási feladatok mellett a könnymirigy kutatócsoport tudományos eredményeire alapozva szeretne bázisul szolgálni új gyógymódok kifejlesztéséhez.

A világon emberek százmillióit érintő száraz szem betegség egy komplexebb probléma. Több annál, hogy a gyakori számítógép vagy okostelefon használat által okozott tünetnek tekintsük. A kezelésének is messze túl kell mutatnia a jelenleg rendelkezésre álló szűk terápiás arzenálon, elsősorban a különböző műkönny készítmények alkalmazásán. Ez a megoldás ugyanis kizárólag tüneti terápia és az alapproblémát nem orvosolja.

De mi a valódi probléma?

Alapvető gond, hogy a köztudatban sok a félreértés ezzel a veszélyes, a szemfelszínt komplex módon érintő betegséggel kapcsolatban. A szubjektív tünetek súlyossága és a szem valós egészségi állapota ugyanis sokszor nincs összhangban. A korai stádiumban a beteg által a szemen észlelt diszkomfort érzés és esetleges fájdalom ellenére a szemészeti vizsgálat egy ideig a szemfelszíni könnyfilm elvékonyodásán túl jelentős, drámai elváltozást nem talál. Megfelelő terápia hiányában azonban a folyamat észrevétlenül romlik tovább, miközben a beteg akár a tünetek csökkenését, a fájdalom csillapodását is érzékelheti.

Ez valójában a tünetek súlyosbodását az érzékelést károsító biológiai folyamat fedi el. A szaruhártya fájdalomért is felelős idegvégződéseit és a különböző könnytermelő struktúrákat egyidejűleg károsíthatja a háttérben zajló gyulladás. A folyamat előrehaladtával a kötőhártya kehelysejtjeinek pusztulása tovább vékonyítja a könnyfilmréteget. Ezzel párhuzamosan a szaruhártya finom érzőideg hálózata is károsodik. A legsúlyosabb esetben krónikus szaruhártya hámhiányok, fekélyek, hegesedések jelenhetnek meg a szemfelszínen. Ekkor már a száraz szem betegség súlyos, visszafordíthatatlan látásromlással, vagy akár a látás teljes elvesztésével is járhat. A betegség azon túl, hogy jelentősen rontja az életminőséget és a munkaképességet, az egyéb okokból szükségessé váló különböző szemészeti műtétek eredményességét is negatívan befolyásolhatja.

Korábban a problémát elsősorban a posztmenopauzális korba érő nők problémájaként tartották számon.

Ma már, az infokommunikációs eszközök robbanásszerű térhódítása miatt, minden korosztályt érint.Ma már, az infokommunikációs eszközök robbanásszerű térhódítása miatt, minden korosztályt érint. A digitális eszközök által kibocsátott kék fény jelentősen károsítja a kötőhártya nyáktermelő kehelysejtjeit, és ez előbb-utóbb a könnyfilm károsodásához vezet. Részben emiatt ma már sajnos gyermekkori száraz szem betegségről is beszélhetünk. Egy kisiskolásként már szemszárazságban szenvedő gyermeknél felmérhetetlen, hogy a már gyermekkorban kóros változásokon átment szemfelszín évtizedeken át hogyan fogja viselni a különböző káros környezeti hatásokat. A száraz szem betegség komplex kezelését lehetővé tevő oki terápia megtalálása ezért is sürgető világméretű program.

Világszerte, de elsősorban az USA-ban az elmúlt években a szemészeti tudományos projektek kiemelt kutatás-fejlesztési feladatává vált olyan gyógyszeres terápiás eljárások kidolgozása, amelyek a különféle könnytermelő struktúrák működését befolyásolják. Többek között serkenteni tudják a könnymirigy tevékenységét és a kötőhártya mirigyeinek nyáktermelő képességét.

Az elsődleges cél a szemfelszín védelme és a látásélességért is felelős szaruhártyát védelmező könnyfilm egészséges állapotának helyreállítása.

A szemszárazsággal kapcsolatban több mint tíz éve kutatásokat végző Dr. Tóth-Molnár Edit rávilágít, hogy a könnymirigy működése és a könnytermelést szabályozó biokémiai folyamatok még napjainkban sem tisztázottak. Maga a könnymirigy egy fa lombkoronájához hasonlítható. Ahol a könnytermelő kamrácskák a levelek, és a folyadékot elvezető csatornahálózat a fa ágrendszere. 

A világon elsőként kidolgozott izolációs technika és vizsgálati módszer lehetővé teszi, hogy mérjék a könnymirigy csatornarendszerének folyadéktermelő képességét. Továbbá az erre a rendszerre ható folyamatokat és anyagokat  is vizsgálhatja. Kimutatták, hogy a könnymirigy vezetékrendszerének hámsejtjei különböző ingerek hatására jelentős mennyiségű folyadékot képesek termelni. Ez a folyadék tömegarányát tekintve nagyobb, mint amit a mirigykamrácskák hoznak létre. Így a szegedi munkacsoporthoz kötődik az a jelentős új felfedezés, mely szerint a könny döntő részét a könnymirigyek „ágrendszerét” képező csatornahálózat termeli. Ezt követően a munkacsoport a vezetékrendszer sejtjeinek működésében szerepet játszó különböző folyadék és iontranszport folyamatokat és az ezeket létrehozó sejtstruktúrákat kezdte vizsgálni. Igazolták egy, más szervek működésében már ismert funkcióval rendelkező klorid csatorna könnytermelésben betöltött alapvető szerepét. Kutatásaik alapján ennek a klorid csatornának az aktiválása meghatározó fontosságú a könnytermelés működésében. 

A klinikaigazgató elárulta, a szem elülső szegmentumának működését és betegségeit kutató laboratórium mellé folyamatban van egy, a szem elülső szegmentumának betegségeivel foglalkozó úgynevezett szemfelszín-ambulancia kialakítása. Ez az ambulancia a tervek szerint világszínvonalú műszerparkkal – köztük egy, az országban csak Szegeden hozzáférhető könnyréteg vizsgáló készülékkel – fogja segíteni a szemfelszín betegségben szenvedők komplex diagnosztikáját. A mai, egyre inkább előtérbe kerülő úgynevezett transzlációs medicina szemléletnek megfelelően a tervezett fejlesztések lehetőséget nyújtanak majd a könnymirigy működéssel kapcsolatos legfrissebb alapkutatási eredmények és a klinikai vizsgálatok, továbbá a betegellátási tapasztalatok összhangba hozására.

A klinikaigazgató reményei szerint Szegeden hamarosan egy olyan elülső szegmentum-szemfelszín transzlációs központ jöhet létre, amely bázisul szolgál majd a száraz szem betegség új, gyógyszeres terápiájának fejlesztéséhez.



Previous Repülőgépszárny új innovációval
Next Plusz 1 milliárd hektárnyi erdő enyhíthetné a globális felmelegedést

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − hét =